Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Földes Tamás: Egyetem, begyedem, élőlánc

Az elmúlt két hétben érdeklődéssel figyeltem – és figyelem változatlanul – a fejleményeket. A mai fiatal demokraták (adott esetben a Szín...


Az elmúlt két hétben érdeklődéssel figyeltem – és figyelem változatlanul – a fejleményeket. A mai fiatal demokraták (adott esetben a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói) nem hajlandók beadni a derekukat az immár csupán egy rövidítéssé változott, három és fél évtizeddel ezelőtt még fiatalokból álló FIDESZ vezetőinek. A ma már enyhén szólva pocakos Orbán Viktor 57 éves nagypapa, Áder János államfő 61 esztendős, négy gyermeke van, András fia arra kérdésre, hogy „Vannak hasonló ambícióid, mint Áder Jánosnak?” ... így válaszolt: „Egyelőre a focira koncentrálok” ... „Politika?” ... „Azt meghagyom apának”. A Parlamentben magas pulpituson ülő, fehér bajszú, osztályfőnöki tekintéllyel pénzbüntetéseket kiosztó Kövér László 60 éves, három gyermekét – a harmincnál idősebb Csengét, Vajkot és Botondot – már útjukra bocsátotta, a hajdan vállát verdeső haját levágatta. Igen, emlékszem rá, ők is voltak ígéretes, Soros György által támogatott és biztatott fiatalok.

A jelenlegi kormány tagjai változó életkorúak: a belügyminiszter 72, az emberi erőforrások minisztere 70, a honvédelmi tárca vezetője 65, az innovációs és technológiai miniszter, valamint a pénzügyminiszter 55-55, a mezőgazdaságot irányító kormánytag 52, a miniszterelnök kabinetfőnöke 48, a külgazdasági és külügyminiszter 41, a kellemes megjelenésű igazságügy-miniszter asszony (ez nem szexista megjegyzés!) ezen a héten lett 40, a  miniszterelnökséget vezető miniszter 38 születésnapját ünnepelhette eddig. Én - mint egykor ugyancsak lázongó siheder - szeptember 20-án 82 és fél éves leszek (apám úgy mondaná, nyolcvanharmadik évembe lépek). Sem szenilis, se kedvem szerinti bölcs nem vagyok... azon viszont el-eltűnődőm, hogyan és miért váltam olyan ironikussá/cinikussá amilyen lettem, s hogyan váltak a fentebb említett hajdani ifjak olyanná amilyenekké lettek.

...Elkalandoztam. (Ez már a szenilitás előjele? Lehet.) Ám a továbbiakban napjaink fiatal demokratáiról, az egyetemistákról írok. Miután szeretett tanáraik közül többen felmondtak és nem hajlandók együttműködni a föléjük helyezni szándékozott kuratóriummal, ellenállásba kezdtek. Szeptember elsején megszállták és piros-fehér csíkos szalaggal körbekerítették az egyetemet, oda a kuratórium tagjai, se mások nem mehetnek be. Budapest fiatalos lelkületű, olykor élemedett korú, alapvetően liberális polgárai meleg- és hideg ételt, tisztasági csomagokat tesznek a szalag-kerítéshez. A rendszerváltás óta már volt taxisblokád, verekedésbe torkollott meg békés tüntetés, lefestettek szobrokat, skandálták, hogy „Gyurcsány takarodj!”, de e mostanihoz hasonló diák-megmozdulásra még nem volt példa. Eleddig az se nagyon fordult elő, hogy más egyetemek diákjai nyíltan szolidaritást vállaljanak más tanintézetek hallgatóival. A piros-fehér szalag a lázongás (nem lázadás!) jelképe lett. A szolidaritás jeleként sok budapesti házat hasonló szalagokkal díszítettek fel az ott lakók. A Demokratikus Koalíció egyik tagja Orbán parlamenti irodájának ajtajára is szalagot akasztott. (Nyilvánvaló, így akart örömet szerezni a kormányfőnek. Még mindig jobb, mintha az ülésteremben „politikai értelemben gazembernek” nevezné.)

A kaposvári egyetem művészeti karán Színházi Intézet is működik. Az intézetigazgató Kéri Kitty, aki már több budapesti színháznak – tíz éven át a Vígnek – tagja volt. Jelenleg szabadúszó színész, 2012 óta a balatonfüredi Kisfaludy Színház igazgatója. A tanárok között találjuk a Kossuth-díjas Eperjes Károlyt és természetesen (?) Vidnyánszky Attilát is. Két volt diák a napokban elmondta, hogy Vidnyánszky alig járt be az órákra, tőle jószerével semmit nem tanultak. Hogy ne unatkozzanak az oktató nélküli tanteremben, könyvek segítségével önmagukat oktatgatták. Úgy érzik: színészi diplomát kaptak ugyan - de tudásanyagot nem. Azt se tették lehetővé számukra, hogy vizsga-előadásukat valamelyik színházban bemutassák. Most nagyon irigylik a Budapesten tanuló - az érdemi tanítás mellett kiálló - növendékeket.

Grecsó Krisztián József Attila díjas író az egyik tévében azt nyilatkozta: „A hatalom azt kommunikálja, hogy nem a tehetség, hanem a politikai lojalitás visz előre. Akik alpári módon kezelik a diákok kritikáját, az a társadalom mentális állapotát jelzi”. Megkérdezem: melyik társadalomét? Mert az élőláncban résztvevők feltehetőleg a megosztott honi társadalom másik részéhez tartoznak. Ám az író ennél többet is mondott: számára „rendkívül érzékeny kérdés az, ha az álmokat és lehetőségeket elveszik a fiataloktól. Nemcsak az egyetemistákra gondolok, hanem az egész oktatási rendszer átstrukturálására, amikor egy gyerekkel azt akarják elhitetni, hogy nincs lehetősége, nincs jövőképe”. Nos, Grecskó utolsó két mondatával csak részben értek egyet - ha úgy tetszik, csak részben hiszem. (Most eleresztem az íráskor jobbára visszafogott gyeplőt: ördög vigye, megette a fene, ha ez így van!)

Csányi Sándor Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa facebook-ján, videóban emlékezik a diákéveire. Szerinte semmilyen ideológiai képzés nem folyt az egyetemen amikor odajárt, soha nem beszéltek politikáról. „Ha őszinte akarok lenni, én azt se tudtam, ki van kormányon... Az valóban igaz, hogy Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Székely Gábor és Máté Gábor személyében egy szűk baráti kör vezeti az egyetemet, azonban ennek oka a kiemelkedő szakértelem, és tanítás, valamint a színészet iránt tanúsított szenvedélyük. A diákok tiltakozása lenyűgöző, intelligens és visszafogott. Nem esnek bele abba a szabadságharcos közhelybe, hogy üvöltök, és ha velem üvöltenek, akkor visszaüvöltök. Csodálatos látni, hogy a gyűlölködésre tudnak értelmesen, intelligensen és szellemesen válaszolni. Én azt gondolom, hogy ez az útja a győzelemnek”. Egy kompromisszumos megoldást tartana a legjobb végkimenetelnek, amire ugyan kevés az esély, de „mégiscsak az lenne jó, ha a két fél meg tudna állapodni és elkezdődhetne végre az oktatás” ...

Máté Gábor, pénteken nyilatkozott az Élet és Irodalomnak. Az interjúból öt rövid mondatot idézek: ”Itt a szabadságot próbáljuk megtanítani a diákságnak. Éppen ez a vonzó ebben az intézményben. Na, nyilvánvalóan ez nem tetszik a hatalomnak. Én például rendkívül fontosnak tekintem, hogy a diákjaim bárhol meg tudjanak felelni. Ne kötődjenek egyféle felfogáshoz. És azt gondolom, ez a legtöbb esetben sikerül is”. Azt is nyilatkozta: „A kettéosztottság oly módon eszkalálódott, amit már nem lehet elviselni. A szakma felosztotta magát két oldalra... Mivel most minden mélyre menően átpolitizálódott, már nehéz kihámozni az igazságot”.

Vidnyánszky a Népszavának adott interjút: „Mi meg mertük lépni azt, amit eddig senki. Nekünk abban van az igazságunk lényege, hogy egy végtelen zárt rendszeren akartunk változtatni... Meg kell találni a módját annak, hogy a képzés sokszínű legyen, és tükrözze a társadalom sokszínűségét is! Az események hátterében évtizedes lappangó konfliktus áll... Nem a kormány, hanem az SZFE vezetői és diákjai viselkednek agresszíven, ők nem akarnak egyeztetni, helyette inkább elbarikádozzák magukat. Van, amiben az SZFE-nek igaza van, de ez a folyamat jóval korábban kezdődött”. A kuratórium elnöke sajnálja, hogy a Nemzeti Színház színészei és rendezői - köztük Egri Márta, Bánsági Ildikó (aki már „felállt” a Nemzetiből), Nagy-Kálózy Eszter, Udvaros Dorottya - együtt tüntet a színművészetiekkel és együtt ülnek egy fényképen a Duna-parti élőláncos tiltakozáson, de „nincs mit tenni, nekik is szívük joga tiltakozni”. Vidnyászky azt is elmondta: nem hatotta meg különösebben az, hogy világszerte neves művészek csatlakoztak az SZFE-sek mozgalmához. A nemzetközi tiltakozás sem érdekli. A távozókról pedig kijelentette: „Egyiküket sem küldte el a kuratórium. Sehol nem mondtam róluk egy rossz mondatot sem. Mindannyian megkerülhetetlen figurái az elmúlt évtizedek magyar színházi életének. Az oktatásban rájuk is szükség volna” ... (Volna vagy van? – kérdezhetném.) Ám a kuratórium elnökének szavai békülékenynek tűnnek. Ez akár fénynek is felfogható a még sötét alagút végén...

Valami mocorog - nem Dániában - Magyarországon, utalok vissza korábbi három cikkem címére. Igen: jönnek-jönnek a demokrata ifjak. Hogy milyenek lesznek negyvenesként-ötvenesként, azt nem lehet megtippelni. A jó, vagy éppenséggel rossz sorsuk előnyösen, vagy előnytelenül megváltoztathatja őket. De arról majd egy akkori krónikás számol be.

...A türelmesnek remélt olvasóktól elnézést kérve csapongok tovább. Noha nem vagyok olyan gazdag, mint a Kommunista kiáltványt 1848-ban megfogalmazó Marx Károly és Engels Frigyes urak, akik szerint „kisértet járja be Európát”. Hogy kik a XXI. század kísértetei, azt ki-ki döntse el önmaga. Olyan dollármilliárdos sem vagyok, mint Soros György, de kapok havonta social securityt (úgy biza’), s abból - ha jól takarékoskodom -egy-két dolcsi megmarad, így van időm álmodozni. Vagyis hamarosan megfogalmazom a magam Humanista kiáltványát (még nem tudom mikor) ... Mottójául a XX. század két kimagasló bölcselőjét, Seress Rezsőt és Eric Knightot idézem. Seresstől való: „Szeressük egymást gyerekek, A szív a legszebb kincs! Ennél szebb szó, hogy szeretet A nagyvilágon nincs” ... A II. Világháború harcaiban repülőgépen lezuhant Eric Knight regényének címében szólított fel: „Légy hű önmagadhoz!”. Mindkettőt vállalom. De idézek Seresstől még egy - a hatalmon lévő és hatalomra törő politikusokhoz egyaránt szóló - bölcs megállapítást: „Mert egyszer fent és egyszer lent a kerék, Hogy mikor elég tudja a sors... A sorssal pajtás vitázni nem lehet, mert egyszer rossz és egyszer nagyon szeret”. Bizony pajtikáim, elvtikéim, hölgyikéim, uracskáim - a költők, muzsikusok, művészek és más bohém emberek gondolatain érdemes elgondolkodni azoknak a keveseknek, akik még gondolkodni (is) képesek... Tudom, nem könnyű feladat. Meg kell - vagy meg kellene - próbálni!

A „kis Seress” egy erzsébetvárosi, meghitt-barátságos kocsmában énekelte fülünkbe a fent idézett dalait; én is gyakran ücsörögtem a zongorája mellett. A Kispipa nevű helyet sokkal kevésbé lehetett kocsmának nevezni, mint a mai magyar parlamentet, amelyben külvárosi kocsmákat idéző hangnemben gyalázzák egymást az úgymond „honatyák”, meg - sajnos - a szeretetet-szívet aligha ismerő „honanyák”. Otto Klemperer, a világhírű karmester (aki 1933 és 1939 között a Los Angeles-i Filharmonikusok, 1947 és 1950 között a Magyar Állami Operaház vezető karmestere volt) mondta: „Seress nem muzsikus - csak zseni”. Vajon lesz-e olyan muzsikusa napjainknak, aki azt mondaná a parlamentben ágálók valamelyikéről, hogy „nem politikus... de nem is zseni”? Pedig időszerű lenne kimondani!

Nem látom értelmét, hogy tovább idézzem ki mit mondott, melyik pályatársam mit vetett papírra. Már többször leírtam hírlapunkban, hogy a tengeren túl - részben az interneten látható magyar televíziós csatornákból, részben a magyarországi újságokból, részben a jobb- és baloldali barátaimtól (mert ilyenek meg olyanok is vannak!) - értesülök a szülőhazámban történtekről. Ez megtévesztő lehet.  Mintha egy Fradi-Újpest focimeccsen ülnék. A fradista szurkoló pfujolja az újpesti csatár megmozdulását és gól esetén lest reklamál. Az újpesti drukker ugyanazt teszi - csak fordítva. Amiben mindkét oldal egyetért, hogy hülye a bíró. Úgy tűnik, ez megy végbe a politikában is. A másik pártjának sosem lehet igaza, csakis az enyémnek. Én pedig Las Vegasban magamat hülyézem, hogy mi az ördögért foglalkozom újra meg újra a politikai adok-kapokkal, ahelyett, hogy humoreszkeket kopogtatnék a komputerbe, vagy a szexről elmélkednék. Arról, hogy „milyen volt szőkesége?” (Mert írni még tudok róla, igenis vannak szép emlékeim).

Most vétkezek. Plagizálok, kétszeresen is. Tóth Balázs színinövendék, az SZFE Hallgatói Önkormányzat Színművészeti Intézetének alelnöke mondta el Márai Sándor alábbi versét egy tévé-interjúban. A diáktól (meg másoktól) oroztam el az ötletet, hogy idézzem a verset. Miért idézem? Mert tetszik. S azért, mert Márai gondolatainak többségével egyetértettem. Egyetértek most is. Tehát: „Olyan világ jön, / amikor mindenki gyanús, aki szép. / És aki tehetséges. / És akinek jelleme van... / A szépség inzultus lesz. / A tehetség provokáció. / És a jellem merénylet!... / Mert most ők jönnek... / A rútak. / A tehetségtelenek. / A jellemtelenek. / És leöntik vitriollal a szépet. /  Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. / Szíven döfik azt, akinek jelleme van. /
Földes Tamás

...Márai életművét, írásait mind a jobb- mind a baloldal magáénak vallja. Hölgyek, urak, srácok, elvtikék - érdemes elgondolkodni e versen. Mert hazudott a régi dal, hogy „Csak egy nap a világ”. Van még időnk, hogy hamleti módon „helyre toljuk a kizökkent időt”. Mert annak a dalnak se volt igaza, miszerint: „Megáll az idő” ... Még akkor sem, ha egy hajdani kedves - noha nem közeli - barátom, a Zsütiként ismert G. Dénes György írta.

(Folyt. köv? Lehetséges. Továbbra is figyelemmel kisérem a fejleményeket...)

1 megjegyzés