Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE
latest

Földes Tamás: Thürmer elvtársék ismét megnyilatkoztak

„Thürmer elvtárs megnyilatkozott” címmel 2007 március 23-án írtam az alábbi cikket az Amerikai Magyar Hírlapba később beolvadt California...


„Thürmer elvtárs megnyilatkozott” címmel 2007 március 23-án írtam az alábbi cikket az Amerikai Magyar Hírlapba később beolvadt Californiai Magyarságnak. Az írásnak olyan jó visszhangja volt, hogy Fényes Attila szerkesztővel megegyezve kiragadtam egy mondatot a cikkből, s „Könyörgöm, vissza a Lipótmezőt!” felcímmel humoros sorozatot indítottam, amely az újság megszűnéséig hetente megjelent. Akkor Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke – korábban Kádár János egyik közeli munkatársa nyilatkozott meg –, ez alkalommal pedig a pártja. A belorusz eseményekről fejtették ki a véleményüket. Ám előbb a 13 évvel ezelőtti írásomból idézek:

Thürmer elvtárs megnyilatkozott

Thürmer Gyula elvtárs, a Magyar Munkáspárt élharcos elnöke (Kádár János egykorvolt külpolitikai tanácsadója), március 21-én, az 1919-es Tanácsköztársaság évfordulóján azt mondta: „Emlékezünk Kun Bélára, a külügyi népbiztosra, az első magyar proletárforradalom vitathatatlan vezetőjére.” (Arról nem esik szó, hogy e jeles kommunistát a feltehetőleg kommunistább kommunista Sztálin „apánk” 1938-ban, vagy ’39-ben, a Szovjetunióban kivégeztette... hogy pontosan mikor, hol és miért azt homály fedi.)

De Thürmer elvtárs tovább emlékezik „Rákosi Mátyásra, aki 28 évesen népbiztos, később a második magyar proletárforradalom vezetője... Később hallgatni kellett Rákosi Mátyásról, pedig cselekvő népbiztosa volt a tanácshatalomnak, és vitathatatlanul egyike a magyar munkásmozgalom legnagyobb formátumú személyiségeinek.” (Ama „legnagyobb formátumú” – jó, ha másfél méter magas – személyiség, „a magyar nép bölcs tanítója”, évekre börtönbe záratta Thürmer elvtárs későbbi főnökét, Kádár Jánost, akit viszont a Munkáspárt elnöke, más alkalommal ugyancsak „a XX. századi magyar történelem legnagyobb alakjának” nevezett...  Akkor hát melyikük most a példakép? Netán mindkettő?)

És folytatódik a meghatott emlékezés „Szamuely Tiborra, a Tanácsköztársaság rettenthetetlen védelmezőjére, aki életét adta a munkáshatalomért.” (Egyszersmind vétlen emberek százainak életét vette el ama munkáshatalom nevében. Igaz, önkezűleg a saját életét is. A proletárdiktatúra bukása után megpróbált Ausztriába menekülni, ám a határ túloldalán egy osztrák járőr megállította, mire a „rettenhetetlen védelmező” a nála lévő pisztollyal mellbe lőtte magát.) „Mi, a magyar kommunisták mai nemzedékei büszkék vagyunk rájuk” - így Thürmer elvtárs összegzése.

...Könyörgöm, Budapesten ne zárják be a Lipótmezőt! Szükség van rá. Kellenek a gumiszobák a mai politikusoknak... ej, mit is írtam: politikusoknak? Inkább a politizálást megélhetésnek-szakmának tekintő, hatalomvágyó antipolitikusoknak. Költözzenek be a Lipócira! Ha lehet, ketten egy szobába. A baloldali nézeteket hangoztató jobboldalit a jobboldali húrokat pengető baloldalival. Édes kettesben, egymás közt váltsák meg a világot!

A bolondok háza lakóit pedig képezzék át politikusokká! Könnyű dolguk lesz: jelenleg is van közöttük néhány Villanyvasaló, néhány Trolibusz, meg jó néhány Néró és Napóleon.
Talán bennük még reménykedhetünk...


Thürmer elvtárs(ék) ismét megnyilatkoztak 

A Munkáspárt – legalábbis ami a nevét illeti – fokozatosan változott. A jellege semmit. A rendszerváltáskor önmagukat tartották legméltóbbnak arra, hogy mint a kádári világ jogutódja, maradjanak Magyar Szocialista Munkáspárt, vagyis MSZMP; legvaskalaposabb elvtársaik tartottak velük. A reformerek – mint Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgai Imre, Horn Gyula – megalapították a Magyar Szocialista Pártot, tehát semmiképp sem az MSZP a voltaképpeni utódpárt. Majd a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt – rákosiék nyomdokán haladva Magyar Kommunista Munkáspárttá lett. Napjainkban egyszerűen Munkáspárt – de nevezték bárhogy őket, az országgyűlési választásokkor egyszer se jutottak be a parlamentbe. A rendszerváltást követő első szabad országgyűlési választáson, 1990-ben a szavazatok 3,68 %-át érték el (ez az eddigi rekordjuk), a bejutáshoz viszont 4 % kellett… majd a vonzerejük fokozatosan csökkent. A mélypontot a 2010-es választás jelentette, akkor 5606-an voksoltak rájuk (ez 0,11 %-ot jelentett), legutóbb, 2018-ban valamelyest már „erősödtek”, a 15640 szavazójuknak köszönhetően 0,27 %-ot értek el. Nem tudom, hogy ez az ő „érdemük” volt-e, vagy az akkori baloldal látványos széthúzásának eredménye. Ők viszont következetesen elzárkóznak a többi baloldali párttól, ami lényegében kölcsönös. Ráadásul ők maguk sem egységesek: 2006-ban szakadás történt a pártban: Vajnai Attila és néhány követője szembehelyezkedett a vezetőkkel és ezért kizárták őket a pártból. Ám a lázadók nem estek kétségbe, megalapították a marxista-kommunista Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldalt. De ne hallgassuk el: hatalmas sikerük is volt (úgy biza’) – megalakulásuk évében a női tagozatuk egyik tagja hódította el az 1320 lakosú Egercsehi polgármesteri székét. Csakhogy ők is tovább osztódtak (hiába, ilyen e politika), a tőlük kiváltak létrehozták a Zöld Baloldal Pártot... s hogy még mi minden történt velük, arra nem érdemes időt pazarolni. Vissza inkább Thürmerékhez.

Az idén, augusztus 26-án, a Munkáspárt honlapján a következő jelent meg: „Belaruszban folytatódnak a tüntetések. Az emberek most már egyre keményebben állnak ki Lukasenko elnök mellett. Egyre többen értik meg, hogy Lukasenko negyedszázada ellenáll a nyugati nyomásnak, nem engedi, hogy a német és más cégek kifosszák Belaruszt. Amit lehetett, ami segített az embereknek, megtartott a szocializmusból. Független és élhető Belaruszt teremtett. Ma Belarusz függetlensége és belső stabilitása elképzelhetetlen Lukasenko nélkül.”

Földes Tamás
Gyanítom, hogy az észak-koreai diktátoron, Kim Dzsongunon kívül e nyilatkozattal egyetlen állam vezetője – legyen bal-, vagy jobboldali - sem ért egyet. Továbbra is az a véleményem, hogy hiba volt bezárni a Lipótmezőt. Újra ki kellene nyitni.

Nincsenek megjegyzések