Földes Tamás: Rajk László, Marton László és Konrád György halálára

Budapesten folytatódott a nyárvégi-koraőszi halálmenet. Két nap alatt három tekintélyes, közéleti férfiú távozott az élők sorából. Rajk ...

Budapesten folytatódott a nyárvégi-koraőszi halálmenet. Két nap alatt három tekintélyes, közéleti férfiú távozott az élők sorából.

Rajk László

Szeptember 11-én Rajk László építészmérnök, a korábbi demokratikus ellenzék egyik meghatározó személyisége hunyt el 70 éves korában, 12-én a 77 esztendős Marton László korábbi színigazgató, főrendező és a 86 éves Konrád György nemzetközi hírű író. Mindhármuk közös jellemzője, hogy valamilyen ok miatt szembe kerültek az adott korral és - politikai, vagy erkölcsi szempontból - az adott társadalom elvárásaival.

Mielőtt olvasóink közül bárki is összevonná a szemöldökét Rajk László nevét olvasva, papírra vetem: igen, a most elhunyt Rajk annak a Rajknak a fia, akinek tevékenységét – kommunista belügyminiszterként - gyilkosságok előkészítése terhelte. Ő szervezte meg az ÁVO-t, amely terrorszervezet később őt magát is megkínozta, majd 1949-ben – nem sokkal fiának születése után – a magyarországi első koncepciós perben halálra ítélték majd  kivégezték. Legjobb barátja, kisfiának keresztapja, Kádár János – az akkor már külügyminiszterré „lefokozott” Rajkot - sakkpartira hivatkozva – otthonába csalta, s onnan hurcolták el a fogdmegek. A félárvává lett csecsemő időlegesen az édesanyját is elvesztette. A nőmozgalmakban tevékenykedő Rajk Júliát öt évre zárták börtönbe, a pár hónapos gyermeket egy gyermekotthonban helyezték el és a nevétől is megfosztották: Kovács Istvánként jegyezték be. Csak miután az édesanyját 1954-ben kiengedték a börtönből és rehabilitálták, akkor egyesülhetett az immár csonka család. A Rajk-per kivégzett áldozatait 1956. október 6-án újratemették. Ma is emlékszem az akkor készült fényképre, amelyen a világból mit sem értő fiúcska üveges szemmel mered a a fotómasinába.

A Rajk-család megpróbáltatásai akkor sem értek véget. Az özveggyé lett Júlia a forradalom napjaiban Nagy Imre mellett volt, ezért a szabadságharc miniszterelnökével együtt őt és a kis Lacit is a romániai Snagovba hurcolták. Ott kereste fel őket dr. Münnich Ferenc, a Kádár-kormány „fegyveres erők és közbiztonság minisztere”, akire a mindenkor szókimondó Rajk Júlia énjét meg nem tagadva e szavakkal támadt rá: „A temetés után azt mondtad, hogy fiamnak a párt lesz az apja, most pedig ide hurcoltattál bennünket, te szemét?!”. Nagy Imre és harcostársainak kivégzése után a snagovi özvegyek visszatérhettek Magyarországra, így ifj. Rajk László megkezdhette iskolai tanulmányait. Érettségije után felvették a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarára, ahol 1972-ben diplomázott, majd a kanadai McGill egyetemnek is hallgatója lehetett. Első munkahelye a Lakóterv volt, amelynek igazgatójával, Benedetti Tiborral baráti kapcsolatba kerültem. Szerettem volna a pályakezdő Rajkot megismerni, ám az igazgató lebeszélt róla. Nem lenne szerencsés, ha írnék a fiatalemberről...

Az évek során elismert, jó építésznek bizonyult. Ő tervezte meg a sokak által posztmodernnek tartott Lehel téri vásárcsarnokot Budapesten, az Aquincumi Múzeum új épületét, a párizsi Pére Lachaise temetőben Nagy Imre és mártírtársainak emlékművét, képletes sírját. A sírhelyet Párizs város tanácsa ingyen adta, az emlékmű felállításának költségeit az emigrációban élő magyarok közadakozásból teremtették elő. Ugyancsak
az ifjú Rajk tervezte a forradalom miniszterelnöke újratemetésének gigantikus díszleteit a Hősök terére. 2004-ben épült meg Auschwitz-Birkenauban az általa tervezett magyar állandó emlékkiállítás. A Veszprémbe tervezett 1956-os emlékműve viszont politikai okokból (?) nem valósulhatott meg – a kártérítési pert utóbb jogerősen megnyerte.  Színházaknak, filmeknek díszleteket tervezett, egy ideig a filmgyár alkalmazásában állt. Megannyi kitüntetést és díjat kapott: a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjének birtokosa, övé a Lengyel Külügyminisztérium és Gdansk városának Szolidaritás Érme. Szülőhazájában a Magyar Köztársasági Érdemrend  Középkeresztjével, Pro Urbe Budapest díjjal, 2009-ben Kossuth-díjjal és még ugyanabban az évben a Húsz éves a Köztársaság díjjal tüntették ki.

E napokban nem csupán az építészi tevékenységére emlékezünk. Az avantgard művészeti mozgalmon keresztül került kapcsolatba a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzékkel, amelynek rövid idő alatt egyik meghatározó személyisége lett. Demszky Gáborral – Budapest későbbi főpolgármesterével együtt – 1981-ben megalapította az AB Független Kiadót, lakásán pedig megnyitotta a Rajk-butikot, ahol a szamizdatokat szerkesztették és terjesztették. 1983-tól sorozatos házkutatásokat tartottak az otthonában, amelyet végül a hatalom elkobzott. 1988-ban tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, amely később Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) néven működött tovább. A rendszerváltáskor beválasztották az Országgyűlésbe, két cikluson keresztül volt parlamenti képviselő. 2009-ben viszont kilépett az alapelveitől akkorra eltért szövetségből, majd egy hónappal később megalapította a Szabadelvű Polgári Egyesületet, amelyhez több csalódott liberális politikus is csatlakozott. Az egyesület további sorsa, működése nem ismert. Demszky Gábor e szavakkal búcsúzott barátjától: „Elveszítettem azt az embert, aki nemcsak nekem segített, hanem rajtam keresztül mások életén is fordítani, vagy segíteni tudott”. A jelenlegi főpolgármester, Tarlós István – aki 1989-től 1994 nyaráig ugyancsak az SZDSZ tagja volt (és a szabad demokraták meg a FIDESZ támogatásával lett polgármester Óbudán) – eleddig egyetlen szót sem ejtett egykori párttársának haláláról...

Marton László

Marton László színházi rendező csaknem öt évtizedes, töretlen sikersorozat után vált kegyvesztetté. 1968-tól 2017-ig volt hű első munkahelyéhez, a Vígszínházhoz, amelynek jelenlegi arculatát jórészt ő alakította ki. A legendás színházcsináló, Várkonyi Zoltán szerződtette, majd nevezte ki 1979-ben főrendezővé. A következő továbblépés 1987-ben következett, mikoris igazgató-főrendező lett. Színházvezetőként a régi vígszínházi hagyományokat folytatta, de az ő nevéhez fűződik, hogy a Szent István körúti patinás játszóhelyben a zenés műfaj is helyet kapott. A Déry Tibor kisregénye nyomán készült Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt az 1973-as bemutatót követően több mint négyszázszor adták elő. A bemutató 25. évfordulóján felújították, majd Popfesztivál 40 címen négy évtized történetével került színre. A zenés mű külföldi sikersorozatának része (ha nem megkoronázása) a New York-i Broadway bemutatója; az amerikai előadás rendezője a Képzelt riportot „történetileg” a West Side Storyhoz hasonlította. Marton 86 darabot rendezett, köztük Shakespeare-től a Szentivánéji álmot, a II. Richardot, Arthur Miller Közjáték Vichyben című drámáját, Csehov Ványa bácsiját, Molnár Ferenc Testőrét, az egyetlen szó nélkül előadott, zenés történelmi tablót kínáló Össztáncot, vagy Zágon István-Eisemann Mihály rendkívül szórakoztató Fekete Péterét.

Az igazgató-főrendező-rendezőt ugyancsak elhalmozták kitüntetésekkel-díjakkal: Kossuth és Jászai Mari díjas, kiváló és érdemes művész. Pro Urbe Budapest és Prima Primissima díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, Torontóban kétszer is a Dora Mavor Moore-díjat, valamint az Irish Times legjobb rendezőnek járó díját. Aztán utolsóként következett A Pál utcai fiúk vígszínházi rendezése, amelyet Molnár Ferenc családjának tagjai be akartak tiltatni, mivelhogy...

Nos igen. Mivelhogy. A Molnár família tagjai arra hivatkozva akarták levetetni a műsorról a Pál utcai fiúkról szóló zenés darabot, hogy a legnépszerűbb magyar ifjúsági regényt az a Marton vitte színre, akit akkor vádolt meg – húsz évvel a történtek után! – egy színésznő, hogy fiatal korában a rendező molesztálta az autójában. Ezt a rendező nem ismerte be, de elnézést kért azért, ha bárkit is akarata ellenére megbántott volna. A színésznő a bocsánatkérést elfogadta, a Színművészeti Egyetem illetékesei nem. Annak ellenére, hogy a tanintézet egyetlen nőnemű növendéke sem élt hasonló panasszal, Marton szerződését nem hosszabbították meg a következő tanévre. Hasonlóképp járt el a Vígszínház igazgatónője is, rávette a „harasztoló férfit”, hogy köszönjön le a főrendezői tisztről és távozzon a jórészt neki köszönhetően összekovácsolódott társulattól. Marton László leköszönt, távozott – A Pál utcai fiúk viszont azóta is műsoron van.

Harmath István pályatársam, aki néhány évig Las Vegasban élt és itt lettünk barátok, nálam jobban és régebben ismerte Martont. Úgy vélekedett: „Laci igazi talpig úriember, ebbe az ügybe bele fog halni”. A gyászjelentések nem közölték a halál okát, csupán annyit, hogy „hosszú, súlyos betegség után...” Marton aligha a kegyvesztés miatt hunyt el, de egy lelki trauma felgyorsíthat egy folyamatot. Még annyit ehhez: a rendező munkájára - hasonló okok miatt - azt követően Torontóban se tartottak igényt.

Konrád György

Az elmúlt hét harmadik halottja a világhírű író, Konrád György a forradalom alatt nemzetőrként, géppisztollyal járta Budapest utcáit, de egyszer se használta a fegyverét. Ennek ellenére elbocsátották az állásából, alkalmi munkákból tengődött. Hazáját mégsem hagyta el. 1959 nyarától hét éven át a budapesti, VII. kerületi gyámhatóságon dolgozott gyermekvédelmi felügyelőként. Az ott szerzett élményeiből írta meg az 1969-ben megjelent, hatalmas visszhangot – egyszersmind vihart – keltett regényét, A látogatót. A boltokból napok alatt elfogyott a könyv, amelyet 13 nyelvre lefordítottak; Irwing Howe, a kor vezető amerikai kritikusa szerint „Konrád ezzel az egy könyvével az európai irodalom élvonalába került.

A  60-as évek elején folyóiratokban (Jelenkor, Kortárs, Nagyvilág, Valóság) esszéket publikált. 1965-től városszociológiai kutatásokat végzett a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai kutatócsoportjával. 1973 nyarán ügyészi figyelmeztetésben részesült és három évre eltiltották a külföldre utazástól. Politikai nyomásra elvesztette állását és egy elmegyógyintézetben dolgozott segédápolóként. Az 1977-ben írott regénye, A városalapító, Magyarországon csak cenzúrázva jelenhetett meg, hat külföldi kiadó viszont teljes terjedelmében közreadta. Minderről azt nyilatkozta a Die Zelt német hetilapnak: „Írok amit írok, a magyar állami kiadók kiadnak tőlem amit akarnak, én viszont úgy jelentetem meg munkáimat, ahogy tudom”. Megjelent a szamizdatokban is, mind szorosabb kapcsolatot ápolt a demokratikus ellenzékkel. Attól kezdve 1989-ig Magyarországon betiltott szerző volt, legális jövedelme nem lehetett, megélhetését a külföldi jogdíjai biztosították. A 80-as évek végén ő is a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapítója, a Demokratikus Charta kezdeményezője és egyik szóvivője volt.

Földes Tamás

A rendszerváltás után már több időt töltött külföldön. 1990-ben a nemzetközi P.E.N. klub, két cikluson át a Berlini Művészeti Akadémia elnökévé választották. Az idő tájt kapta meg a tekintélyes nemzetközi Károly díjat, valamint a Német Szövetségi Köztársaság Nagy Érdemkeresztjét, A német könyvszakma Béke-díját ’91-ben neki ítélték, ’96-ban a Francia Becsületrend tiszti fokozatával tüntették ki. 2003-ban megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillagokkal kitüntetést, egy évvel később Budapest díszpolgára lett. 2015-ben a Radnóti Miklós antirasszista díjat vette át.

Mindhárom szeptember közepéig elhunyt alkotó súlyos vesztesége a magyar kultúrának.