2018-08-13

Galícia - Tizenöt nap az elhunyt hősök nyomában - Hatodik nap

2.770 kilométer, 4040 fotó, 293 videó. Albert Ferenc írónk kegyeleti túráján meglátogatott 78 katonai temetőt Galíciában, ahol útitársival lerótta a hálát az elhunyt hősök sírjainál.

Hatodik nap a Beszkidekben


„Sírba tették, betemették; jeltelenbe, idegenben.”

Kellemes, pihentető volt ismét az éjszakánk. Szerencsére, szobánk ajtaja jól szigetelte a folyosói zajt, ugyanis egy busznyi vendég érkezett, akik bizony nem tudták féken tartani nyelvüket; mindent megengedtek maguknak, nem törődve a többi vendéggel. Ezt tapasztaltam, mikor a recepcióra mentem egy másnapot érintő információért. A bőbeszédű, víg kedélyű sereg, másnap korai időben ellepte a reggelizéshez kialakított ebédlőt, szinte eladták a termet. Szerencsére hamar távoztak. Miután magunkra maradtunk, nyugodtan válogathattunk; hódolva a gasztronómiai élvezetnek. Maximumra feltöltve belső energia tartalékainkat hagytuk el mi is a szállodát.


A 971-es úton indultunk déli irányba, majd Muszina után a Szlovák határ és a Poprád folyó kíséretében róttuk az utat, s csodáltuk a varázslatos tájat. Piwniczna-Zdrój előtt azonban tettünk néhány kilométeres letérőt Wierchomla- Wielka település felé. A község temetőjében, a második világháborúban hősi halált halt, két ismeretlen magyar honvédot temettek ide, exhumálás után leltek végső nyugalmat. Ők a vasúti sínek mellett, egy tömegsírba lettek elhantolva annak idején. (Mind ketten erőszakkal lettek besorozva a Magyar Hadseregbe.) Annak a német vonatszerelvénynek az őrségét alkották, amely üzemanyagtartályokat, és rabolt javakat szállított volna a Budapest- Lengyel Főkormányzóság közötti vasútvonalon. Közbe szólt a végzet, 1944. 10. 22-én Wiechomla-i állomást elhagyva, felrobbantották a vonatot szovjet partizánok. Dögcédulát, és személyazonosításra utaló egyéb tárgyat nem találtak, így ismeretlenként pihennek egy szolid, nyugodt környezetben. Fekete márvány sírkövükön a felirat: „Névtelenül nyugszik itt két magyar honvéd, Isten előtt nem ismeretlenek.” Minden jóérzésű ember, aki ilyet lát, nem ússza meg; egy-két könnycsepp bizonyosan legördül arcáról. A szokásos szalaggal, mezei virággal díszített koszorúnk és mécsesünk pislákoló lángja melletti ima és főhajtás után búcsúztunk el a két honvédtől.

Visszafelé, míg el nem értük ismét a 971-es főutat egy gyorsfolyású négy-ót méter szélességű patak kísért bennünket csacsogva. A vize, apró eséseken, lépcsőkön, csobogva rohant tova, hogy egyé váljon a Poprád folyó hömpölygő áradatával. Szemlélődés közepette Eszterem feltöltötte mezei virág készletünket, készítve néhány kis csokrot, hogy a hozott mohakoszorúkat ezzel díszítse.


Piwnicza-Zdrój városánál északnak vettük az irányt, folytatva az utat immáron a 87-es főúton. Hamarosan ismét egy kitérőt tettünk, Glebokie irányába, hiszen magyar ember nem mehet el némán, Árpád-házi Szent Kinga nevével jelzett forrás megtekintése nélkül. Az ásványvízforrásokra 1814-ben Michal Cieciwa nevezetű pásztor figyelt fel, aki burkolattal látta el a feltörő kifolyókat. A gyógyító erejű forrásfoglalat a hetvenes években tönkrement ezért a Mlodów falufejlesztő asszonytársulás, jelenleg Mlodów-Glebokie Társulás hozatta rendbe. Valóságos zarándok hely lett. Szent Kinga szobor, fedett turistaétkezők, szalonna sütök, sétány, kálvária, kilátó, kis tó stb. szolgálja az ide látogatókat. A víz valóban fantasztikus, igazi szénsavas víz folyik a forrásfoglalatból. II. János Pál Pápa tölgyfát ültetett, mikor idelátogatott. A Szent Kinga Parkot minden turistának ajánlom; ígérem, nem csalatkozik az itt kapott élményekben.


Eme kitérő után újólag visszatértünk a 87-es főútra. Nemsokára Barcice településen az út menti civil temetőben találtuk rá első világháborúban elesett hősök sírjaira. Az elkerített rész, közvetlen az út mellett van a temető sarkában. Viszonylag rendezett a szépen kialakított rész. A csonka kúp, mint központi emlékmű egy öntvénykeresztet kapott 1915-ös felirattal. A sírköveken levő egységes öntöttvas keresztek viszont 1914-ben történt eseményeket idéznek, a zománctábla feliratai szerint 14-es év 12. hó 10-11-12-én haltak hősi halált az itt eltemetett katonák, közöttük: a Magyar Királyi 24-es Honvéd gyalogezred katonái. Sajnos adatot nem leltem az itt elhantoltak létszámára, sem a temető számozására. A tömegsírokból ítélve 100 fő alatti nagyságrend jöhet szóba. Kegyelettel adóztunk az itt nyugvók sírjainál, és miután elhelyeztük koszorúnkat, meggyújtottuk mécsesünket, magukra hagytuk a hős fiakat.


Ószandec, ( Stari-Sacz) felé vettük az irányt, itt nem találtunk a civil temetőben katona sírokra utalón semmit. Azért a város legfontosabb látnivalóját megtekintettük, hiszen a lengyel nép számára ez is egy zarándok hely, melyet IV. Béla királyunk lányának, Szent Kingának javára írhatunk. A jelenkor felettébb odafigyel műemlékeinek megújhodására, főleg ilyen esetben, mikor is védőszentjük hagyatékát kell gondoznia. A látnivaló, Szent Kinga által alapított Ferences kolostor, és egyéb Kingához köthető használati tárgyak, hagyatékok.

Miután körbejártuk e fantasztikus örökséget, távoztunk.


A 969-es úton végig hegyek szorításában a Dunajec folyó völgyét követtük mindaddig, amíg a hajdan volt legészakibb erődítményünk egyikét, Nedec várát el nem értük. Impozáns, tekintélyt parancsoló külseje elvarázsolja a bámész turistát. Végigjártuk minden termét, ami megnyitottak a vendégek számára. A vár megtekintését követően, a felduzzasztott, tóvá szélesedett folyópartján elsétáltunk a strandig, majd visszaindultunk a parkolóban hagyott autónkhoz.
Direkt ne a várig jöttünk, hanem a duzzasztó erőmű aljáig, így megjárhattuk a „Monstrum” melletti kaptatót egészen a tetejéig. Elérve autónkat, az ismét ebédlővé lépett elő. Elfogyasztottuk utolsó szendvicseinket és indultuk tova.


Most Újszandecre (Nowy-Sacz) indultunk. A városi nagytemetőben, ami az ulice Sniadeclich-en található a stadion közelségében. Hosszas keresgélés után találtuk meg az első világháború hősi halottjait. A sírkert a 350-es számozást kapta. Központi emlékműve egy gigantikus, falazott kőobeliszk előtt egy pallost maga előtt tartó, őrzőlovag. Az eltemetettek létszámához, viszonylag kicsi ez a sírkert. 930 osztrák-magyar, 119 néme
t, 252 orosz katonát rejt a mély nem számottevő közös sírban, mely végleges otthonuk lett haláluk után. Nehezen tudnám itt felsorolni mind, a sírkövekről leolvasható magyar honvédek neveit. Koszorúnkat, mécsesünket, „az őrző lovag” lábainál helyeztük el; könnyes szemmel mondtunk hálaimát e hősök hantjainál.


Szürkület lett úrrá a temető csendje felett, a kijárat felé haladva még fejet hajtottunk a második világháború lengyel hőseinek sírjainál, majd indultunk szállásunkra. A nap elégedettségre adhat okot; megtettünk 235 km-t, bár csak három temetőben emlékeztünk meg katonáinkról, viszont mellette sok szép, és értékes látnivalóval gazdagított bennünket e feledhetetlen „Szandeci föld”.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése