Trianon nap a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban

Június 3-án a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban került megrendezésre a Trianon est. A megemlékezést Indri Dániel rendezte. Felléptek Antal Timea, Kish Erzsike, Indri Dániel, Molnár Attila és Dánielfy Zsolt.

Pereházy Mikósnak, a Magyar Ház elnökének a megemlékezésen elmondott beszéde:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Tisztelt Emlékező Honfitársaim,

Pereházy Miklós
Tisztelettel köszöntöm Önöket házunkban, az Egyesült Magyar Házban, a Los Angeles-i magyar összetartozás házában, Trianonra emlékezve a Nemzeti Összetartozás Napján.

Meghívó plakátunk első sorát idézem: Elválaszthatnak, de  szét nem… jól megválasztott idézet, Indri Dani míves rendezői szellemiségét tükrözi.

98 éve 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, amely területe kétharmadával megcsonkította hazánkat, a történelmi Magyarországot.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A magyarság harmada – mintegy 3,2 millió ember – a nélkül, hogy költözött volna - az új határokon túlra került.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvény kimondta: “a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Kish Erzsike
Az 1918. november 3-án Padovában – még a Monarchia részeként – majd november 13-án Belgrádban fegyverszünetet kérő Magyarország elvesztette az első világháborút, így aztán szembe kellett néznie a soknemzetiségű Monarchia korábbi kisebbségeinek követeléseivel, aminek a háború előtti nagyhatalmi helyzetben azok nem tudtak érvényt szerezni. Az ország területén egyre-másra alakultak a nemzetiségi tanácsok, melyek programjában a háború előtti cseh, román, délszláv tervek párosultak az antant ígéreteivel. Ezek a tervek Magyarország területének felosztását helyezték kilátásba. A tervezett békekonferencia jóindulata érdekében az őszirózsás forradalom (1918. október 31.) után népköztársaságot létrehozó Károlyi Mihály és kormánya nem állta útját a Felvidéket, Erdélyt és Délvidéket megszálló szerb, csehszlovák és román hadseregeknek, ez pedig súlyos hibának bizonyult.

Mint utóbb kiderült, ezek a csapatok nem a békeszerződés aláírásáig – tehát pusztán rendfenntartási céllal – szállták meg az ország nagy részét, hanem már a később elcsatolt területeket vették birtokba. Magyarországnak 1918 őszén talán még elegendő ereje lett volna a megszállók megállítására, de miután 1919 februárjára az ország területe a maihoz hasonló méretűre zsugorodott, erre már esély sem maradt. A trianoni határokat elsősorban az erő alapján szabták meg, és a pacifista politikát választó, hadseregét leszerelő Károlyi-kormányzat éppen ezzel rendelkezett legkevésbé.

Dánielfy Zsolt
A trianoni békeszerződés a versailles-i békerendszer részeként született meg, melyet a világháború lezárását követően egy másfél éves konferencia készített elő. A győztes antant hatalmak 1919. január 18-án kezdték meg a tanácskozást a Párizs környéki kastélyokban, ahol a „négy nagy”, Clemenceau francia, Lloyd George brit, Orlando olasz miniszterelnökök és Wilson amerikai elnök szava dominált. A legyőzöttek képviselői is részt vettek a tárgyalásokon, de tényleges ráhatásuk nem volt az események menetére, csupán az 1919. júliusától születő szerződéseket írták alá.

A magyar politikai vezetés – 1919 márciusáig a Károlyi-kormány – kezdetben optimizmussal tekintett a tárgyalásokra, de miután onnan csak további területek kiürítését követelő jegyzékeket – pl. az 1919. márciusi Vix-jegyzéket – kapott, végül belebukott ebbe a reménybe. A Kun Béla vezetésével hatalomra kommunisták nem voltak szalonképes erő az antant számára, bár Clemenceau a tanácsköztársaság csapatainak visszavonása érdekében megvillantotta előttük a részvétel lehetőségét. 1919 augusztusában, amikor az ország nagy része román megszállás alá került, ez a köztes állapot már terhessé vált a tárgyaló felek számára, de a Nemzeti Hadsereg segítségével új, kozervatív rendszert építő Horthy Miklós már megfelelő partnernek tűnt. Magyarországnak csak ekkor, 1919végén küldték el a meghívót a békekonferenciára.

A gróf Apponyi Albert által vezetett magyar delegáció hosszas munka után, Teleki Pál „vörös térképével”, etnikai, néprajzi, történelmi munkák és érvek tucatjával érkezett meg 1920 januárjában Párizsba – mindhiába. A magyar küldöttséget a tárgyalások ideje alatt házi őrizetben tartották, szót pedig csak 1920. január 16-án, a béketervezet véglegesítése után adtak Apponyi Albert vezérszónoknak. A konferencián Magyarországnak nem volt lehetősége érveket hozni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések, a hamisított etnikai adatok és kérdőívek ellenében, az antantnak lényegében semmi másra nem volt szüksége, mint két megbízottra, akik aláírják majd a kész szerződést. Erre az aktusra végül 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon palotában került sor, ahol két teljesen súlytalan politikus, Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd írta alá a trianoni békediktátumot, ezzel szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.

Molnár Attila, Kish Erzsike, Indri Dániel, Dánielfy Zsolt és Antal Timea
A trianoni béke pontjai ismertek: Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. Románia megszerezte a Partiumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját. A béke minden más szempontból is gúzsba kötötte az országot, miután a háború egyik felelőseként tetemes jóvátételt szabott ki Magyarországra, hadseregét 35 000 főben határozta meg, valamint  számos egyéb gazdasági és katonai kérdés kapcsán sértette a vesztes állam szuverenitását.

A trianoni békéről tehát mindezek alapján elmondható, hogy erőszakos diktátum volt, melyet egyoldalúan kényszerítettek Magyarországra, és amely végül megtagadta mindazon elveket, melyek nevében megszületett. Annak ellenére, hogy a területüket gyarapító országok célja hivatalosan a nemzeti önrendelkezés megvalósítása, önálló nemzetállamok létrehozása volt, a békekonferencián valójában az a cél vezérelte őket, hogy Magyarország területéből minél nagyobb részt szerezhessenek meg.

Nemzetállamok helyett soknemzetiségű országok jöttek létre, ahol a kisebbségbe szorult magyarság ugyanolyan diszkriminatív bánásmódban részesült, mint amivel korábban a Monarchia alatt éppen az akkori többségi magyarságot vádolták, csupán a szerepek fordultak meg. A béke a térség stabilitása szempontjából is káros volt, hiszen a győztes-vesztes ellentét kiélezése megszabta azokat a kényszerpályákat – Magyarország a revízió útjára lépett, a megalakuló kisantant pedig a megszerzett területek görcsös védelmére rendezkedett be – melyek mentén Közép-Európa később egy újabb világháborúba sodródott.

Az első világháború győztes nagyhatalmai, Franciaország,  Olaszország és Nagy-Britannia 1920. június 4-én, 16 óra  30 perckor íratták alá a trianoni békeszerződést. Kilencvennyolc éve elkeseredés és tehetetlen düh járta át a magyarságot vallásra, társadalmi állásra és lakóhelyre való tekintet nélkül, egy emberként.

Számunkra e nap az emlékezés, de egyben a nemzeti együvé tartozás a nagy lélegzet-vétel napja is. Valószínűleg Tisztelt vendégeinknek is feltűnt az egybeesés  párhuzama, a Trianoni diktátum aláírása és az Egyesült Magyar Ház magyar kézbe történő vétele vonatkozásában.

Igen, a két esemény közel azonos kort idéz. Házunk magyar kézbe vétele éppen csak néhány év múltán a békediktátum aláírását követően történt. A közel egykorúság, a történelmi egybeesés házunk életének is alapvető vezérelveket kölcsönzött. Nagy elődeink Amerikába menekülve a szabadságot, a békét, a harmonikus megélhetés lehetőségét keresték.

És  keresték a magyar szót, a tradíciók, a szülőhaza szeretetének megnyilvánulási lehetőségét és formáit, és keresték egy kis otthonérzetnek az itt Los Angelesben készült meleget.

Elődeink akkor elkezdték lerakni egy Los Angeles-i kis Magyarország alapjait. Az 1920-as évek elején tehát építettek maguknak, de nekünk is egy maradandó elveken nyugvó kis Magyarországot.

Alapítóink itt Kaliforniában a szólás szabadságának hazájában szomorúan tekintettek az elcsatolt területek cenzúrájára, a szólás- és a cselekvési szabadság közvetett, vagy közvetlen korlátozására.

Ez ellen a jelenség ellen bárhol a világon történjen is, mindig a leghatározottabban  fogunk fellépni. Innen, ma is azt üzenjük barátainknak és mindenkinek, hogy a közel száz éve létező Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház működtetésével az alapítók akaratát követjük. Az alapítók  ugyanis terhek nélkül hagyták örökül Los Angeles magyarságának a házat. Akaratuk tehát arra is irányult, hogy erkölcsi és anyagi biztonságban szuverenitásunk védett legyen.

Tisztelt Hölgyeim és uraim!

Így kaptuk közel 20 éve vezetésre, a tradícióink megőrzésére a magyarság  sokfelé arculatát képviselő Egyesült Magyar Házat, amelyet ugyanilyen összetevők mellett fogunk utódlásunk esetén tovább adni.

Házunk közösségi munkája mellett senkitől sem vitatható el  a magánvéleménye jogának gyakorlása. Megbecsüljük a magánvéleményeket, még ha nem is egyezünk azok tartalmával, mert e jog gyakorlása szabadságjogaink talán legfontosabbika.

Házunk nyitott, jól kiszámítható pályán halad. Ezen az úton csak emelt fővel szabad haladni, mert a vállalt feladat csak feddhetetlen vállalkozók útján valósítható meg.

Nem vagyunk egyedül az úton, mert éber tekintettel velünk van Los Angeles közélete. Nekünk senki másnak, mint ennek a jobbját felénk nyújtó közéletnek kell megfelelnünk. Az Egyesült Magyar Ház vallás és politikamentes, ahova senkitől nem engedjük be a közösségeket mindig megosztó vallást és politikát.

Az emlékezést követően a nagy lélegzet, a dagadó kebel a mának a Nemzeti Összetartozás magasztos eszméjének szól. Meggyőződésünk, hogy a nemzeti összetartozás kérdése sem köthető politikához ugyanis nincs jobboldali, vagy baloldali nemzeti összetartozás. A nemzeti összetartozás kérdése a hazaszeretet fogalmához kötődik, s a hazát több oldalról lehet és kell is szeretni.

Los Angeles magyarsága e sokféleséget képviseli, ahol az emigrációban betöltött  szerepünk alapján mérettetünk meg. Nem keressük tehát senkinek az előéletét, az nem tartozik ránk. Los Angeles-i magyarság számára  ismeretlen a politikai gyanakvás már elfeledett fogalma.

A magyar kormány számára minden magyar ember egyaránt fontos, amelyet hűen tükröz a rendkívül nagyra értékelhető a világban szétszóródott magyarságra fordított nagyonis értékes figyelem.

A Nemzetpolitikai Államtitkárságnak a diaszpóra kulturális és önszerveződést segítő munkája rendkívül nagy segítség magyarságunk megtartásában, s a magyar fáziskésés nélküli kultúra továbbításában. Életben tartva magyarságtudatunkat nem érezzük az izoláltságot, s amerikai életünkből fakadó integráltságunk sem vezet a teljes asszimilálódáshoz. A nemzetpolitika, az egy nemzetben történő ismételt kényszerhatárainkon átívelő egymásrataláltság az, amely  büszke kebellé élesztette újra nemzetünket.

A trianoni szerződés, a történelmi Magyarország területének kétharmadának elvesztése máig élő trauma, feldolgozását nem segítette az elmúlt egy évszázad, sőt. Hogy igazságtalan volt a döntés, az tény – már ha létezik objektív igazság. Kinek mennyire fáj vagy nem fáj napjainkban Trianon, az pedig egyéni értékelés kérdése, magánügy.

Nekünk itt Los Angelesben ez biztosan fáj, nagyon fáj, ez a seb nem gyógyult be.

Karinthy ezt írta a hazáról kisfiának “Trianon emléknapjára“:
“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam.
És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

Befejezésül újra csak meghívónk első sorát idézem:
Elválaszthatnak, de szét nem, mert egy vérből valók vagyunk.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

Share on Google Plus

About Amerikai Magyar Hirlap Online

Az Amerikai Magyar Hírlap Online, egy, az interneten megjelenő, az amerikai-magyar közösség által fenntartott publikus hírajánló és nonprofit információ szolgáltatás. A szolgáltatás célja az Amerikában élő, magyar származású honfitársaink és Magyarország között a kapcsolattartás megkönnyítése. A szolgáltatás bárki számára térítésmentesen igénybe vehető. Köszönjük, ha támogatja munkánkat.

0 Comments:

Megjegyzés küldése