Galícia - Tizenöt nap az elhunyt hősök nyomában - Hetedik nap

2.770 kilométer, 4040 fotó, 293 videó. Albert Ferenc írónk kegyeleti túráján meglátogatott 78 katonai temetőt Galíciában, ahol útitársival lerótta a hálát az elhunyt hősök sírjainál.

Hetedik nap a Beszkidekben


„Hegyek ormán, dombos lankán, völgyek ölén, patak mentén,”


A hetedik nap reggelén, ismét a tovább költözésünk került a központba. Letelt a három nap, a környéket bejártuk, így értelmetlen volt az itt maradásunk. Reggeli előtt bepakoltunk az autóba, majd a svédasztalos kínálatból ismét bőven fogyasztottunk. A személyzettől elbúcsúztunk, megköszönve az állandó segítőkész magatartásukat.

A közelben felfedezett virágüzletben még bevásároltunk, hiszen az otthonról hozott „muníciónk” elfogyott. Bár Eszterem mezei-csokrai felettébb jól beleillettek a temetői miliőbe, viszont a piros színt nem lehetett reprodukálni, így a magyar nemzeti trikolorhoz elengedhetetlenül szükségünk volt a választékbővítéshez. Vásárlás után elindultunk északi irányba ismét a 87-es főúton. Bár erre már jártunk, de most egyelőre más szemszögből nézelődtünk.


Újszandec /Nowi-Sacz/ városát keresztülszelve, az északi oldalon egy várrom keltette fel érdeklődésünket. Túl sokat nem engedett láttatni magából, mivel építési területé nyilvánították a felújítási és állagmegőrzési munkálatok okán. Azért amit megengedtek azt megnéztük, és a várfal tövében a már megszokott ízléses „kertkultúrát” is megcsodáltuk.


Folytatva az utunkat immáron a 75-ös főúton, szinte a városhoz nőtt Zabelcze település elején, még mielőtt a katolikus templomot elértük volna, /150 méterrel előtte/ jobbra kell lefordulni. A sarkon egy hatalmas újépítésű „üvegpalota” cég központ. A főúttól mintegy 500 méterre, igaz tiltják az átmenő forgalmat, de mi behajtottunk; így találtuk meg a 351-es számú katonai temetőt. A temetőben 18 osztrák-magyar és 3 orosz katona pihen 1914-óta. Vigyázza álmukat: két égig érő tölgy és egy fenséges hársfa, melynek nem kell szégyenkeznie, ami a magasságát illeti. A temető viszonylag rendezett, karbantartott, ám a vaskos kovácsolt láncszemek fűzére már hiányos. A mohával belakott betonsírkövek málladoznak, az öntvény keresztek töredezettek, sőt többről hiányoznak. A kis sírkert háta mögött egy kicsiny patak, csörgedező hangja csobogja a szűnni nem akaró altatót. Kegyeleti „szertartásunkat” követően elbúcsúztunk az itt pihenőktől és folytattuk a küldetésünkre kijelölt utat, ami hamarosan keresztezte a Dunajec hömpölygő vizét. Miután átkeltünk a folyó felett átívelő hídon hamarosan újabb állomásunk következett.


Tegoborze településen nem sokat kellett keresgélnünk. A főút jobb oldalán adta magát a lehetőség, a község civil temetőjében. Bár utaló jelek nem árulkodtak, ám kis odafigyeléssel, na meg a temetőben dolgozó sírköves útbaigazítására a bejárattól balra, a temető végének jobb sarkában megtaláltuk a kis bekerített sírkertet, ahová 1915-ben osztrák-magyar katonákat temettek két közös sírba, és orosz katonákat négy közös sírba. A kilátás szép lenne, ha nem itt lenne a temető „szemétlerakó” helye. A panoráma akaratlanul kínálja a Dunajec folyó által táplált, és karnyújtásnyira a tájba simuló Jezioró-Roznowiskie tó víztükrét, mint látványosságot. Sajnos a temető ezen részén elkelne egy alapos kaszálás. Térdig gázolunk bele a vizes fűbe, mivel időközben eleredt az eső. Sokáig nem tudtunk időzni, de a tiszteletteljes emlékezést megejtettük. Szalagunk, virágcsokrunk és mécsesünk jelzi ittlétünket, hirdetve: ezek a „fiúk” sincsenek elfeledve!


A következő szállásunkat 14-15 óra között kellett elfoglalnunk, így a további kutatást fel kellett függesztenünk. 14.40 re megtaláltuk egy szerpentinen felfelé haladó keskeny úton, a „villát” miután felértünk a hegyplatóra. A kétszintes ház alsó szintje ád számunkra otthont az elkövetkező két napon. Nem zavarjuk egymást, hiszen csak mi lakjuk be az újépítésű családi házat. A szomszédok is csak itt-ott lelhetők fel, tehát biztosított a pihenésünk. A bérbeadó, miután leróttuk a meghirdetett díjat, azon nyomban távozott, mondva: amikor elhagyjuk a szálláshelyet, csak dobjuk vissza a kulcsot a bukóra-nyitott ablakon át. Az eső még szemetelt, de bepakoltunk. Elkelt egy kis testi feltöltődés, így a tágas étkező-konyhában kicsit késve, de megebédeltünk. Nem adtunk teret a pihenésnek, hanem indultunk, hiszen az új környezetet fel kellett térképeznünk, segítségül mellénk szegődött a szerencse, elállt az eső.


A közeli Czchów városka egyik kommunális temetőjének bejáratát hamar megtaláltuk, a Szent Kinga út, /ul. Sw. Kingi/ torkolatánál, a Cmentarna úton /ul./. A kápolna jobb oldala melletti gyalogos bejáraton át, a térkővel burkolt gyalogút baloldalán, minden kirívó külsőség mellőzésével pillantottuk meg a hősöknek biztosított nyughelyeket. A szokásos égig érő fák ezúttal nincsenek jelen, bizonyára biztonsági okokból kivágásra kerültek valamikor. A látvány értékéből ez semmit nem von le! Terméskő oszlopok között, lándzsára hegyezett vaskerítéssel ölelve fogadnak bennünket a sorsírok. A központi emlékmű szintén terméskőfalazat, megszaggatva két függőleges, keskeny lőrésszerű áttöréssel. Meg kell jegyeznem: A település lakói ma is nagy gondot fordítanak a rendezettségre, hiszen látszódik a napi gondoskodás. A sírkövekbe ágyazott öntöttvas keresztek árulkodása alapján feltételezem: ide orosz katonákat nem temettek. Ellenben több magyar név is kiolvasható a táblák felirataiból. Remélhetően nem veszi senki rossznéven, ha leírom és kimondom: bizony olvasva e neveket sokkal nagyobbat, és hangosabbat dobban a szívem. Alázatosabban kötöm a háromszínű szalagot és reszketőbb kézzel gyújtom meg az emlékezés mécsesét. Könnyesebb szemmel mormolom az imát, és fájdalmasabb búcsút veszek a hősöktől. Itt most megint mindez így történt.


Az úton idejövet láttunk egy várat, illetve annak csak a bástyáját. Mivel eljárt az idő felettünk, gondoltuk „hazafelé” megejtjük felette a szemlét. Sajnos a számításunk nem jött be, mivel a bejárati hatalmas vaskapun, láncot és ökölnyi lakatot találtunk, gondolom ez csak ideiglenes, hiszen sehogy nem illik a középkort megidéző környezetbe. A kerítés dróthálójára függesztve, tábla tudatja a vendéggel: Jelenleg a vár felújítás miatt zárva a közönség előtt. Hát így jártunk. Azért a környezetében, ami a hegy lábánál elterülő részt, és a Dunajec folyó öblökkel tarkított partszakaszát illeti, egy jó félórás sétát megejtettünk.


Ezek után felértünk a szerpentin magasán rendelkezésünkre álló, minden igényt kielégítő szállásunkra. A mai napon mindösszesen, csak 99 kilométert autóztunk, ám három temetőt meglátogattunk és mellette az egyebeket. Egy szerény vacsora elfogyasztását követően, jó eső fürdés, majd a kényelmes ágy, kényeztető matracán álmodtuk tovább az események sorozatát.

Share on Google Plus

About Amerikai Magyar Hirlap Online

Az Amerikai Magyar Hírlap Online, egy, az interneten megjelenő, az amerikai-magyar közösség által fenntartott publikus hírajánló és nonprofit információ szolgáltatás. A szolgáltatás célja az Amerikában élő, magyar származású honfitársaink és Magyarország között a kapcsolattartás megkönnyítése. A szolgáltatás bárki számára térítésmentesen igénybe vehető. Köszönjük, ha támogatja munkánkat.

0 Comments:

Megjegyzés küldése