Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Interjú Márki-Zay Péterrel, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjével

"Nagyon komoly igény van egy pártoktól és politikai ideológiáktól független egyesületre. Szándékosan nem pártot, hanem egy mozgalmat a...

"Nagyon komoly igény van egy pártoktól és politikai ideológiáktól független egyesületre. Szándékosan nem pártot, hanem egy mozgalmat alapítottunk. Cél a magyarországi politikai kultúra megváltoztatása alapvetően négy alapérték mentén: demokrácia, jogállam, piacgazdaság és európai integráció. A mozgalomban nincs korlátozva, hogy csak magyar állampolgárok lehetnek tagok. Sem földrajzi, sem állampolgársági megkötések nincsenek. Széles körben szeretnénk építkezni, semmi akadálya, hogy nem Magyarországon élő emberek is belépjenek"


A Mindenki Magyarországa Mozgalom elindult és mindenki számára elérhetővé vált január elsejétől. Mivel a mozgalom nyitott a határon túl élő magyarok számára is, Varga Árpád Zsolt, az Amerikai Magyar Hírlap Online magyarországi tudósítója interjút kért Márki-Zay Pétertől a mozgalom elnökétől, aki a 2018-as választás óta Hódmezővásárhely polgármestereként alapító tagja a szervezetnek.

Márki-Zay Péter 
Fotó: Varga Árpád Zsolt - Amerikai Magyar Hírlap Online
Varga Árpád Zsolt: Mikor alakult meg hivatalosan a Mindenki Magyarországa Mozgalom, milyen céllal jött létre és hány tagja van jelenleg?

Márki-Zay Péter: A jogi megalakulása és az első kiszivárgott információk novemberben voltak, de a formális megalakulás abban az értelemben, hogy arculatunk, weboldalunk és youtube csatornánk lett, az december 31. Ezzel megnyitottuk a lehetőséget a csatlakozásra és a regisztrációra, hiszen csatlakozni hozzánk internetes regisztráción keresztül lehet. A 12 alapító taghoz azóta több mint háromezren jelentkeztek. A december végi bejelentés után két napon belül több mint kétezren regisztráltak hozzánk. Nyilván ez azóta lelassult, de ahogy egyre többen megismerik a mozgalmunkat, biztos vagyok benne, hogy sokezres tagságunk lesz. Nagyon komoly igény van ugyanis egy pártoktól és politikai ideológiáktól független egyesületre. Szándékosan nem pártot, hanem egy mozgalmat alapítottunk, és ennek a mozgalomnak vannak rövid és hosszú távú céljai. Hosszú távú cél a magyarországi politikai kultúra megváltoztatása alapvetően négy alapérték mentén: demokrácia, jogállam, piacgazdaság és európai integráció. Ez az, ami a Jobbiktól a szocialistákig, valamint a nagyszámú kiábrándult fideszesig összeköt bennünket. Van egy nemzeti minimum program, amit még tavaly március 15-én stílszerűen 12 pontba foglaltunk össze, azt képviseljük.
(A program az interjú végén olvasható. szerk.)

Varga Árpád Zsolt: A határon túlélő vagy kivándorolt magyarok csatlakozhatnak-e a mozgalomhoz? Lehet-e tagja például kettős állampolgár, amerikai-magyar vagy kanadai-magyar, ha igen hogyan és mik a feltételei?

Márki-Zay Péter: A mozgalomban nincs korlátozva, hogy csak magyar állampolgárok lehetnek tagok. Sem földrajzi, sem állampolgársági megkötések nincsenek. Mi nagyon széles körben szeretnénk építkezni, tehát semmi akadályát nem látom annak, hogy nem Magyarországon élő emberek is belépjenek.

Varga Árpád Zsolt: Másod és harmad generációs magyar leszármazottak is lehetnek tagok attól függetlenül, hogy nem beszélik a magyar nyelvet?

Márki-Zay Péter: Nyilván mi magyarul kommunikálunk, de az sem feltétel, hogy beszéljen magyarul, ha tud regisztrálni, taggá válhat ettől függetlenül is. Minden tisztességes és becsületes magyar érzésű emberre számítunk és várjuk szeretettel. Amit mi a tagoktól várunk először is, hogy az alapértékeinkkel egyetértsen, ami a 12 pontba foglalt nemzeti minimum program. Ez olyan, amit a jobb és baloldalon is mindenki elfogadhat. Ez egy széles összekötő és nem elválasztó, közös érték. Semmi más kritériumunk nincs. Egyáltalán nem kizáró ok, ha valaki tagja valamelyik pártnak, sőt, az elsőként megalakult Kossuth körben Rákospalotán a Jobbiktól a liberálisokig valamennyi ellenzéki pártnak a tagjai, helyi vezetői ott vannak, és így van ez Hódmezővásárhelyen is. Ami nagy különbség az ellenzéki pártok összefogásához képest az az, hogy a korábban Fideszhez kapcsolódó emberek is jelentős számban csatlakoznak. Erre én nagy hangsúlyt fektetek. Sőt, én azt gondolom, hogy akik korábban a Fidesszel voltak, azok különösen értékes tagok, hiszen megmutatják a többi Fideszesnek azt, hogy számunkra nem a politikai értékrendjük a probléma, hanem a demokrácia megcsúfolása, a korrupció és a megfélemlítés. Tehát a volt fideszes szavazókat különösen nagy szeretettel várjuk. Példának tudom mondani, hogy a Vas megyei volt fideszes közgyűlési elnök, Markó Péter is velünk van. Ez egy abszolút nemzeti összefogás, ez a cél.

Varga Árpád Zsolt: Mik a Kossuth körök és mik a feladataik?

Márki-Zay Péter: A Kossuth körök tulajdonképpen a Mindenki Magyarországa Mozgalom aktivista hálózata. Mi arra biztatunk mindenkit, hogy Magyarország minden településén alapítsák meg a helyi Kossuth kört. De annak sincs akadálya, hogy az országhatáron kívül, akár Los Angelesben, New Yorkban vagy Torontóban, vagy bárhol a világon alakuljanak Kossuth körök. Én nagyon örülnék neki. Nyilván a magyarországi önkormányzati választásokon ők saját jelöltekkel nem indulhatnak, de ettől függetlenül még a közös nemzeti céljainkat tudják támogatni. A Kossuth körök feladatai lesznek például internetes aktivitás. Facebook például, ahol bizonyos releváns információkat megosztanak, vagy hazugságokat cáfolnak, hiszen nagyon komoly troll hadserege van a Fidesznek. A közösségi médiában való jelenlét nagyon sokat segíthet. Fórumok szervezése, tüntetések szervezése, aláírások gyűjtése most például az európai ügyészséghez való csatlakozás ügyében, de később biztos lesznek más aláírás-gyűjtések is. Vagy a jelöltek kiválasztása és támogatása Magyarországon. Biztos vagyok benne, hogy a választások előtt a jelölteket támogató aláírásoknak az összegyűjtése úgyszintén ezeknek az aktivistáknak a feladata lesz. Valamint a választási fórumok megszervezése és nem utolsó sorban pedig a jelölteknek az anyagi támogatása.

Varga Árpád Zsolt: Hogyan fogják finanszírozni a mozgalmat?

Márki-Zay Péter: Van tagdíj, ami minimum havi ezer forint jelenleg, de szeretnénk elérni, hogy a tagok havonta akár a jövedelmük 1%-át is felajánlják, ha úgy gondolják. Emellett elfogadunk támogatásokat, adományokat. A mostani számlaszámunk IBAN nemzetközi számlaszám, tehát nemzetközi utalás is lehetséges. Ez az Unión belül lehet egy praktikus megoldás. Ha valaki az adománygyűjtésben tud segíteni, itt nyilván a Kanadában vagy az Egyesült Államokban, vagy bárhol a világon élő magyarokra gondolok, nekik hamarosan PayPal-os rendszert is biztosítunk. Tehát lehet azon keresztül is támogatni bennünket, hiszen ennek a mozgalomnak is szüksége van anyagi forrásokra. Nagyon fontos, hogy tudjunk miből gazdálkodni, mert bennünket sem Simicska, sem Soros nem támogat és nekünk nincsenek állami forrásaink. Mi elsősorban adományokra és tagdíjakra, vagyis az emberekre szorítkozunk.

Varga Árpád Zsolt: Mi a mozgalomnak a fő célja, mik a célkitűzések?

Márki-Zay Péter: A jogállam és a demokratikus értékrend helyreállítása. Sokan Orbán leváltását, vagy a rendszerének leváltását tartják a fő célnak. Én ennél sokkal pozitívabban szoktam ezt megfogalmazni: egy olyan demokratikus jogállami Magyarországot szeretnék, ahol nincs korrupció és nincs megfélemlítés, ami egy fejlődő, virágzó Magyarországot eredményez majd. Nagyon jó példa erre Észtország, akik messzire jutottak, és lehagyták Magyarországot, pedig a Szovjetunió tagállama voltak.

Varga Árpád Zsolt: A jelenlegi pártok között ez a mozgalom milyen eredményt érhet el a 2019-es választásokon, mit lehetne a legjobb eredménynek nevezni?

Márki-Zay Péter: Két választás lesz az idén. Az Európa Parlamenti választásokon csak pártok indulhatnak. Mi egyébként is együtt működünk valamennyi ellenzéki párttal, úgyhogy természetesen szurkolunk nekik, de mi ezen nem veszünk részt. Annak örülnénk, ha minél több ember elmenne a választáskor és leadná a szavazatát, és az Európát támogató pártokat támogatná. Ami számunkra fontosabb, mert az együttműködésünknek egy sokkal jobb terepe, az az önkormányzati választás, ahol a vásárhelyi modellt szeretnénk kiterjeszteni az ország minél több településére. A vásárhelyi modell tulajdonképpen az volt, amikor én mint független, kiábrándult fideszes indultam polgármesternek, és ezért sok fideszes is rám szavazott, mert az értékrendünk azonos, de a szocialisták és a Jobbik is támogatott.
Célunk azon városok megtartása is, ahol jelenleg nem fideszes vezetés van, itt is az ellenzék sikerét segítjük az összefogással. Nagyon sok példa van máris, ahol az ellenzékiek összeálltak. Az egyik dolog, hogy az ellenzéki pártok közös jelölteket állítanak. A másik, amit én fontosabbnak tartok, hogy olyan közös, legtöbb esetben független polgármester-jelöltet találjanak, akire bátran és nyugodtan fognak szavazni a korábban Fideszre szavazók is. Tehát itt nem arról van szó, hogy két vagy három ellenzéki párt megállapodik és elosztja a körzeteket egymás között és valamelyik kijelöl egy polgármester-jelöltet, mert ez sajnos sok esetben nem elegendő. Az a fontos, hogy az összefogás ne csak az ellenzéki pártok, hanem a civilek között is megvalósuljon, azok között, akiknek nincs pártjuk. Én azt szeretném, hogy a civilek is kapjanak helyet.
Az eredmény, amivel elégedett lennék? Budapesten a baloldal önmagában is elég erős, ha nem rontják el, akkor ott komoly eredményeket lehet elérni. Van 23 megyei jogú város, most négyben van ellenzéki vezetés, ebből kettő szocialista, kettő pedig jobboldali független. Én azt szeretném elérni, hogy ebből a 23-ból legalább a felét elhozzuk. Nagyon jó esélyeket látok Pécsen, Szombathelyen, Egerben, Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Békéscsabán és Salgótarjánban. De minden település nagyon fontos. A tízezer főnél nagyobb, több mint 140 településen szintén azt szeretném, ha egy igen jelentős előretörés lenne. Itt is a felét vagy a harmadát meg lehetne szerezni, pedig itt most még alacsony az ellenzék jelenléte, ezek majd mindegyike fideszes település. Természetesen a kisebb településeken is támogatjuk az ellenzéki vagy a független jelölteket. Sok esetben még az is lehet, hogy egy fideszes jelöltet fogunk támogatni, ha azt látjuk, hogy ő becsületesen és tisztességesen vezeti a települését.

Varga Árpád Zsolt: Ha ilyen tervek vannak, miért mozgalom lett és miért nem párt?

Márki-Zay Péter: Azért mert mi pártokkal működünk együtt. Mi nem leváltani akarjuk a pártokat, akik egyébként április nyolcadika után látványosan meggyengültek, hanem mi rá akarjuk kényszeríteni őket az együttműködésre. Támogatni és segíteni akarjuk ezeket a pártokat, de mi különböző világnézetű civileket is képviselünk. Ugye egy párt általában ideológiai alapon szerveződik, akármennyire néppárt is, és ezáltal valamilyen mértékben megosztó. Mert a pártok tipikusan megosztják az országot. Mi azt gondoljuk, hogy a korrupció felszámolásához összefogás szükséges, nem megosztás. Amit mi lefedünk, az tulajdonképpen a teljes baloldali ellenzék, a Jobbik mint jobboldali ellenzék, és a kiábrándult fideszesek, valamint a függetlenek. A pártok támogatása szükséges, nekik nincs esélyük külön-külön, mindenkinek össze kell fognia és megoldásokat kell javasolnia. Azt szeretnénk, ha nem az egyéni önző pártérdekek érvényesülnének, és azt látjuk, hogy a helyi emberek nagyon nyitottak erre. Már április 8-án is nyitottak voltak. Helyben nagyon sok jelölt megegyezett volna az esélyesebb vetélytársával és visszalépett volna a másik jelölt javára, de ezt a pártközpontok nem engedték. Itt most mi egyeztetünk a pártközpontokkal, itt most megvalósulhat mindaz, ami április 8-án nem sikerült. Ez lehet a NER lebontásának első lépése.

Varga Árpád Zsolt: Lehet azt mondani, hogy a 2019-es Önkormányzati választásokon Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásával indul?

Márki-Zay Péter: Igen, ez biztos! Sőt, azt is lehet mondani, hogy Botka László Szegeden, Szarvas Péter Békéscsabán, vagy Siófokon Lengyel Róbert, Balmazújvárosban Hegedűs Péter, és még nagyon sokan mások úgyszintén így fognak indulni. Ez azt fogja jelenteni, hogy az adott településen a helyi ellenzéki pártok együttes támogatása is ott van a jelöltek mögött.

Varga Árpád Zsolt: Azok a plakátok, amik Hódmezővásárhelyen megjelentek az utcákon és most már a postaládákba is bedobásra kerültek, azok Márki-Zay Péter ellen szólnak, vagy a Mindenki Magyarországa Mozgalom ellen?


Márki-Zay Péter: A mozgalomról nem tesz említést ez a kommunikáció, de az nagyon feltűnő, hogy én most már lassan tíz hónapja vezetem a várost és ezek a nemtelen és rendkívül aljas, egy demokratikus jogállamhoz egyáltalán nem méltó támadások, ezek éppen most erősödtek fel, amikor a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem csak hogy elindult, de több ezren regisztráltak is a mozgalom honlapján. Most amikor sok városban szerveződnek és megalakulnak a Kossuth körök és sok politikus és polgármester jelzi a csatlakozási szándékát, láthatóan a Fidesz az elmúlt 8 év alatt először felfogta, hogy ez az összefogás mennyire veszélyes a számára. Eddig az ellenzéki pártokkal külön-külön képes volt leszámolni, meg tudta akadályozni, hogy ténylegesen összefogjanak. Magáról a támadásról annyit, hogy több per is indult ellenem, aminek az a célja, hogy anyagilag ellehetetlenítsenek, és ne hagyjanak időt nekem. Hódmezővásárhelyen van két internetes hírportál, amik eddig is Lázár János érdekét szolgálták, ugyanúgy, ahogy a helyi rádió és a televízió is. Most a helyi rádió tulajdonost cserélt és olyan budapesti "nagyágyúk" jöttek le, mint a Rákay Philip, az MTVA volt intendánsa. Egy új bulvár lapot is indítottak Vásárhelyen, amelynek a főszerkesztője Orbán bulvársajtósa, Kaminski Fanny. Megjelentek plakátok, szórólapok, az országos médiának is nagyobb figyelme van rám. Ezzel azt érték el, hogy az oldalamon megnövekedett az internetes aktivitás. Azután itt volt a feleségem körüli hírverés, aki szülésznőként dolgozik és az Egyesült Államokban szerezte a diplomáját, majd az ott szerzett gyakorlatot és tudást hozta haza Magyarországra. Egy hat évvel ezelőtti ügyben tanúként hallgatták ki, és erről a kormánypárti sajtó, sőt részben még az ellenzéki sajtó is egy olyan botrányt kavart, ami az ellenem irányuló lejárató hadjárat részének tekinthető. Tehát látszik az, hogy ezek a támadások nagyon megerősödtek. De ez mind csak azt jelzi, hogy a Fidesz tart ettől az új mozgalomtól és ez megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk.

Varga Árpád Zsolt: 100 ezer, 200 ezer, 300 ezer, mennyi tagot szeretnének a mozgalomba látni?

Márki-Zay Péter: Ezek nagyon szép számok lennének. Magyarországon 800 ezer fő volt az MSZMP tagsága akkor, amikor 10 millió felett volt a lakosság és természetesen ez a tagság is elolvadt a rendszerváltás után. Tehát nagyon nagy számokról nem beszélhetünk. Ma tudomásom szerint a legnagyobb tagsága a Fidesz-KDNP-nek van, ami 40 ezer feletti. Nyilván ebből nagyon sok olyan van, aki most már nem a Fidesz-KDNP-re szavaz adott esetben, de a tagságát nyilván ilyen pártállami körülmények között érthető módon fenntartja, nem kívánja megszüntetni. Amennyire én tudom, 20 ezer fős tagsága lehet az MSZP-nek, és a korábbi 18 ezerről 13 ezerre csökkent a Jobbik tagsága. Én azt gondolom, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem pártként, de politikai egyesületként valószínűleg hamarosan az ezt követő legnagyobb szervezet lehet az országban. Szeretném, hogy ezt a 10-20 ezres nagyságot minél hamarabb elérjük. Erre van esély az indulásnál tapasztalt két nap alatti kétezres regisztráció után. Egy többtízezres aktivista hálózat ugyanis bőven lehetővé teszi azt, hogy hatékonyan tudjunk akár aláírásokat gyűjteni, akár kiállást szervezni a pártállam által megfélemlített, megtámadott emberek mellett.

Varga Árpád Zsolt: Egy záró kérdés, ha meglesz ez a tagság, akkor párttá alakul a Mindenki Magyarországa Mozgalom, vagy marad mozgalom továbbra is?

Márki-Zay Péter: Szerintem nagyon fontos, hogy ez mozgalom maradjon. Mi úgy gondoljuk, hogy a pártokkal való együttműködést veszélyeztetné, ha mi pártként akarnánk működni, hiszen párt éppen elég van Magyarországon. Az is látszik, hogy egy újabb ellenzéki párt nem fogja tudni legyőzni a Fideszt. Minekünk a jelenlegi pártok összefogása és kiegészítése a feladatunk. A kiegészítés alatt azt értem, hogy a most pártot nem találók, a pártot nem választó ellenzékieket is meg tudjuk szólítani. Jelentős részben a mi feladatunk, hogy a Fidesz szavazóit is meg tudjuk nyerni, a mozgalom számára.

Varga Árpád Zsolt: Köszönöm az interjút!

A Nemzeti Minimum Program 12 pontja:


NEMZETI MINIMUM: RENDSZERVÁLTÁS ÉS ELSZÁMOLTATÁS

1. pont: Jogállami alkotmányt és igazságos választási rendszert!
Magyarország olyan legyen, ahol a polgárok nem alattvalók, a döntéseknek nem elszenvedői, hanem alakítói. Egy igazságos választási rendszer és biztosítékok egész rendszere biztosítja, hogy többé ne fordulhasson elő, hogy egy politikai kisebbség monopolizálja hatalmat és büntetlenül kisajátítja a nemzet vagyonát és becsületét.

2. pont: Törvény előtti egyenlőséget!
Le kell váltani Polt Pétert, létre kell hozni egy politikusoktól független korrupcióellenes ügyészséget, kezdeményezni egy valódi jogkörökkel rendelkező uniós nyomozóhatóság felállítását, csatlakozni kell az uniós ügyészséghez! Ne fordulhasson elő többé, hogy az ügyészség pártpolitikai szempontok alapján futni hagy bűnözőket, vagy meghurcol, bebörtönöz ártatlan embereket!

3. pont: Elszámoltatást és a nemzeti vagyon visszavételét!
A korrupció útján szerzett gazdagodás, a politikusi strómanhálózatok feltérképezése, az ellopott vagyon visszavétele a nemzet számára. Erre a pontra a nemzet igazságérzete miatt feltétlenül szükség van, az országban a legnépszerűbb programpont jogállami megfogalmazásban úgy hangzik: „Ülni fogtok!”

4. pont: Sajtószabadságot és az állami vagy államilag pénzelt hazugsággyárak leállítását!
Meg kell akadályozni az újságírók állami vegzálását és fenyegetését, a propagandagyárak kormányzati fenntartását és finanszírozását. Korlátozni és szabályozni kell az állami hirdetéseket a médiában.

5. pont: A Nyugathoz tartozunk, nem a Kelethez!
Már Szent István királyunk is Nyugaton jelölte ki Magyarország helyét. A múlt században Rákosi és Kádár, legutóbb pedig Orbán akarta ezt megváltoztatni. Elég volt a nyugati keresztény szövetségeseink elleni uszításból és az ázsiai diktátorokkal való barátkozásból. Több Európát, kevesebb Putyint!

6. pont: A titkos szerződések felülvizsgálatát!
Paks 2 ügyében Orbán olyan megállapodást kötött Putyinnal, ami az orosz birodalmi érdekeket az ország érdekei elé helyezi, és generációkra eladósítja a nemzetet. Hasonló előnytelen, idegen érdekeket szolgáló megállapodás a Szegedet és Kecskemétet elkerülő belgrádi gyorsvasút építése kínai hitelből. Elég volt az egyéni gazdagodást szolgáló, a nemzetet idegen érdekeknek alávető és eladósító politikából.

7. pont: Kiszámítható gazdasági környezetet, valódi piacgazdaságot, szabad versenyt!
Erős versenyhivatal őrködjön a tiszta, politikamentes gazdasági verseny felett. Olyan országban akarunk élni, ahol a kormányzat üldözi és nem elősegíti a korrupciót, ahol a siker alapja a kreativitás és a munka, nem a politikai kapcsolatok. Ez a kulcsa annak, hogy ne lemaradjunk a térség országaitól, hanem újra az élre törjünk, ahol húsz éve voltunk.

8. pont: Az euró mihamarabbi bevezetését!
Mint azt a devizahitelesek kálváriája is megmutatta, egy kicsi és nyitott gazdaságban a saját pénz fenntartása drága és kockázatos. Egy rövid átmeneti időszak után az Euró bevezetése stabilizálja a gazdaságot, utat nyit az európai integráció legfejlettebb államaihoz történő felzárkózás felé, segítve versenyképességünk javítását.

9. pont: Az oktatás és egészségügy rendbehozatalát!
Azonnal hozzá kell kezdeni az egészségügyi és oktatási rendszer átalakításához, korszerűsítéséhez, miközben mindkét ágazatba többletforrásokat kell juttatni. Az oktatásnak az esélyegyenlőséget, a társadalmi mobilitást és a nemzet korszerű, nemzetközileg versenyképes tudással való felvértezését kell szolgálnia. Az egészségügyben is fel kell számolni a korrupciót és minden magyar polgár egészségét kell védeni, ne vesszen el a beteg és ne meneküljenek el az orvosok és ápolók Magyarországról.

10. pont: Nyilvános ügynökaktákat kompromisszumok és kivételek nélkül!
Közel harminc évvel a rendszerváltás után még mindig egy szűk politikai klikk rendelkezik az ügynökakták felett. A teljes nyilvánosság véget vet a zsarolásoknak, amire az eddigi kormányok használták az ügynökaktákat.

11.pont: Valódi nemzetpolitikát!
Az Orbán-rezsim Trianonhoz és a világháborúkhoz mérhető vérveszteséget okoz a nemzetnek. Százezrek vándoroltak ki az országból a jövőkép hiánya és a romló anyagi és politikai viszonyok miatt. Olyan Magyarországot kell teremteni, ahová érdemes hazatelepedni! A határon túli magyarság pedig ne lehessen többé kicsinyes belpolitikai játszmák áldozata, lehessen büszke a gazdaságilag sikeres anyaországra, ezzel fékezzük meg kisebbségi nemzettársaink asszimilációját.

12. pont: Védjük meg határainkat az illegális bevándorlóktól és az Orbán által betelepített letelepedési kötvényes bűnözőktől!
Csak az vándorolhasson be, akire valóban szüksége van a hazának! A Fidesz azt hirdeti gyűlöletkampányaiban, hogy nem akar bevándorlóországot, de amikor a vezetők saját gazdagodásáról van szó, minden ígéretüket megszegik. A menekültek folyamatos befogadásáért nem hibáztatjuk őket, ugyanakkor felháborító, hogy az államháztartás megkárosításával közel húszezer letelepedési engedélyt adtak ki zömében arab, orosz és kínai, esetenként igazolhatóan bűnözői hátterű bevándorlóknak.

Mindenki Magyarországa Mozgalom weboldala: https://mindenkimagyarorszaga.hu/

Az interjút az Amerikai Magyar Hírlap Online tudósítója Varga Árpád Zsolt készítette.
2019. január 17. Hódmezővásárhely


6 megjegyzés

  1. Nagyon érdekesnek találom, amiket Márki-Zay Péter ír. Amit hiányolok - és ez természetesen egy interjúba nem fér bele -, a helytelenített, kifogásolt dolgokat konkrétan kellene megnevezni és felsorolni, másrészt a pozitívumokat is. Ezek nélkül nem lehet véleményt alkotni vagy elvárni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika konkrétan mire kiváncsi mit hagyott ki Márki úr legalább egyet mondjon

      Törlés
  2. Üdvözletem a mozgalomnak. Egy kérdésem lenne. A nép önrendelkezési jogának helyre állításáról, van valami elképzelésük? Köszönöm a válaszukat előre is.

    VálaszTörlés
  3. Intelligensen megfogalmazott, szép szavak, de mi is a valóság? A magyar gazdaság a Monarchia óta nem fejlődött ilyen ütemben. A százezrek a mai ellenzék országvezetése alatt vándoroltak ki, egyre töben térnek haza. Az átlagbér reálértéken évi 8-10%-al emelkedik, a kisgyermekes családok soha nem látott mértékű adókedvezményt, étkezési-, tankönyv támogatást, tízmilliós nagyságrendű lakás támogatást kapnak, az egészségügyre fordított költségvetési forrás 2010 óta 3/4-vel nőtt, a minimálbér duplájára emelkedett. A munkanélküliség 8-10%-ról munkaerő hiányra módodsult. 2018 áprilisban demokratikus választáson a választókörzetek több mint 80%-ban a fideszes jelölt kapott bizalmat. Ebbe a környezetbe robbant be a gyűlöletkeltés és az uszítás nagymestere, aki rágalmaz, gyűlöletet szít, az országépítőknek még az unokáit is fenyegeti, akiről Apáti Bence is megjegyezte a Rádió7 szombati műsorában, zseniális érzéke van hozzá, hogy „minden egyes megszólalásába bele tudja erőltetni a lámpavasakat, a forradalmakat, az akasztásokat”. Még az ökumenikus imahéten is, a demokratikus választáson harmadszor 2/3-os többséget szerzett fideszt nevezi pribéknek, fenyegeti népharaggal, ÁVO-s párhuzammal kandeláberezik...http://www.promenad.hu/2019/01/28/az-okumenikus-imahet-kapcsan-is-csak-frocsogesre-futotta-marki-zaynak/ Ha valóban diktatúra lenne, mindezt nem mondhatná el:„Meg tudjuk-e őrizni, hogy tényleg ne legyen erőszak, hogy ne dobálják be az ablakokat, ne bántalmazzák a fideszes politikusokat, a fideszes pribékeket (….), hogy ellenük ne forduljon a nép? Megfélemlítés csak Márki-Zay környezetében van, diktafonnal járta a hivatalt, elmondták a dolgozók, hogyan félemlítette, zsarolta meg őket. A közös nemzeti érdekeket,Magyarország megmaradását a magyarok országának továbbra is a konzervatív fidesz képviseli, az újonnan megalakult "Egyesület" egyetlen valódi célja a hitelvesztett, levitézlett politikusok helyzetbe hozása más név alatt, azaz a hatalom megszerzése bármi áron. Így talán árnyaltabb a kép, ahogy a régi mondás tartja, nem mind arany...

    VálaszTörlés
  4. Az igaz cél érdekében, élhetőbb Magyarországért, mindent meg kell tenni.Összefogni pártállástól függetlenül nem élhetünk diktatúrába.MZP.melletted állunk, kitartás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sem. Ezért nem hagyhatom szó nélkül, hogy míg szavakban élhetőbb Magyarországot ígér, a valóságban a legsötétebb diktatúrát építi ki maga körül. Még a Kádár rendszerben is elképzelhetetlenek lettek volna ilyen eszközök! Valóban össze kell fogni, pártállástól függetlenül, hogy tovább emelkedhessen az ország, és ne sodorhassa anarchiába a felelőtlen hatalomvágy.

      Törlés