2018-11-22

Az első ”Thanksgiving” (Hálaadó ünnepem) Amerikában - Kékessy György visszaemlékezése

Tizenkét nap viharos tengeri út után 1957. január 16-án a ”USS Marine Carp” nevű amerikai csapatszállító hajó, 3000 magyar menekülttel a fedélzetén megérkezett a New York-i kikötőbe, majd onnan Camp Kilmer, New Jersey államba.

Négy magyar fiú ismerkedett meg a hajón, akik mind Kaliforniába igyekeztek.  Nem csoda, hisz’ a hideg télből már elég volt. Egy jó hónap múlva, február 19-én vonatra szálltak és az atlanti tengertől a kontinensen át a Csendes óceánig három nap, mintegy 4500 km utazás után  megérkeztek  a pálma-ligetes Los Angeles-be.  No most hogyan tovább?

Némi helybeli segítséggel kaptunk szállást, nem is akár milyent. Egy tanár család vendégházába költözhettünk, egyelőre ingyen. Munkahely is akadt, este meg iskola, hogy mielőbb megtanuljunk angolul. Közben sokakkal megismerkedtünk, akik valamilyen formában segítségünkre voltak, bevásárlásokban, ebéd vagy vacsora meghívásokban.

Még egy év sem telt el, alig nyolc hónap, amikor egy kedves amerikai-magyar házaspár Thanksgiving vacsorára hívta meg a négy magyar fiút.  Hát bizony nem tudtuk, hogy mi ez a nagy felhajtás, amikor is, megmagyarázták, hogy 1620-ban érkezett egy hajó Amerikába,  a ’Mayflower’ 102 utassal, akik a ’Pilgrimek’ voltak, angol vallás-menekültek.  Csodálkoztunk, hogy hogyan lehetnek  1620-ban vallás-menekültek, amikor nálunk már 1568-ban a tordai országgyűlés óta szabad vallásgyakorlás van.


Csodálattal néztük a minden jóval gazdagon megrakott asztalt, melynek közepén egy hatalmas sült pulyka trónolt. Rajtunk kívül még két magyar fiú volt a szobában, akik pár évvel idősebbek voltak nálunk. Bemutatkoztunk egymásnak, de az igazi velük való ismerkedés csak később történt.  A házigazda ’Mr. Joe’ elmondta az asztali áldást, mi is hálát adtunk, hogy szabad földön tölthetjük a nekünk első Thanksgiving ünnepet.

Ezután a hat fiú (szegény éhes menekültek) és a háziak, nekiláttunk a finom falatok elfogyasztásának.  ’Mrs. Erzsi néni’ a ház asszonya igazán kitett magáért, mert ilyen finomságokat nem hogy nem ettünk de nem is láttunk. Néhány pohár kaliforniai jó bor mellet dicsérgettük ezt a szép szokást, mert bizony mindenkinek van valamiért hálát adni az Úristennek, ki ezért ki azért.

Kíváncsian érdeklődtünk a két ’új fiú’ iránt.  ”ti is most jöttetek, mikor, honnan” stb...  Nem, mi már három éve itt vagyunk. Hogy-hogy? Hát a komámmal úgy gondoltuk, hogy mi Amerikába akarunk menni de az abban az időben, az ötvenes években a vasfüggönyön átjutni nem csak életveszélyes de szinte lehetetlen volt. Hát akkor hogy? Kelet felé mentünk.

Akkortájt dúlt a koreai háború (1950-1953) az északiak és déliek között.   A ’szocialista országokból’ így Magyarországról is toboroztak önkénteseket az észak koreai kommunista hadseregbe. Ez a két jó fiú, Jóska és Feri is jelentkeztek. Néhány nap múlva már repültek is Észak Koreába, ahol egyhamar vöröscsillagos egyenruhába öltöztették őket, kis kiképzés, hogy hogy kell a puskával lőni és gyerünk a csatába.

Az első bevetésnél egy amerikai egységgel találták magukat szembe. A mi két bátor legényünk azonnal meg is adta magát, vagyis amerikai foglyok lettek. Onnan már könnyű volt tovább jutni Amerikába, ahol most egy asztalnál ülhet a hat magyar fiú, hálát adván az úristennek, hogy e gyönyörű szabad országba hozta őket.         

Lejegyezve: korabeli napló után,  2018 november 22-én. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése