Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE
latest

Galícia - Tizenöt nap az elhunyt hősök nyomában - Hatodik nap

2.770 kilométer, 4040 fotó, 293 videó. Albert Ferenc írónk kegyeleti túráján meglátogatott 78 katonai temetőt Galíciában, ahol útitársival l...

2.770 kilométer, 4040 fotó, 293 videó. Albert Ferenc írónk kegyeleti túráján meglátogatott 78 katonai temetőt Galíciában, ahol útitársival lerótta a hálát az elhunyt hősök sírjainál.

Hatodik nap a Beszkidekben


„Sírba tették, betemették; jeltelenbe, idegenben.”

Kellemes, pihentető volt ismét az éjszakánk. Szerencsére, szobánk ajtaja jól szigetelte a folyosói zajt, ugyanis egy busznyi vendég érkezett, akik bizony nem tudták féken tartani nyelvüket; mindent megengedtek maguknak, nem törődve a többi vendéggel. Ezt tapasztaltam, mikor a recepcióra mentem egy másnapot érintő információért. A bőbeszédű, víg kedélyű sereg, másnap korai időben ellepte a reggelizéshez kialakított ebédlőt, szinte eladták a termet. Szerencsére hamar távoztak. Miután magunkra maradtunk, nyugodtan válogathattunk; hódolva a gasztronómiai élvezetnek. Maximumra feltöltve belső energia tartalékainkat hagytuk el mi is a szállodát.


A 971-es úton indultunk déli irányba, majd Muszina után a Szlovák határ és a Poprád folyó kíséretében róttuk az utat, s csodáltuk a varázslatos tájat. Piwniczna-Zdrój előtt azonban tettünk néhány kilométeres letérőt Wierchomla- Wielka település felé. A község temetőjében, a második világháborúban hősi halált halt, két ismeretlen magyar honvédot temettek ide, exhumálás után leltek végső nyugalmat. Ők a vasúti sínek mellett, egy tömegsírba lettek elhantolva annak idején. (Mind ketten erőszakkal lettek besorozva a Magyar Hadseregbe.) Annak a német vonatszerelvénynek az őrségét alkották, amely üzemanyagtartályokat, és rabolt javakat szállított volna a Budapest- Lengyel Főkormányzóság közötti vasútvonalon. Közbe szólt a végzet, 1944. 10. 22-én Wiechomla-i állomást elhagyva, felrobbantották a vonatot szovjet partizánok. Dögcédulát, és személyazonosításra utaló egyéb tárgyat nem találtak, így ismeretlenként pihennek egy szolid, nyugodt környezetben. Fekete márvány sírkövükön a felirat: „Névtelenül nyugszik itt két magyar honvéd, Isten előtt nem ismeretlenek.” Minden jóérzésű ember, aki ilyet lát, nem ússza meg; egy-két könnycsepp bizonyosan legördül arcáról. A szokásos szalaggal, mezei virággal díszített koszorúnk és mécsesünk pislákoló lángja melletti ima és főhajtás után búcsúztunk el a két honvédtől.

Visszafelé, míg el nem értük ismét a 971-es főutat egy gyorsfolyású négy-ót méter szélességű patak kísért bennünket csacsogva. A vize, apró eséseken, lépcsőkön, csobogva rohant tova, hogy egyé váljon a Poprád folyó hömpölygő áradatával. Szemlélődés közepette Eszterem feltöltötte mezei virág készletünket, készítve néhány kis csokrot, hogy a hozott mohakoszorúkat ezzel díszítse.


Piwnicza-Zdrój városánál északnak vettük az irányt, folytatva az utat immáron a 87-es főúton. Hamarosan ismét egy kitérőt tettünk, Glebokie irányába, hiszen magyar ember nem mehet el némán, Árpád-házi Szent Kinga nevével jelzett forrás megtekintése nélkül. Az ásványvízforrásokra 1814-ben Michal Cieciwa nevezetű pásztor figyelt fel, aki burkolattal látta el a feltörő kifolyókat. A gyógyító erejű forrásfoglalat a hetvenes években tönkrement ezért a Mlodów falufejlesztő asszonytársulás, jelenleg Mlodów-Glebokie Társulás hozatta rendbe. Valóságos zarándok hely lett. Szent Kinga szobor, fedett turistaétkezők, szalonna sütök, sétány, kálvária, kilátó, kis tó stb. szolgálja az ide látogatókat. A víz valóban fantasztikus, igazi szénsavas víz folyik a forrásfoglalatból. II. János Pál Pápa tölgyfát ültetett, mikor idelátogatott. A Szent Kinga Parkot minden turistának ajánlom; ígérem, nem csalatkozik az itt kapott élményekben.


Eme kitérő után újólag visszatértünk a 87-es főútra. Nemsokára Barcice településen az út menti civil temetőben találtuk rá első világháborúban elesett hősök sírjaira. Az elkerített rész, közvetlen az út mellett van a temető sarkában. Viszonylag rendezett a szépen kialakított rész. A csonka kúp, mint központi emlékmű egy öntvénykeresztet kapott 1915-ös felirattal. A sírköveken levő egységes öntöttvas keresztek viszont 1914-ben történt eseményeket idéznek, a zománctábla feliratai szerint 14-es év 12. hó 10-11-12-én haltak hősi halált az itt eltemetett katonák, közöttük: a Magyar Királyi 24-es Honvéd gyalogezred katonái. Sajnos adatot nem leltem az itt elhantoltak létszámára, sem a temető számozására. A tömegsírokból ítélve 100 fő alatti nagyságrend jöhet szóba. Kegyelettel adóztunk az itt nyugvók sírjainál, és miután elhelyeztük koszorúnkat, meggyújtottuk mécsesünket, magukra hagytuk a hős fiakat.


Ószandec, ( Stari-Sacz) felé vettük az irányt, itt nem találtunk a civil temetőben katona sírokra utalón semmit. Azért a város legfontosabb látnivalóját megtekintettük, hiszen a lengyel nép számára ez is egy zarándok hely, melyet IV. Béla királyunk lányának, Szent Kingának javára írhatunk. A jelenkor felettébb odafigyel műemlékeinek megújhodására, főleg ilyen esetben, mikor is védőszentjük hagyatékát kell gondoznia. A látnivaló, Szent Kinga által alapított Ferences kolostor, és egyéb Kingához köthető használati tárgyak, hagyatékok.

Miután körbejártuk e fantasztikus örökséget, távoztunk.


A 969-es úton végig hegyek szorításában a Dunajec folyó völgyét követtük mindaddig, amíg a hajdan volt legészakibb erődítményünk egyikét, Nedec várát el nem értük. Impozáns, tekintélyt parancsoló külseje elvarázsolja a bámész turistát. Végigjártuk minden termét, ami megnyitottak a vendégek számára. A vár megtekintését követően, a felduzzasztott, tóvá szélesedett folyópartján elsétáltunk a strandig, majd visszaindultunk a parkolóban hagyott autónkhoz.
Direkt ne a várig jöttünk, hanem a duzzasztó erőmű aljáig, így megjárhattuk a „Monstrum” melletti kaptatót egészen a tetejéig. Elérve autónkat, az ismét ebédlővé lépett elő. Elfogyasztottuk utolsó szendvicseinket és indultuk tova.


Most Újszandecre (Nowy-Sacz) indultunk. A városi nagytemetőben, ami az ulice Sniadeclich-en található a stadion közelségében. Hosszas keresgélés után találtuk meg az első világháború hősi halottjait. A sírkert a 350-es számozást kapta. Központi emlékműve egy gigantikus, falazott kőobeliszk előtt egy pallost maga előtt tartó, őrzőlovag. Az eltemetettek létszámához, viszonylag kicsi ez a sírkert. 930 osztrák-magyar, 119 néme
t, 252 orosz katonát rejt a mély nem számottevő közös sírban, mely végleges otthonuk lett haláluk után. Nehezen tudnám itt felsorolni mind, a sírkövekről leolvasható magyar honvédek neveit. Koszorúnkat, mécsesünket, „az őrző lovag” lábainál helyeztük el; könnyes szemmel mondtunk hálaimát e hősök hantjainál.


Szürkület lett úrrá a temető csendje felett, a kijárat felé haladva még fejet hajtottunk a második világháború lengyel hőseinek sírjainál, majd indultunk szállásunkra. A nap elégedettségre adhat okot; megtettünk 235 km-t, bár csak három temetőben emlékeztünk meg katonáinkról, viszont mellette sok szép, és értékes látnivalóval gazdagított bennünket e feledhetetlen „Szandeci föld”.


Nincsenek megjegyzések