Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Apáink Álma... Erőss-Csótsits Ágnes verse

Férjemmel és 2 kisgyermekkel 1982. február 23-án érkeztünk Amerikába a Nemzetközi Menekült Bizottság segítségével, 1 éves németországi várak...

Férjemmel és 2 kisgyermekkel 1982. február 23-án érkeztünk Amerikába a Nemzetközi Menekült Bizottság segítségével, 1 éves németországi várakozás után. Ezen a napon sikerült nekünk az, amiről édesapáink évtizedeken keresztül csak álmodoztak. (az én apámtól a háború után az akkori román állam elvette, azaz “államosította” az erdélyi Csíkszereda környékén lévő likőrgyárát, ezután szüleim áttelepültek Debrecenbe, anyai nagyszüleimhez). Férjem édesapjától szintén eltulajdonította az akkor uralmon lévő szovjet hatalom által irányitott magyar kormány a szülővárosunkban, Debrecenben működő legnépszerűbb éttermét, a Gambrinus Éttermet, a család otthonával együtt. Így apáink elvesztettek egész életük szorgos munkájának gyümölcsét, ami ennélfogva idegenek kezén elherdálódott. Apáink egész életükben meghasonlottan várták a változást, ami sajnos 1956 után “füstbe ment”. Ők már nem érhették meg, hogy mi teljesitettük vágyaikat.)

Az Ő kettőjük emberi/erkölcsi emlékének/örökségének szeretnék emléket állítani “Apáink Álma c. versemmel.

Apáink Álma



Sűrű a lég Erdély fenyvesei felett.
Befogták már azt a szekeret?!
Rajta ülsz már Te asszony, Te gyerek?
Mire várunk, miért késünk?!
induljunk rögvest, amíg élünk!
Csapódik az ostor nyele,
Felsikolt asszony, gyerek…
Rohan a szekér, száguld a ló,
Ropog lábuk nyomán a hó…

Állj meg! Az Anyád! Te bitang zsivány!
Hasít finánc hangja át a sűrű éjszakán…
Penge éles hang zivatar zuhog,
Anya, s gyermek szíve belesajog…
Le a szekérről! Takarodjatok!
Elő a Holmitokat! Mit loptatok?!
Méghogy a Tietek?! Mind elkobozzuk!
Magyarok vagytok?! Ide nem tartoztok!
Élni akartok? Fussatok! Ide aranyotok!

Édesanyám, hol marad az Apám?!
Ugye visszatér hamarosan hozzánk?
Ugye nem hagy el, ugye nem bántják?!
Jön már fiam, odanézz! Amott botorkál!
nem veszett el, túlélte a korbácst…
Meglopva, megalázva, de Ő az! Él!!!
Mit számít, ha odaveszve-elkobozva
mente, motyó, javaink, minden érték…
De élünk! Együtt, tovább! a Szabadság felé!

Az már ott a határ! Ott él Anyám, Apám!
Nézd kisfiam, ott szép jövő vár Reád!
Lesz Neked sok barátod, újra póni lovacskád,
külön szobád, étel-ital, játékaid, parittyád...
Nagyszülőd ott várva-vár, s kis testvéred úton már…
Meleg dunyha takar este, reggelire csokis tej,
Nagymama ölel majd Téged minden áldott szép reggel...
Sosem leszel Te “csóró” vándor, kóbor magyar, száműzött...
Hazádban Te Otthon leszel, nem megtűrt, nem kisemmizett üldözött!

Teltek, múltak gonddal terhelt hónapok, majd évek
Kis legényke, kicsi lányka cseperedett, érett...
Félelem immár a múlté, ki is járják iskoláik szépen,
új honukban, Alföld városában nyugodtabb az Élet...
s asztalukra mindig került bőségesen ital is meg étel…
Átvészeltek Forradalmat, sok-sok nehézséget,
Szabadságharc lángját bitang had hamuvá tiport, elárult...
A hőn áhított Szabadság újfent álomnak bizonyult,
majd jó Barát távolból hívó szava végleg elhalkult...

Tűnőben a gyermekkor, felnőtté érett Apánk fia, lánya,
kire a Szerelem hamar rátalála...Szép ifjú lett élete hű párja,
Kinek háborúkat túlélt Édesapja megmentőkre várva,
ablak előtt sóvárgón vágyakozott “Új Világ“-ba, Amerikába.
Szorgos évek múltak, az ifjú pár saját fészket rakott,
míg lelkes, bizakodó lelkük biza nem egyszer csalódott...
Tanultak, dolgoztak, gyermekeket nemzettek, neveltek,
ám a vörös Hatalom, idegen Diktátor rájuk telepedett…
Kérdésessé vált az őszinte Lét, lelkük vergődött, szenvedett...

Szolgaként “hódolni”, meghasonlottan maradni, vagy menni?!
Hagyni javakat, tépni köteléket, emlékeket menteni, temetni?!...
Jöjj hitvesem, kísérj utamon, nélküled én nem tudok elmenni!
Jer! El innen! Harcokat túlélt Apáink álmait valóra váltani!
Lányainknak szabadabb, emberhez méltóbb Éltet adni...
Apáink, ha el is késtek, ha szabad emberként nem élhettek,
s szorgos életük gyümölcse rablók kezén prédaként odaveszett,
végső fohászukban minden gondjuk, reményük mi lettünk...
Bízzál bennem, fogd a kezem, tépd le “béklyód”! Menjünk!

Eljött hát a várva-várt Nap, a szívszaggató búcsú napja,
négy bőröndbe zárt múlttal, kéz a kézben a kis Család
a hőn szeretett Otthonra még egyszer visszapillantván,
elvitte utasait az új, a Szabad Élet ígérete, a régi Vágy...
Idegenben várakozás, menekült tábor, kihallgatások nyomán
érkezett a Szabadság híre: “Vasfüggöny” végre-végre eltűnik már!
Egy havas, téli Bajor reggelen négy “menekült” elhagyta “kalickáját”...
Csillagúton érkezvén, ámulva bámulták Új Világuk “Isten hozott!”-ját:
új Itthonuk határán a büszkén fáklyát tartó Szabadság Nagyasszonyát.

Valóra váltván Apáik ezernyi éjjelen át dédelgetett Álmát…

Erőss-Csótsits Ágnes, 

(Laguna Hills- Debrecen-Laguna Hills, Febr. 23. 2017. - befejezve Január, 2019.)

4 megjegyzés

  1. Igen! Mikor az elkeseredés száműzetésbe kényszeríti az embert!
    Bátorságot merít a kilátástalanságból, és lám-lám megvalósítja álmait.
    Sajnos nem az ŐSHAZÁBA! Viszont újból értelmet kapott az élete.
    Gratulálok Kedve Ágnes szívbe markoló versedhez! Üdvözlettel: Albert Ferenc /gufi/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Albert Ferenc, halasan koszonom a megertest/ertekelest, s azt, hogy ezt kifejezesre is juttattad kedves/ elismero szavaiddal! s hogy ez Toled erkezett, akinek a verseit, irasait en is nagyon szeretem, az egy kulon plusz es nagy orom!

      Törlés
  2. Ezeket az élményeket csak azok érzik át akik maguk is átélték. Nem vagyunk sajnos egyedül, egész nemzedéknek járult ki a sok szenvedés. Nagyon szép ahogy emlékezteted honfitársaidat, nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a mi sorsunk is. Köszönettel és elismeréssel:
    Tibor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen a megertest, valamint elismerest kedves Tibor! Jo erzes az a tudat, hogy masokat is megerint, amiket irunk, hogy at tudjak elni...ez erot/kedvet ad a folytatashoz...

      Törlés