2018-11-26

Felidézzük a múltat - 2013. november 29. - hogy volt 5 éve?

Az Amerikai Magyar Hírlap Online hétről hétre közzé teszi a múltunk egy darabját, mi történt tizenöt, tíz, és öt éve. Múltba tekintésre invitálom olvasóinkat. Hogy is volt régen?


Csapó Tamás: Kisgyermekeink kis kacsóit fogjuk, amint hálával emlékezünk

A Hálaadás ünnepén most odaveszett a szokásos gondokat-elterelő, vidám családi hangulat. Mindannyian átérezzük a kaliforniai tűz-orkán okozta szörnyű veszteségeket. A mostani katasztrófa 250.000 ember életét bénította le. Közel ezer személy az eltűntek listára került. A halálos áldozatok egy részét csak megégett csontmaradványok őrzik, lehetetlen megállapítani kilétüket.


Kalifornia állam történetében még ilyen természeti katasztrófa nem volt. Jelenleg a hála napján 51.000 otthontalan sátrakban fagyoskodik éjszakákon keresztül időseket kis gyermekeket beleértve. Mégis, ilyen körülmények között is hálával emelik az égre tekintetüket, hogy életben maradtak. A gyűjthető dolgok kincsek elvesztése ellenére az élők most igazán tudják, hogy A CSALÁD A LEGFŐBB ÉRTÉK.

A leányomtól négy nap után kaptam élet jelt. Nyolcadmagával egy malibui ranch területéről. Körülöttük minden épület leégett az ő épületük maradt meg egy domb tetején. Áram nélkül, füstben,sötétségben próbálták a lovakat menteni, áramfejlesztőt hoztak a tűzoltók. Ez után jött csak a hadd-el-hadd. Álmatlan éjszakákon keresztül mentek mindannyian oltani, bokrokat irtani, lovakat menteni, etetni, itatni, homokzsákot tölteni állandó füst fergetegben.

- Hogy vagy? Jól vagy? Nem sérültél meg? - kérdeztem miután végre élet jelt adott magáról.
- Ne aggódj értem apukám, a mi házunk maradt meg a környéken egyedül, oda jönnek a madarak énekelni, s a macskák is mosolyognak rajtuk. Csak a manikűrös KIS KACSÓMMAL van baj, s a vérhólyagos tenyeremmel.

Szokásos vicces túlzású stílusával próbált megnyugtatni. Csak a gyermekes szülők értik igazán, hogy A CSALÁD A LEGFŐBB ÉRTÉK!

A kis kacsóról jutott eszembe, ahogy a tenyerembe gyűrve melengettem a kis öklét mikor New England zord téli utcáin vittem öt az iskolába. Egyszer sietés közben elfelejtettük a sálát  feltenni. Amint észrevettem elhatároztam, hogy visszafordulunk. A sálat egy biztosító tűvel szoktam megtűzni, s most se tű se a sál nem volt. A gyerek reszketett a hidegtől.

- Na, gyerünk, forduljunk vissza - mondtam. Dehogyis megyek egy biztosítótű miatt vissza - gondoltam. Az Isten, ha akar itt is tud nekünk egy biztosítótűt adni.

Ettől a túlbuzgó hittől egyre idegesebb lettem. Alig léptünk három lépést egy talpalatnyi tisztáson ott ragyogott egy nagyméretű biztosítótű, ami teljesen hihetetlen volt, mert hótakaró borította az utcát mindenütt. Ezt a csodát se a lányom se én nem fogjuk elfelejteni, különösen veszélyek idején! Kék kabátjának fehér bárány szőr gallérját az óriás tűvel áttűztem, elkéstünk ugyan de a mi történetünkkel kezdte az tanító néni a tanítást.

- Emlékszel még erre a történetre? - kérdeztem lányomat mielőtt letette a telefont.
- Igen, annyira emlékszem, mintha most is fognád a kezem...

Thomas G. Csapo
Listen Production Director

Forrongó kedélyek - Erőss-Csótsits Ágnes verse

Zavaró érzéseket váltott ki úgy bennem, mint minden jó érzésű honfitársamban, klubtagjainkban az itt, Los Angeles környékén működő magyar egyesületek között elburjánzott versengés, alacsony szintű szócsatározás, egymás ócsárolása, széthúzás. Több mint szomorú, de ártalmas!!! Öröm, hogy úgy-ahogy ez lecsillapodott, s remélhetőleg tanulnak belőle a diaszpóra kaliforniai magyarságának vezetői, tagjai...

Forrongó kedélyek


Éledező gondolat szívet-gyötrőn aggaszt:
újfent “Forr a Világ bús tengere, ó magyar!”
Bennünk is forrongva zubog zord hangulata...
Nem hőseink mintájára hadakszik ma Magyarságunk,
rút szavakkal mocskolódva vívják meddő párbajuk...
Meddig, miért szól e-gyalázkodóan méltatlan szóáradat?
Mi az előny, mi a cél?! Van köztünk ki ezen változtat?!
Valaki, ki nem vádol, de lehajtott fővel kezét nyújtván,
megbánóan ismerve be minden kárt okozó hibát...
meghalljuk még a Tanítást, az önfelejtő megbocsátást?!
Az én helyett a Mi, a Ti fontosabb létjogosultságát?!…
A cél ne a győzelem, de a Köz, az Eredmény legyen,
birokra kelni, küzdeni csak ezért érdemes...

Erőss-Csótsits Ágnes
Szeptember, 2018. Laguna Woods, California

Nemzetközi Liszt Zongora- és Énekverseny Los Angelesben - beszámoló


November 17-18-án került megrendezésre a Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Zongora- és Énekverseny, az Azusa Pacific University-n. 167 versenyző mérte össze tudását 11 kategóriában.

A verseny 1990 óta 15. alkalommal lett megrendezve. 1990-től 28 éven át mostanáig Geraldine Keeling és Neszlényi Judith szervezték meg ezt a nagyszabású találkozót, minden második évben egy héttel Thanksgiving ünnepe előtt. Ezúttal az új igazgatóság szervezte az eseményt: Prof. Dr.Hickey Kato és Dr. Polgár Éva zongoraművész vezetésével. Polgár Éva 2014-ben 2 kategóriában is megnyerte ezt a versenyt.

Négy fiatal magyar művész is zongorázott sikerrel, mindannyian kitüntetéseket kaptak. A 23 éves Váradi László az Amerikai Liszt Szövetség Nagydíját nyerte el, több más díj mellett.

A Magyarországot a Los Angeles-i Főkonzulátus által Danku Attila kereskedelmi tanácsos képviselte.

A fényképeket Nagy Ildikó, Széles Tamás főkonzul felesége készítette.




Neszlényi Pfeiffer Judith

2018-11-23

Ildy Lee élettörténete a Story Extrában

Ildy Lee, Kaliforniában élő magyar származású művésznővel a Story Extra készített video riportot:




Szent Mihály Nap New Jersey-ben, lelkiismeretes pásztorok az óvodában

New Jersey-be is beköszöntött az ősz. Egyre sűrűbbek a didergős napok, és a fű sem olyan üde zöld már, mint nyáron. Az itteni lelkiismeretes pásztorok jól tudják, hogy Szent Mihály napján már be kell hajtani az állatokat a legelőről, így a garfieldi bárányok már vígan várják a telet a meleg akolban.


A garfieldi Bodnár Gábor Cserkészházban már második éve működik egy magyar óvoda, ami két helyi cserkészédesanya komoly háttérmunkájának köszönhetően jöhetett létre. Az óvoda tavaly heti egyszer, idén pedig már kétszer várja a magyar közösségbe vágyó 3-6 éves gyerekeket. Idén tizenegy gyerek jár minden kedden és csütörtökön délelőtt a “cserkész oviba”, ahogy a gyerekek emlegetni szokták. Az itteni ösztöndíjasok pedig felcsapnak óvónőnek, illetve óvóbácsinak, és igyekeznek minél több magyar kultúrához köthető elemet csempészni az óvoda életébe.


Így történt, hogy október 11-én Szent Mihály napot ült az óvoda apraja-nagyja. A gyerekek behajtották a bárányokat az éppen kezdődő eső elől. A gazdától megkapták a munkájukért járó tisztességes bért, amit el is költhettek a helyi vásárban. Garasaikért cserébe mézeskalácsot, kolbászt, innivalót, ostort, szoknyát, kalapot és szalagot vásárolhattak. Mire az összes pásztorlegény és -leány beszerezte a vágyott vásárfiákat, elfogyasztotta az ételt-italt, felöltötte az új ruháit, a zenekar is behangolt, és megkezdődött a dínom-dánom. Csak úgy porzott a cserkészház padlója, ahogy a tizenegy óvodás, a szülők és nagyszülők ropták a táncot! Hetekig fogja emlegetni a környék a nagy mulatságot.


Persze az ünnep után visszatérnek a dolgos hétköznapok; a gyerekek magyar népdalokat, mondókákat, játékokat tanulnak, kézműveskednek, vagy éppen egymást között is magyarul beszélve játszanak. Egy biztos; látszik rajtuk, hogy nagyon otthonosan mozognak ebben a közegben.

Huszárné Thuróczy Piroska Outi, KCSP Ösztöndijas, Garfield, New Jersey

2018-11-22

Az első ”Thanksgiving” (Hálaadó ünnepem) Amerikában - Kékessy György visszaemlékezése

Tizenkét nap viharos tengeri út után 1957. január 16-án a ”USS Marine Carp” nevű amerikai csapatszállító hajó, 3000 magyar menekülttel a fedélzetén megérkezett a New York-i kikötőbe, majd onnan Camp Kilmer, New Jersey államba.

Négy magyar fiú ismerkedett meg a hajón, akik mind Kaliforniába igyekeztek.  Nem csoda, hisz’ a hideg télből már elég volt. Egy jó hónap múlva, február 19-én vonatra szálltak és az atlanti tengertől a kontinensen át a Csendes óceánig három nap, mintegy 4500 km utazás után  megérkeztek  a pálma-ligetes Los Angeles-be.  No most hogyan tovább?

Némi helybeli segítséggel kaptunk szállást, nem is akár milyent. Egy tanár család vendégházába költözhettünk, egyelőre ingyen. Munkahely is akadt, este meg iskola, hogy mielőbb megtanuljunk angolul. Közben sokakkal megismerkedtünk, akik valamilyen formában segítségünkre voltak, bevásárlásokban, ebéd vagy vacsora meghívásokban.

Még egy év sem telt el, alig nyolc hónap, amikor egy kedves amerikai-magyar házaspár Thanksgiving vacsorára hívta meg a négy magyar fiút.  Hát bizony nem tudtuk, hogy mi ez a nagy felhajtás, amikor is, megmagyarázták, hogy 1620-ban érkezett egy hajó Amerikába,  a ’Mayflower’ 102 utassal, akik a ’Pilgrimek’ voltak, angol vallás-menekültek.  Csodálkoztunk, hogy hogyan lehetnek  1620-ban vallás-menekültek, amikor nálunk már 1568-ban a tordai országgyűlés óta szabad vallásgyakorlás van.


Csodálattal néztük a minden jóval gazdagon megrakott asztalt, melynek közepén egy hatalmas sült pulyka trónolt. Rajtunk kívül még két magyar fiú volt a szobában, akik pár évvel idősebbek voltak nálunk. Bemutatkoztunk egymásnak, de az igazi velük való ismerkedés csak később történt.  A házigazda ’Mr. Joe’ elmondta az asztali áldást, mi is hálát adtunk, hogy szabad földön tölthetjük a nekünk első Thanksgiving ünnepet.

Ezután a hat fiú (szegény éhes menekültek) és a háziak, nekiláttunk a finom falatok elfogyasztásának.  ’Mrs. Erzsi néni’ a ház asszonya igazán kitett magáért, mert ilyen finomságokat nem hogy nem ettünk de nem is láttunk. Néhány pohár kaliforniai jó bor mellet dicsérgettük ezt a szép szokást, mert bizony mindenkinek van valamiért hálát adni az Úristennek, ki ezért ki azért.

Kíváncsian érdeklődtünk a két ’új fiú’ iránt.  ”ti is most jöttetek, mikor, honnan” stb...  Nem, mi már három éve itt vagyunk. Hogy-hogy? Hát a komámmal úgy gondoltuk, hogy mi Amerikába akarunk menni de az abban az időben, az ötvenes években a vasfüggönyön átjutni nem csak életveszélyes de szinte lehetetlen volt. Hát akkor hogy? Kelet felé mentünk.

Akkortájt dúlt a koreai háború (1950-1953) az északiak és déliek között.   A ’szocialista országokból’ így Magyarországról is toboroztak önkénteseket az észak koreai kommunista hadseregbe. Ez a két jó fiú, Jóska és Feri is jelentkeztek. Néhány nap múlva már repültek is Észak Koreába, ahol egyhamar vöröscsillagos egyenruhába öltöztették őket, kis kiképzés, hogy hogy kell a puskával lőni és gyerünk a csatába.

Az első bevetésnél egy amerikai egységgel találták magukat szembe. A mi két bátor legényünk azonnal meg is adta magát, vagyis amerikai foglyok lettek. Onnan már könnyű volt tovább jutni Amerikába, ahol most egy asztalnál ülhet a hat magyar fiú, hálát adván az úristennek, hogy e gyönyörű szabad országba hozta őket.         

Lejegyezve: korabeli napló után,  2018 november 22-én. 

2018-11-19

Felidézzük a múltat - 2008. november 21. - hogy volt 10 éve?

Az Amerikai Magyar Hírlap Online hétről hétre közzé teszi a múltunk egy darabját, mi történt tizenöt, tíz, és öt éve. Múltba tekintésre invitálom olvasóinkat. Hogy is volt régen?


2018-11-18

Los Angeles International Liszt Competition for Piano and Voice

Invitation to Participate


The 2018 Los Angeles International Liszt Competition will take place on November 17-18, 2018 at Azusa Pacific University (901 East Alosta Avenue, Azusa CA 91702) and Trinity United Methodist Church (676 North Gibbs Street, Pomona CA 91767). Since the inception in 1990, the prestige of this competition has increased tremendously, and we invite you to participate. Our distinguished jury of fourteen Liszt performers and scholars represents ten states and four countries.

The Grand Prize winners in piano and voice will be given generous cash prizes and all-expense paid trips to make their debut concerts in New York City, Washington, D.C., London and in Budapest at the Liszt Memorial Museum.

The five place winners in all divisions will receive cash awards, plaques and Liszt CDs. In addition, every participant receives a Portrait of Liszt and a volume of Alan Walker’s Liszt biography.

Please note that this competition is unique in the world – the only competition to feature Liszt’s wonderful songs and the only Liszt competition to provide a category for the “Wunderkinder” ages 12 and under to perform the demanding music of Liszt.

Since this competition does not use State or Federal endorsements, it is sponsored solely by private funds and organizations, and the administrative work is provided by volunteers.

Every competition costs around $55,000. We would appreciate your heartfelt consideration to join us. Here is how you CAN BE a part of this wonderful celebration of Liszt’s music. All donors will be listed in the weekend program.

$500 - $10,000 Commandeur Liszt
$150 - $499 Abbé Liszt
$100 - $149 Franzi
$10 - $99 Le petit Litz

Make your checks payable to Los Angeles International Liszt Competition and send to LAILC, Dr. Katherine Hickey, 38600 Pine Drive, Cherry Valley, CA 92223.

Thank you so much for your support!
                                               
Éva Polgár and Katherine Hickey
www.lalisztcompetition.com

Co-Director
Éva Polgár, DMA
(940) 465-9069
info@polgareva.hu

Co-Director
Katherine Hickey, DMA
951-454-8205
kathy_hickey@redlands.edu

Founder/Director Emerita
Geraldine Keeling

Co-Director Emerita
Judith Neslény

2018-11-12

Földes Tamás: Imre bácsi

A követői által Imre bácsinak nevezett Nagy Imrét - életkoromból adódóan – nem ismertem személyesen, egy alkalommal mégis testközelbe kerültünk egymással. Rajk László 1956. október 6-ai újratemetésének napján mutatta be a budapesti József Attila Színház Gáli József „Szabadsághegy” című drámáját, amely egy Szovjetunióba hurcolt kommunista politikus eltűnéséről (kivégzéséről), a Magyarországon élő feleségről, akit egy kommunista miniszter elcsábít, és a miniszter csalódott, alkoholistává lett fivéréről szól, aki alkoholmámorában azt mondja: „most jön a forradalom, a rum forradalma!”. Tizenhét nappal később szülőhazánkban kitört a forradalom... Azt hiszem, Gálinak - akit viszont ismertem, sőt barátomnak tudtam - halálos ítéletébe (majd az ítéletet 15 évi börtönre változtatva) belejátszott az a dráma. Nagy Imre a bemutató előadáson jelen volt, az első sorban ült - én valahol a nézőtér közepén. A szünetben ment el mellettem. Majd 23-án én is ott voltam a Parlament előtti tüntetésen és hallottam az Országház erkélyéről elmondott beszédét.

A lányát, Nagy Erzsébetet viszont személyesen ismertem. Újságíró és műfordító volt, ő is a New York palotában működő Lapkiadó Vállalatnál dolgozott. A szerkesztőségi épület negyedik emeleti étkezdéjében mindenki ahhoz az asztalhoz ült ahol éppen üres szék volt. Egy alkalommal láttam egy középkorú hölgyet, aki egymagában fogyasztotta az ebédjét. Megkérdeztem hogy melléülhetek-e, bólintott. Bemutatkoztam, ő is mondott valami nevet - ennyi. Legközelebb is egyedül evett. „Szabad?... Szabad... Jó étvágyat... Viszont kívánom”. Ennyi. Semmi több. Mindez négy-öt alkalommal megismétlődött. Majd miután felálltam az asztaltól, odalépett hozzám a szerkesztőség egyik elvhű párttagja: „Jó neked, hogy mindig Nagy Imre lányával ebédelsz?”... „Ő Nagy Imre lánya? Nem tudtam”.

A rendszerváltás után, a ’90-es években egy hetet töltöttem az újságíró-szövetség balatoni üdülőjében. Az ottani étteremben mindenkinek kijelölt helye volt. S mit tesz a véletlen? Nagy Erzsébettel kerültem egy asztalhoz. Természetesen nem ismert meg. Ismét bemutatkoztam, néhány mondatot váltottunk egymással. Az üdülés második napján hangulat-rombolóan zuhogott az eső; jobb híján végigbeszélgettük a délutánt. Megtudtam, hogy a sztálini önkény idején, családjával együtt, kitelepítettként Szibériában sínylődött. Majd arról is beszélt, hogy Nagy Imre első miniszterelnöksége idején, amikor Kádár János is kiszabadult saját elvtársainak börtönéből, Kádár nem győzött hálálkodni: “Imre bácsi, így köszönöm… úgy köszönöm”. Nagy Imre megunta a tirádákat: “Hagyd már abba János, fordított esetben te nem úgy cselekednél?” Nos - tudjuk, hogy nem úgy cselekedett...


...Mint ismeretes, Nagy Imrét, családjával együtt a romániai Snagovba hurcolták, majd a kivégzett mártír miniszterelnök sorsáról aligha kell ehelyütt bővebben szólni. Nagy Imre a népbírósági tárgyaláson - az utolsó szó jogán, vádlói és bírói előtt - egyebek mellett a következőket  mondta: „Az ügyész úr vádbeszédében reám a legsúlyosabb, tehát a halálbüntetés kiszabását javasolja. Többek között azzal indokolta, hogy a nemzet nem tud elfogadni olyan ítéletet amely könyörületes lenne. Sorsomat tehát a nemzet kezébe teszem... Védelmemre felhozni semmit nem kívánok, várom a tisztelt népbírósági tanács igazságos ítéletét”.

Indokoltnak érzem, hogy itt idézzem az akkor lelkes, ifjú Orbán Viktor emlékezetes beszédének néhány mondatát, amelyek a mártír miniszterelnök újratemetésén, a Hősök terén - 1989 június 16-án, a kivégzés évfordulóján - hangzottak el (s amelyek a jelenlegi miniszterelnököt ismertté és népszerűvé tették):

„Ma..., harmincegy évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az ötvenhatos forradalmárok véres harcokban, ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára... Ma sem engedünk negyvennyolcból, így nem engedhetünk ötvenhatból sem. Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megteremtéséért küzdenek Magyarországon, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társaik koporsója előtt. Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik hogy ezt megtehessék képesek voltak leszámolni szent kommunista tabuikkal, azaz az orosz birodalom feltétlen támogatásával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József... a magyar függetlenségért és szabadságért áldozták életüket. A magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék ma is  sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt.”


...Rebesgetik (tán’ már el is döntötték), hogy Nagy Imre szobrát az Országház mellől máshová - esetleg a Jászai Mari térre (?) - szállítsák. Nos, nehezen tudom elképzelni, hogy az a lobogó hajú fiatalember, aki ma a magyar kormány elnöke, egyetértsen a szobor eltávolításával a VÉRTANÚK TERÉRŐL és bárhová máshová helyezésével. Merem remélni - mi több: szeretném hinni! -, hogy nem tagadja meg ifjúkori énjét. A NEMZET nevében és szolgálatában másként aligha cselekedhet. Bárkinek - bárkiknek - az agyából pattant ki ez az elképesztő ötlet, Orbán Viktor élhet a vétó jogával...

...Ha valóban a Jászai Mari térre helyeznék a szobrot, két megjegyzésem van. A Margit-híd pesti hídfőjénél, villamosmegállók szomszédságban, sokkal többen látnák, mint a gépkocsi-forgalomtól ez idő tájt elzárt Kossuth Lajos téren. Voltaképpen az nem lenne baj. Csakhogy - Kádárék cinizmusára utal - a Magyar Szocialista Munkáspárt (az MSZMP) székházát abba a hírhedt épületbe költöztették, amely a forradalom előtt az ÁVH központja volt, s pincéit kínvallató helyiségeknek használták. Jelenleg az országgyűlési képviselők irodaháza.

Nagy Imre szobra annak az épületnek csak hátat fordíthatna...

2018-11-05

Földes Tamás: Csendőr-pertu?

Elhangzott egy mondatom (inkább egy szavam), amelyet három év múltán is röstellek.

A Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon 2015-ben mutatták be a „Viktória: A zürichi expressz” című filmet, amelynek egyik főszerepét az általam hírből sem ismert cigánylány, Farkas Franciska alakította. A fesztivál zsűrije az életkoránál fiatalabbnak tűnő színésznőnek ítélte oda a nagydíjat. Interjút készítettem vele.

Beszélgetés közben, egy alkalommal akaratlanul letegeztem. A rendkívül szép szemű ifjú hölgy a riadtan pislogó szemembe nézve megkérdezte:

-  Csendőr-pertu?
Zavartan visszakoztam:
 - Elnézést kérek, véletlen volt... De maga kitől hallotta e rég feledésbe ment kifejezést?
 - A nagyanyámtól.


Magázódva folytattuk az interjút, de e rossz mondat kizökkentett a beszélgetés ritmusából. A nyelvbotlás annak ellenére bekövetkezett, hogy mindmáig emlékezem édesanyám gyermekkori figyelmeztetésére, miszerint a tegeződést csak a nők kínálhatják fel. Talán az zavart meg, hogy a fesztivál két másik filmszínésznőjével tegeződtem.

A honi hatóság egyenruhás tagjai napjainkban már származástól-bőrszíntől függetlenül nem tegezik az állampolgárokat (a reklámok készítői továbbra is: „Tartsd a pénzed a takarékban!”, „Kérd árajánlatunkat!”,  „Utazz a főtaxival!”.) No persze a cigányokat még a költők meg a dalszerzők is tegezték. Petőfi a „Falu végén kurta kocsma” című versének ötödik szakaszában fogalmazott úgy: „Húzd rá, cigány, húzzad jobban...!”. Kálmán Imre „Marica grófnő” című örökbecsű operettjében, Harsányi Zsolt dalszövegét ekként dalolja az elszegényedett Tasziló gróf: „Hej cigány, hej cigány, húzd a nótád, Száz felé szakadjon a húr! Gyer’ ide, hej cigány, Húzd ne sajnáld, Így mulat minálunk az úr”.

Sok évtizeddel később az elvtárs-urak is hasonlóképp szóltak a cigányhoz. Tanúja voltam, amikor egy gyárigazgató az egyik kisváros éttermében magához intette az akkori szóhasználatot idézve a „népzenészt”:

- Mit húzhatok az igazgató elvtársnak? – tudakolta a prímás.

 - Én neked nem igazgató elvtárs vagyok, hanem Sándor bátyám – így a válasz.

Neked. Te neked, én! Bátyám. Azt nem tette hozzá a diri, hogy természetesen  visszategezhetsz. Mivelhogy az nem lett volna természetes...

...Most, ehelyütt ismét elnézést kérek az ígéretes tehetségű művésznőtől, aki a „Zürichi expressz” óta hét filmben játszott, egy televíziós sorozat nyolc epizódjában kapott fontos szerepet, a már csaknem befejezett „Szeretlek mint állat!” című drámának pedig nemcsak főszereplője, hanem a forgatókönyv egyik írója is. Svábokkal együtt a szovjet gulágra hurcolt cigánylányt alakít az idén bemutatott „Örök tél” című filmben. Gyermekkorában a Harlekin Gyerekszínházban játszott – mostanság több budapesti színházban is fellép. 

Ami a hátországát illeti: nem a putriból emelkedett ki. Édesanyja még a „cigánysorból” indult és az első diplomás a családban: újságíró lett. Édesapja ügyvezető igazgató.

Franciska Budapesten nőtt fel, a Sylvester János Protestáns Gimnáziumban tanult... de  származása miatt korán kirekesztették. Ezért felvételizett, majd sikeresen érettségizett a pécsi Gandhi Gimnáziumban. Azt követően szociális munkás diplomát érdemelt ki a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, jeltolmácsi végzettséget szerzett a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségénél, újságírást tanult a Független Médiaközpontban, drámapedagógusként végzett a Magyar Drámapedagógiai Társaságnál. Mindeközben nem riadt vissza a kétkezi munkától. Volt bolti felszolgáló, pultos, szobalány, takarítónő, dolgozott az állatkertben, statisztált filmekben és fotómodellként is foglalkoztatták.

 A „Zürichi expressz” sikere óta elsődlegesen a színészetnek él. Legutóbb a Gulágra hurcolt magyar nőkről szóló alkotás, az október 20-án a legjobb európai tévéfilmként a Prix Európa díjjal méltatott „Örök tél” fontos szerepét játszotta. Immár drámapedagógusként is dolgozik... Önmagáról nemrég így nyilatkozott: „Nő vagyok, budapesti, színész, magyar és roma”. E sorok megjelenésekor, november 5-én éppen 34 éves.

Megtisztelő lenne számomra, ha következő találkozásunkkor (ki tudja hol és mikor?) ő kínálná fel a tegeződést.

Albert Ferenc: A parázs elszunnyadt

Száz éve, hogy Európában elnémultak a fegyverek. Száz éve, hogy a Nagy Háború, pusztító tüze felperzselte az öreg kontinens földjét. Száz éve, hogy 1918. november 3-án a Giusti-villában, Padova közelében alá írták a fegyverszüneti megállapodást az Osztrák-Magyar Monarchia az Olasz állam és az antant hatalmak képviselői. Ezen egyezmény, - diktátum - az antant védőszárnya alatt működő haditanács által fogalmazódott meg párizsi székhelyen, ám készült egy pótjegyzőkönyv, amiben leszögezték, hogy a fegyverszünet, csak november 4-én délután 3 órakor lép hatályba. Miután a monarchia, az aláírás előtt jelezte a fegyverszünetet a harcoló alakulatoknál, katonáink letették a fegyvert. Miáltal nem értesültek a hatálybalépésről szóló külön időpontról, az olasz haderő előrenyomult, és mintegy 300 ezer monarchiabéli katonát ejtett foglyul, - jó részük odaveszett - továbbá jelentős mértékű hadizsákmányra tett szert. Száz éve, 1918. november 11-én Franciaországban, Compiegne közelében, egy erdőben álló vasúti kocsiban az antant hatalmak, azaz Franciaország és Nagy-Britannia továbbá a központi hatalmak vezéregyénisége, Németország aláírta a fegyverszüneti egyezményt. Ez az aláírás Németország feltétel nélküli kapitulációját jelentette.

Ezen események következtében a Nagy Háború parazsa elszunnyadt, ám hozadékaként, a harcterek és azok szoros környezete megtelt a szembenálló katonák holttesteivel. Mert annak előtte, ahogyan fellángoltak az életeket kioltó, véres összecsapások, úgy sokasodtak az elesett hősök és gyarapodtak a temetőkertek. A front mögött és a hátországokban működő korházakban, a sérülések okán életüket vesztett katonákat szintén el kellett valahová temetni. Ők a települések határában létrehozott temetőkben, vagy a települések civil temetőiben lettek elhantolva. A civileket, az egyéb segítő személyzetet, a hadifoglyokat sem kímélte olykor a golyózápor, az aknatűz, s a fertőző járványokat okozó kórság. Így legtöbb esetben ők is a front áldozatai között kaptak helyet.

Most pár gondolat erejéig térjünk vissza, közvetlen a háborút megelőző időszakra. Az iskolai történelem órán tanultak szerint, Ferenc Ferdinánd Habsburg trónörökös Boszniai meggyilkolása robbantotta ki az első világháborút, ám ez az elmélet csak részben igaz. Valójában az Európai hatalmak, mint az osztrákok és a németek nem akarták tétlenül szemlélni a Franciák és a Britek gyarmatosító törekvéseit, ők is terjeszkedni óhajtottak. 1882-ben Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia, és az ebbéli álmokat dédelgető Olasz Királyság „Katonai védelmi szövetséget kötött.” A szándék… már érzékelhető volt. Valami ürügyet kellett kreálni, hogy a háborút ki tudják robbantani. Előre kidolgozott és tökéletesen kivitelezett merényletben, 1914. június 28-án Boszniában, beáldozták a trónörökös Ferenc Ferdinándot, és feleségét Zsófia hercegnőt.

Az ürügy kézzelfoghatóvá vált, s miután a trónörökös és felesége merénylet áldozata lett, az Osztrák-Magyar Monarchia ultimátumot intézett Szerbiához. Olyan feltételeket szabtak, amit nyílván valóan nem fognak a szerbek teljesíteni.   Ezek után 1914. július 28-án nem késett a hadüzenet sem. Meg kívánom jegyezni: a Magyar Diplomácia, azaz Tisza István miniszterelnök kezdetekben ellenezte a háborút, ám később az osztrák kabinet nyomásának engedve, a háború mellet tette le voksát.  A szövetségi rendszerek reakciójaként azonnal beindult a hadigépezet, és az antant hadba lépésével kitört az első világháború, mely egyre terebélyesedett. A szemben álló felek: A Központi hatalmak, és az Antant hatalmak. Ezek után az antant megkörnyékezte az Olasz Királyságot, mézesmadzag gyanánt, területi igényeik részbeni kielégítésével, mint Dél-Tirol, Isonzó folyó völgyében bizonyos települések, valamint a trieszti térség olasz fennhatóság alá helyezésre a háború befejeztével. Eleinte nem álltak kötélnek, mígnem az antant diplomácia sikerének köszönhetően, feladva az addigi semlegességet, 1915. május 23-án Olaszország hadat üzent a Monarchiának, elárulva ezzel szövetségesét. Az olasz hadak, azonnal megindultak a Tiroli, a Karintiai, és a Krajnai térségben húzódó határszakaszokat átlépték. Tehetségük, haderejük azonban kisebb volt, mint hataloméhségük, így a teljes frontszakaszon, 1-5 kilométeres mélységig váltakozó térnyeréssel - két éves állóháborúba torkollott a hadicselekményük. Természetesen ez mind két részről tetemes lélekszámú emberéletet követelt, ami a végén, mint élő erő, és mint hadianyag utánpótlásban kimerítette a hátországot. Kijelenthetjük, hogy az olaszok, némi terület nyerés érdekében elárulták szövetségeseiket, azaz megbízhatatlanokká lettek. Az olaszfronton közel 420 ezer, a Szent Korona fennhatósága alá tartozó katona vesztette el életét.

A másik „Spekuláns” álam Románia. 1914-ben még a központ hatalmak oldalán álltak hadrendbe. Köztudott volt, hogy erősen „fájt a foguk” Erdélyre, mely a monarchia része volt. Miután az antant megkörnyékezte, és a mellettük történő hadba lépésük esetén ígéretet tett: A háború után, Erdély azonnali Romániához csatolására. A Román Királyság nem hezitált, 1916. augusztus 27-e éjjelén, a román hadsereg átlépte az ezeréves határt. Nagy ellenállásba nem ütköztek, bár az itt állomásozó kevés létszámú magyar haderő, próbálta a gyors előretörésüket késleltetni, míg az átcsoportosítások révén az ütőképes védelmi rendszer fel nem állt. Bár időlegesen elesett Brassó, Csíkszereda és Fogaras, a románok Sepsiszentgyörgyre már nem jutottak be, mivel a monarchiai csapatai egyesültek a német 9. hadsereggel. A közös erő, ellentámadásban nyomult előre egész Bukarestig. Bukarest elfoglalását követően a román hadsereget Moldvába űzték, velük menekült az egész román vezetés. Ilyetén a román haderő megszűnt létezni saját országa területén. Szóvak ők is hitszegők, árulók, akik miután beígérték nekik Erdélyt hátba támadták a központi hatalmakat. Halottaink lélekszáma közösen, a szövetséges Német és Bolgár haderő figyelembevételével, 65 ezer főre tehető.

Az oroszok mindig is egy Pánszláv-Európában gondolkodtak, így nem meglepő, hogy a szerb királyság mellé álltak a hadüzenet hírére. Lekötni és megosztani a Monarchia haderejét, volt a célkitűzés, továbbá megszerezni Galícia teljes területét. Ilyen megfontolásból indult meg az orosz gőzhenger, és Przemysl erődjéig jutott. Itt az osztrák haditanács által közel 30 évig épített, 90 %-ban kész, Verdun méretű erődrendszerrel találták magukat szembe. Az első ütközet, mindkét féltől hatalmas emberáldozatot követelt, az orosz erők nem jutottak tovább. Miután az erődöt újra feltöltötték védelmi létszáma 131 ezer főből állt. a kiszolgáló személyzet, és a hadfoglyok létszáma további 30 ezer fő, a lovak száma mintegy 20 ezer darab. Ekkora ember és állat tömeg, élelmezési ellátása nem kevés feladatot rótt a monarchiára. E tényezőt felmérve az oroszok változtattak a harcászati elképzelésükön. Körbefogták az objektumot, a kiéheztetés stratégiájuk elérte célját. 1915 márciusára beérett a hadászati malőr. Az erődrendszerben tartózkodók, miután felélték az élelmiszer tartalékokat, beleértve a lovak jó részének leölését is, felsőbb utasításra felrobbantották az erődöket, a haditechnikát a San folyó közúti hídját. Ezt követően letették a fegyvert és a vezérkar kapitulált az orosz főparancsnokság előtt. A katonák orosz fogságba kerültek, nemzetiségekre szétválogatva különböző területekre szállították őket. A magyar katonák többsége Ázsiába került, sokuk nem tért haza soha. Az oroszok előre nyomultak, már Krakkó körbezárásával foglalatoskodtak, mikor az egyesült Osztrák-Magyar és Német haderő ellentámadásba lendült. A Gorlicei és Limanovai áttörés szintén sok áldozatot követelt, de eredményének köszönhetően, az oroszok ki lettek szorítva Galícia földjéről. Ezen a hadszíntéren 62 ezer magyar katona lelte halálát.

A történelmi tényekbe, területekbe nem akartam mélyebben beleásni magam. A teljesség igénye nélküli részletekből viszont ennyit szükségesnek tartottam bevezetésképpen közreadni, mivel a tizenkét éve tartó kegyeleti tevékenységem úgy érzem, magyarázatra szorul. Mikor elkezdtem a katonasírok, katonatemetők látogatását, kutatását minden olyan területen ahol Honvédek harcoltak: parancsra kivezényelve, avagy önkéntes felkelőkként, akkor még nem szerveztek a volt háborús övezetekbe turista utakat. Nem jelölték táblák a sírkerteket, nyomozni kellett utánuk. Miután megleltem egy, egy temetőt, vagy néhány honvédsírt, katarzisként éltem meg. A szó legszorosabb értelmében elsirattam az ott elhantolt, számomra ismeretlen hősként halt magyar katonákat.

A kezdeti nehézségeken túlesve, ma már több mint száz temetőt, valójában nem tudom mennyi katonasírt kerestem fel kegyeleti célból. Bejártam harctereket: A Pozsonyi csata, a Muhi csata, Mohácsi csata. Az 1848-49-es szabadságharc némely helyszínét. Az első világégés harci cselekmények területei közül, Szlovéniai Isonzó, Vipava folyók völgyét, a Karszt-hegység egyes részeit. A Doberdó környéki 12 Isonzói csata egyes színhelyét. A Piave folyó Montelo alatti szakaszának egy részét. A Dél-Tiroli Pasubio hegyplató 2230 méteres magasában zajló események színhelyét, /Olaszfront/. Galíciai hadszíntér Przemysl-től Limanováig tartó vidékét, a Beszkidek alacsony és magas hegyei közt zajló ütközetek némely színterét. Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék egy-egy területét. A második világháború Don-kanyari részét Voronyezstől, Rudkyno, Sztorozsevoje, Novouszpenka, Uryv, Boldirevka, Korotojak, Ostrogorszk Alekszejevszka,  Scsucsje. Továbbá az 1956-os szabadságharcunk némely fontosabb ellenállási gócpontját.

Az imént felsorolt területeket figyelembe véve, valóban nem tudom megmondani szám szerint mennyi temetőben, azoknak központi emlékműveinél, és mennyi katonasírnál hajtottam fejet. Hány helyen tettem le az emlékezés koszorúját, vagy egy csokor virágot, avagy csak egy szál virágot átkötve a magyar színeket megidéző piros-fehér-zöld szalagocskával. Ez már küldetéstudattá érlelődött bennem. Készítem a filmeket, mára több órányi vetíthető anyaggal rendelkezem. Készítem a fotókat, a számítógépemen több ezer felvételt őrzök.

Néhanap megnyitom a mappákat és könnyes szemmel lapozok a fotók sokasága között, felidézve az adott helyszíneket. Ilyenkor lebeg előttem a kép, amint az embertelen körülmények között helytálló katonánk, gránátrepesztől vesztve életét, lerogy a karszt köveire, vagy az Isonzó folyó pirosra festett vizébe. Lehet, hogy a Piave folyó, - Dolomitokat takaró óriási hó mennyiségének hirtelen olvadását követően - annak megduzzadt, tajtékzó vizébe fullad, miután a lőtt sebtől kivérezve mozdulni képtelen. Avagy a Júlia-Alpok gerincéről lavina görgeteg ragadja el, és nyomtalanul vész a több méteres hó foglyaként. És amint tudjuk, a halál nem válogat az eszközökben. Elszabadítja a járványokat, - mint a Tífusz, vérhas és egyebek - amik szintén megtizedelik az éhségben, vitaminhiányban, szenvedő, fáradt, kimerült, legyengült, kilátástalan helyzetben lévő katonáinkat. Akik megadva magukat a sors ilyetén elrendelt akaratának, elköltöznek az örök hazába, és messzi idegen föld takarja be porhüvelyüket.

A szűkebb és tágabb környezetemben nem tudják elképzelni az emberek, hogy milyen indíttatásból cselekszem, miért teszem több mint egy évtizede, e kegyeleti Canossa-járást. Megkérdezik, de be kell vallanom, igazi magyarázattal nem tudok szolgálni. Csak megyek, mert diktál a szívem. Megyek, ha van rá módom, ha van rá anyagi lehetőségem, nem utolsó sorban fizikai erőm. Szerencsém: talán a jó Isten rendelte mellém idős koromra Feleségemet, aki szívvel, lélekkel velem érez, és velem tart ezen a joggal állíthatom rögös úton.

Az idei év a centenáriumi emlékezés sorozat utolsó éve. Valójában bele sem gondoltam, mikor úgy döntöttem, hogy Galíciában hosszabb lélegzetű ott tartózkodással emlékezek a mintegy 62 ezer hősünkre. Feleségemmel 15 napot töltöttük a volt poklok földjén, ami ma egy virágzó, szépen gondozott, gazdagon termő vidék. Természetesen köszönhető a szorgalmas lengyel lakosságnak. Ottlétünk alatt, felkerestük 78 katonai temetőt. A százéves emlékezés sorozat részeként, több temetőt felújítottak, a Kis Lengyelországi Vajda és a Magyar hatóságok szoros együttműködésének köszönhetően. Azért fájó, hogy néhány eldugott, nehezen fellelhető sírkertet, az enyészet rág, és az ott eltemetett hősök, mintha másodrendű áldozatai lennének az egykori világégésnek. Az én szememben, egyenlő minden elesett katona! Vallom a halott katona, többé nem ellenség, hanem Ő is áldozat. Nemzetiségi hovatartozás nélkül, mind-mind egy hatalomvágytól ittas, aljas diktátori politika vértanúja. Ezért aztán minden temetőben, egyformán adóztunk emlékük, hősies helytállásuk előtt, kegyelettel fejet hajtva. A koszorúnk és mécsesünk pislákoló fénye, mindnek egyformán világította útját az örök haza egén.

Nyári galíciai utunkat követően, Szlovéniában és Olaszországban is egynéhány helyen megkövettük az ottani temetőkben porladó hősök vértanú emlékét. Igaz, csak öt temetőre és néhány emlékhelyre jutottunk el az idő és anyagi szűkös keretre való tekintettel, ám minden olasz fronton harcoló, és életét áldozó katonára próbáltunk emlékezni, mikor kis szalmakoszorúnkat elhelyeztük az emlékművek talapzatán és meggyújtottuk mécsesünket, melynek imbolygó fénye kísérte csendes imánkat a mindenség végtelenbe mutató útján.

Mindösszesen négy és fél évet váratott magára az a fránya papíros, melynek aláírása megmenthetett volna a világban 19.790.000 embert a halál markából, és 21.230.000 embert a háborúban elszenvedett sebesülésektől. E lélekszámból a magyar alakulatok 660.000 halott katonája nem térhetet haza, 833.000 estek fogságba, és 1.492.000 katonánk sebesült meg. Mind ez miért? Kiért? Választ nem lelek, hiába kutatom!

Most békében és kegyelettel adózhatunk a múlt rettenetes háborújában elhunyt Hőseinkre. Kérek mindenkit, 2018, november 11-én 11 óra 11 perckor, a fegyverszünet aláírásának pontos idejében, egy szál gyertyát, vagy egy mécsest lobbantson lángra, és fényénél emlékezzen a 100 évvel ezelőtti eseményre!



2018-11-04

Spirit Of Hungary: Revolution & Roots In Dance & Music - A Nemzeti Táncegyüttes előadásai

November 2. Los Angeles - November 3. San Diego - November 4. Fullerton



Tickets: General Seating – Advance sales $30 – Children under 12 - $15,
Purchasing tickets at the door on the night of the show $40 – Children $20
Information telephone: (973)-473-0013
Purchase tickets online: www.talentshadows.events