Az 1900-as évek elején földéhség és egyéb nyomorúság miatt matyók érkeztek Mezőkövesdről Amerikába, hogy a hazai felemelkedéshez ...
Az 1900-as évek elején
földéhség és egyéb nyomorúság miatt
matyók érkeztek Mezőkövesdről Amerikába,
hogy a hazai felemelkedéshez
dollárt gyűjtsenek.
Hogyan sikerült ez a vállalkozás?
Erről szól ez a rövid tényfeltárás.
 |
| Pázmándy László |
Az egyik gazdához, Sebe Imréhez tartunk, aki jókor volt jó helyen, az eltávozott dollárpapák-mamák elhagyott birtokait felvásárolta, s több hektáron gyümölcsöst nevel, szőlőt termeszt, de vannak a közelben gabonatáblái is.
Ő különösen kedves nekünk, mert egy készülő Trianon könyv kiadását finanszírozza. Hogy miből, majd megbeszéljük.
Nézem az elém tett képet, míg emelkedünk a Sebe birtok felé. A megkopott kordokumentumon a Vadászkürt Borozó felirat alatt 16 kucsmás-mentés ember áll, néz szembe a fotóssal, ma már így fogalmazhatunk: néz vissza a múltból, mely eltűnt valamiből, ami mély fájdalommal tölt el engem.
Sokat foglalkoztam már eddig is az eltelt 35 év kanadai-amerikai útjaim során a kivándorló, emigráló magyarokkal, de azt a példát, amit itt találtam, azt a visszacsatolást még sehol fel nem leltem.
Arra keresem a választ, miért mentek ki, hogyan gyűjtötték a pénzt, hazaküldték-e, mi lett a pénz és gazdáinak sorsa. Míg elmélkedem, Pázmándy költő uram kezembe csúsztat egy halom levelet, melyek az amerikás magyaroktól jöttek Mezőkövesdre. Tehát vannak levelek, melyek innen oda, onnan meg ide érkeztek. Ez izgalmas olvasmány lesz.
Több beszélgetés végén mondhatom: megkaptam a fentiekben feltett kérdéseimre a választ Sebe Imre és Hajdú-Ráfis János, valamint Pázmándy László jóvoltából.
 |
| Hajdu-Ráfis János |
Hajdu-Ráfis Jánosnál a Mezőgazdasági Gépmúzeumában
- Mi az, fiam, már meg sem ismerlek, annyira megfogott az idő! - kezdi János bátyám a tornácon, majd befelé invitál, mert neki elképzelése van egy filmforgatás helyszínéről, nem véletlenül lett ez a Múzeum is olyan, mint egy hatalmas díszlet, amiben nem csak a kor van jelen, hanem a gondos rendező is.
Bent a szobájában vár. Meg-megakad az ember, míg addig is eljut, mert a szentképek, családi fotók, fadíszek és matyó szőttesek mellett nem mindennap halad el. Amikor belépek a szobájába, már ott ül a „dicsőségfal” alatt, melyek a kitüntető-elismerő címek dokumentumai. Bal könyöke alatt, csak úgy hanyagul lapulnak könyvei, melyeket ő írt, az egyiket már dedikálja is, amely a gépmúzeum gyönyörű összegzése, legalább 800 oldalon színes fotók, levelek, meg a két legkedvesebb, a feleség és a gépek neve.
- Na, látod, így járok már, bottal, de talán elfogadható ez, ha az ember 90 éves lesz októberben. Mire is vagy kíváncsi? Mert az is szép, ha csak meglátogatsz, legalább 10 éve nem voltál, ejnye-ejnye, de mi a valódi célod?
- A Dollárhegy nyomában járok, minden érdekel, mindenkiről mondj el mindent, mert kell, hogy hangosan szóljon ez a cikk.
- Várjál még egy kicsit, ez csak akkor lesz nagyon hiteles, ha a kezdő hangot a Trianon harang adja meg, mely ott áll haranglábon az udvarban. Sándor! - kiált ki az udvarra - húzza már meg!
És Sándor meghúzza, s abban a pillanatban ott van az íróasztal mellett minden magyar, akik elmentek örökre, akik csak elmentek, de még élnek. Megejtő közösségcsöndesítő és egyesítő lett ez a néhány ütés.
- A részemre elküldött csaknem 100 levelet átnéztem. Az agyonolvasott, megsárgult, sokszor fájdalmas, könnycseppek nyomait hordozó irományok gyönyörűen dokumentálják a kettészakadt állapotot, amelyben a családok meghasonlott lélekkel tekintenek vissza, irányítják az itthon maradtak életét, s bennük bár élő remény fészkelte be magát, hogy egyszer hazajönnek, de az 1940-es években írott levelekből kiviláglik, többen úgy döntöttek: már soha nem fognak visszatérni.
Nem a magyar humusz, hanem az amerikai himnusz takarja be őket. Te ismertél olyan személyeket, akiknek sikerült a visszatérés?
- Igen, a házammal szemben itt élt egy amerikás magyar, aki elment, de visszajött. Zelei Józsefnek hívták. Kiváló magyar barátom volt. Kiment az USA-ba 1920 körül, összeszedett egy csomó dollárt, majd hazajött, és…
- A dollárral nem lehetett csak így-úgy lófrálni, ha bankba tette, akkor meg levették a sápot!
- Persze, de nem volt egy ütődött ember az én matyó szomszédom! Bevarrta a dollárt a kabátja belsejébe és így jött hajón, lovas kocsin, vonaton, s itt kibontotta a kötegeket. Csinos birtokra tett szert azon a helyen, ahol a hasonló sorsú emberek földet vettek. Hogy értsd: a hazatérő, új honfoglaló matyók Mezőkövesdtől 4 kilométerre egy dombon vertek tanyát s ez lett a Dollárhegy.
- Itt van a kezemben egy fénykép, Pázmándy költő társam adta. Felismered-e az említett szereplőt, ezen a kordokumentumon?
- Hogy a csudába ne! Joe bácsi, azaz Zelei Jóska ott áll az első sorban a 6. helyen. Mezőkövesden hajdan azt mondták, hogy akinek szőlője van, annak mindene van. Mert ott megterem nem csak a jó bornak való szőlő, de a gyümölcs is, meg a zöldség. Sokan hódították meg a kaliforniai területeket is a szőlészeink, kik innen mentek szerencsét próbálni. Vonzotta őket Haraszty hatalmas sikere.
- Szomszédod hol hódította meg Amerikát?
- Többnyire Ohio államban gyökereztek meg matyóink. Érdemes levelezésükbe beleolvasni, ebből egy kortörténet indigó-lenyomata tűnik elő, mely leválaszthatatlanul a magyar történelem része.
- Amint mondani szoktam: a magyar emigráció története nélkül a nemzeti történelmünk csak csonka szoborparnasszus.
- Meg kell jegyeznem, hogy az itt átvonuló szovjet csapatok hogyan szégyenítették meg ezt a szakrálissá szépült, Szent Donát szobrával védett helyet. óriási pusztítást végeztek a Dollárhegyen. Valóságos gyakorlóterepnek rendezték be, beszállásolták magukat és állandó jelleggel lerészegedtek. Ízléstelen dőzsölés lett minden napjuk. A faanyagot tüzelőnek használták, a fellelhető nőket pedig ágyas alanynak tartották.
- Ki maradt meg a Vadászkürt-borozó emlékőrzői közül?
- Erdélyi Ferenc hitelt érdemlően igazolta, hogy a borozót nagyapja, Papp Törek Mátyás építette. Ő is ott van azon a fényképen, amit fogsz a kezedben, az elő sor 2. helyén láthatod.
- De térjünk vissza a levelekre, melyeket kezemben tartok! Eddig nem látott kicsi borítékokban érkeztek a szabványt nem ismerő papírok, melyekre kezdetben gyöngybetűkkel, majd a ’40-es évektől ceruzával, méretes betűkkel rótták soraikat a hazavágyódó matyók.
- Csörgő András többéves írásai azok. Az egyik borítékban van egy Látogatási bizonyítvány arról, hogy szorgalmasan látogatta a Népfőiskolán a római katolikus vallású tanfolyamot, amelyen 10 tantárgyat tanult meg erkölcstantól a méhészetig. Különösen értékesek a hadifogságból küldött levelek, melyeket Moszkvában címeztek ifjú Csörgő Andrásnak, majd egy Hadifogoly zsebkönyv, melyet a Kommunista Párt bocsátott ki a hazatérők számára, s rögtön az első oldalon ott áll Horthy fasisztázása, majd a felhívás, hogy szavazz a Kommunista Pártra, aki hazahozott Moszkvából.
- Eközben apja és anyja már Amerikában voltak.
- Igen, a levelek Ohio államból jöttek, s mentek a fiuknak moszkvai fogságába. Akron városában telepedtek le, s onnan küldték leveleiket Mezőkövesdre hazatért fiuknak, menyüknek és unokájuknak.
- Megrázóan, de mégis szép történelmi falragaszban jön elő a 20. század eleji magyar emigráció sorstragédiája, mely reménnyel kezdődött, majd a tényfelismeréssel, hogy az emigráció kenyere is éppen olyan keserű, mint az otthon hagyott, ráadásul ez alól hiányzik a haza asztala vagy éppen oltára is. Bár magyarországi háttérrel, de idegen hazában, annak gazdaságát építve, örök idegenként, halálra kiszemelve léteztek valahol, amiről azt sem tudták mi. Csak mentek rövid idő reményében, és gürcöltek, hogy legyen pénz, amiből az otthoni kolduslét-sövényén élőknek is jut valami, építettek egy amerikai karriert, eközben otthoni tragédiák és amerikai determináltság-kiúttalanság közepette a haza soha már őrlődéstudatban valahol, nevezzük Mezőkövesdnek, létrehoztak valamit, egy birodalomtanúságot, amely Dollárhegy díszkoronát viseli. Mert díszkorona, példázatos magyar sors-siker ez.
- Igen. Milliók példázata, emléktáblája a mezőkövesdi Dollárhegy, mely egy családi levelezésből is példaértékűvé nemesül. Trianon után, elkeseredve, fölhiányba beszorulva elindul az ismeretlen világba a magyar parasztság. Mezőkövesdet példának választva több száz család szállt hajóra, de esetünkben a Csörgő András és felesége kálváriájába betekintést nyerve, sorsmintázatba olvashatunk bele. Itthon hagyják gyerekeiket a nagyszülőkre bízva, csak kis időt kérnek Istentől, hogy ezalatt feltarisznyálják magukat annyi pénzzel, hogy itthon hagyott cselédsorsukat gazdálkodó szintre emeljék. De az idő múlik, egyre kattog az évek száma, amiben egyfajta leépülés és másik oldalon felemelkedés történik. Az Amerikába menők táplálják a hazaiakat, hogy birtokot vegyenek, de az életük ott Ohióban szép lassan elernyed, itthon, Mezőkövesden, a megszakadt tőkéken új élet sarjad. Erről szól a Dollárhegy története. Hazaküldött pénzekből földet vesznek a fiúk, unokák, vagy éppen befejezve Tengeren túli küldetésüket, hazajönnek a kivándorolt magyarok és új területeket foglalnak, építenek, gazdálkodnak, s nyitnak egy borozót is, aminek Vadászkürt lesz a neve.
Aki nem olvas emigrációs leveleket, az nem tudja, milyen volt az 1920 körüli élet Amerikában és hogyan vetítődött vissza, majd keveredett a két akarat, az ottaniaké és az itthon hagyottaké. A mezőkövesdi maradvány elvárta, hogy a gazdag Amerikába menekültek fejős tehenek módjára ömlesszék haza a pénzt, a kivándorlók pedig minden esetben meghatározták, mire költsék az összeget, amit postai úton küldtek, melyből a bank levette a sápot. Kiviláglik közben az árfolyam is, mert a postai csekkeken mindent feltüntettek. Ha valaki a hazaküldött összegből például nem varrógépet vett, ahogyan arra a dollárt kérte, hanem biciklit, akkor abból nagy családi balhé lett. De abból is, ha a földvásárlásra küldött összeget kereskedésre fordította valaki. Az apa továbbra is apaként szerette volna továbbnevelni az elhagyott gyermekeit, s hitte, hogy ez így működik is. A levelekből kiderült, hogy ebből mennyi családi konfliktus származott. Minden iromány a föld körül forgott, hogy hol, milyen áron, kitől vegyék a parcellát és mit vessenek bele. Többnyire szőlőültetvények létrehozása volta téma. A fizetés lebonyolítása is érdekfeszítő olvasmány. Többnyire a vételárat levelezés útján, pengőben fizettek itthon úgy, hogy arra a fedezetet már Amerikában odaadták. A másik megoldás az volt, hogy kabátba varrva hozták haza a pénzt. Arról nem esik szó, hogy a dollárt mi módon váltották át pengővé, hiszen a magyar pénzforgalomban nem volt elérhető dollár, nem volt lehetőség átváltásra, sőt büntették, akinek ilyen pénzneme volt.
Megejtően szép, hogy minden levelet így kezdenek: Szeretett kedves fiam András és Bori lányom. Kívánom a Jó Istentül, hogy ezen soraim, melyet a távolyból mint szerető édesapád küldök hozzátok, friss és állandó egészségben találjon Benneteket, a kis Andriskával együtt. nekem is megvan, hála legyen a Jó Istennek érte. Tudatom továbbá kedves fijam veled, hogy múlt hó 13-án keltezett és hozzám küldött leveled is megkaptam.
Meglepően humorosra sikeredett egy ceruzával írott levél: feltettem a részedre 100 dollárt, azaz száz dollárt, ebből adjál 100 dollárt Jani bátyádnak, százat Marszis Jancsikának, százat Mariskának, a többi legyen a tied.
 |
| Sebe Imre |
És a székelygyökerű Sebe Imre visszaállítja a Dollárhegy történelmét
Amikor megkerestem, éppen kutyái miatt szaladgált, mert barackos birtokáról két gyönyörű német juhász ebét ellopták. Éppen hirdetést adott fel a rendőrségen: 100 ezer forintot kínál a megtalálóknak és ugyanennyit annak, aki a tolvajok nyomára vezet.
Otthonának teraszán ülünk, kezembe teszi családfájáról írott könyvét, amely a Székelyföldről Matyóföldre címet viseli. Keményfedeles, szép kivitelű kötet, fedőlapján a nemesi címerük, alatta: Társadalomrajz egy család életén keresztül.
Lapozgatom, míg a kutyák dolgát intézi, majd kávét hoz és minden gondot elhessentve válaszol kérdéseimre.
- Valóban itt vettem meg a lerobbant területeket, az egykori, mindenki által tisztelt Vadászkürt borozó szomszédságában, s innen indulva építettem fel gyümölcs- és szőlőbirtokomat, valamint szántóim is vannak, ahol gabonaféléket termesztek. Amikor a kárpótlási jegyekkel hozzájutottam az első területekhez, az volt a célom, hogy dédnagyapám birtokméretét elérjem, ami 50 hektár volt.
- És ez sikerült?
- Igen, 55 hektáron gazdálkodom jelenleg.
- A gyümölcsterületed nagy részét kajszibarack teszi ki.
- Ez sajnos nem problémamentes. Gondolok itt a fajta fagyérzékenységére, ágelhalásra, himlőre. Sajnos, ez nálam is létező gond, idén 40 fát kellett kiújítanom ezek miatt. Tudni kell, hogy e területtől északabbra kezd megszűnni a sárgabarack, Felvidéken már nincs belőle.
- 44 évet mérnökösködtél a Matyó TSZ-ben, mely az ország 3. legnagyobb cége volt. Aztán a Dollárhegy felé fordultál.
- Akkor már ismertem a terület történelmét. Magával ragadott az a földszeretet, amivel az Amerikába menekült matyók bírtak, hogy a hazaküldött pénzből az itthon maradottakat földvásárlással bízták meg, majd akik visszaköltöztek, ők is földbe fektették az összespórolt pénzüket. Ez a történet magáért beszél, s amikor megláttam ezt a megszégyenített, elgyomosodott, lepusztult világot, áthatott, hogy ennyivel tartozom nekik, mert ők is a magyar történelem folyamatosságának részei.
- Ezt a szívósság-gyökeret még a valamikori székelyhonból, ahonnan származol, táplálja az életforrás.
- Így lehet. Bár a felvidéki, besztercebányai rokonszálak is a sajátjaim, de nemesi oklevelünk, a kutyabőr Székelyföldre visz vissza, Vargyasra.
- Erős gyökerek ezek, ahová Makovecz Imre is visszatalált, egy gyönyörű református templomot épített 1997-ben. Én, aki többször ellátogattam már Sepsiszentgyörgyre, nem hagyom ki, hogy ne álljak meg pár percre ezen az idők kezdete óta lakott településen. Ezt régészeti leletek és ősemberi csontok igazolják. Neked mi a legfontosabb Vargyasban?
- Az, hogy őseim, kik innen valók, mindenkor a haza szolgálatában álltak. Sebe Péter, mielőtt Mezőkövesdre költözött, saját csapatával 8 évig harcolt a törökök ellen, Deák Pál seregében.
- Így áll össze benned, hogy az ősi székely vér ereidben nem alkuszik, és egy Trianon könyv kiadását találtad ki, és szponzorálod is?
- Úgy hiszem, őseim nem azért harcoltak, ontották vérüket, s védték a magyar földet, hogy kényelmesen hátradőljek. 66 éves vagyok, nem pihenhetek a hintaszékben, mikor annyi gondot kellene megoldani, hisz a nemzet nincs biztonságban, a föld is vándorol ide-oda, most a humuszt rakják teherautókra és viszik ki a országból. De a Trianon-belenyugvás is egy fél halál. Elvették, most nagyon büszkék rá, de a harcos elődeim ezt hogyan néznék?
- Nincs tehát béke a kövesdi dombok alatt?
- Voltam képviselő ebben a városban, akkor is ugyanazt folytattam, mint most magánzóként: a jelenben a megőrzött, megélt múltra építkezni! Mert ami elveszhet, arra nekünk kell ügyelni és visszavenni.
Ahogyan ezt kimondja, megszólal a telefonja, így a beszélgetésnek egy váratlan esemény vet véget. Olyan, mint egy katonai behívó, de annál jobb és örömteljesebb ez az üzenet: menjen Sályra, mert a két kutyának nyomára akadtak.
Ennél szebb kalandozást és befejezést gyümölcsérés idején el sem lehetett volna képzelni. Újra teljes lesz a létszám a Dollárhegyen, s a németjuhászok tovább védik a székely-magyar területet, ahonnan messze belátható a magyar hon és messze kalandozik a székely lélek.
 |
| Hajdu-Ráfis János és Szíki Károly |
Szíki Károly
Pázmándy László: AZ ÜLDÖZÖTT
(gróf Wass Albert emlékére)
Hol járhat most a bujdosó,
Az üldözött, ki több, mint üldözője.
Mindannyiuk honvágyát hordozó,
Vesztett hitünknek tovább őrizője.
Az ablakot halkan kopogtató,
Kinek ajtót és szívet kitárod.
Bújtatod, mert lelked nem eladó,
Pénzre nem cserélhetők az álmok.
Felrémlik néha egy-egy mondata,
Az emlékek törékeny peremén.
Levegőt égetett a sóhaja,
Ahogy az életéről beszélt.
Zöld lett a kert, az idő megállt,
Remény sétált a fák alatt.
Az őrangyal is a földre szállt,
Eljöttek régen volt nyarak.
Eltévedt kos kolompja volt szíved,
Összeállt minden, ami széteső.
Megtalálta elvesztett hited,
Emléke hull rád, mint a jégeső.
Hol járhat most az üldözött,
Vándorol, túlment már több határon,
De hangja ottmaradt a csönd mögött,
Tudta, titkait magadba zárod.
A présházadba őrzöd mindenét,
Mert hosszú bujdosásba vágott.
Meghívott volt a távoli remény,
Pince-mélybe a búcsúpohárhoz.
Magával vitte régi életét,
Lánc, kereszt, olvasó, néhány kép,
Régi zsebóra, valaha zenélt,
Apjától kapott gyöngyház-nyelű kés,
Egy kulcscsomó, két illatos levél.
Hol járhat most az üldözött,
Ki gyakran látogatja álmod.
Jön az éjszaka árnyai között,
A keresztúton, mindig ott találod.
És újra hallod búcsúszavait:
Az idő legyőzi az üldözőt,
S véget ér a vándor hosszú útja,
És bekopog majd az üldözött,
S ölelő karjait feléd nyújtja.
HOLLÓ JÓZSEF: HATTYÚSZÁRNYADON
Úgy rejtenélek a világ elől,
mint darvak nászát a nádasok,
ahogy a lenyugvó Nap sápadt fényét
a szélfútta, réti alkonyok.
Szemembe megbújt apró vágyak
féltőn karjukban tartanak
és a leszálló estbe belehímzik:
gyöngyfényű, madonna-arcodat.
Mióta vad, kóborkuvasz-létem
lábadhoz szelídíti az idő,
csókod simító törődése
már minden sejtembe belenő.
Bőröd gyűretlen, üde hamva
felöltözve is meztelen
s látom a sötéten átsejleni,
gyöngyöző csillagfényeken.
Rejtenélek a világ elől
mert időnk – sóhajtásnyi csak,
és a maradék fények csordanyáját
szétűzi majd az alkonyat.
Maradj hát csobbanó tisztaság,
te takargató puha fészek
míg romló húsom álmaival
hattyúszárnyadon földet érek.
Nincsenek megjegyzések