Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE
latest

Pereházy Miklósnak, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház elnökének a Magyar Házban október 21-én az 56-os megemlékezéskor elhangzott beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink! 1956. október 23. a szabadság napja volt akkor, s a magyar emigráció számára most is az. ...

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!

1956. október 23. a szabadság napja volt akkor, s a magyar emigráció számára most is az.

1960-ban John Fitzgerald Kennedy elnök a forradalmunkat úgy méltatta, hogy az a “bátorság, az öntudat, a diadal napja” volt. Majd e napot George W. Bush elnök 2006. október 23-át szent forradalmunk 50. évfordulójára az elismerés napjává nyilvánította.

62 évvel ezelőtt ezen a csodálatos napon pár óra leforgása alatt összetartozóvá vált a nemzet. Ez a nap az egyetértés, a megbocsájtás és az egymással szembeni megbékélés napja, azaz az összetartozás napja volt.

Valahol azt a mondatot olvastam, hogy szent forradalmunk 1956-ban egy leheletnyi szabadság volt a két diktatúra között. Nagyon találó a mondat. Elődeink nem akartak félni, gyanakodni többé, egymás szemét keresték nyílt tekintettel, telve bizalommal, s egy új, boldog világot kívántak építeni.

Az egymás szemébe nézés annál is inkább fontossá vált, mert a forradalmat megelőzően sajnos nagyon sok honfitársunk inkább a lábát nézte, hogy nehogy rossz helyre lepjen, s hogy hova és hogyan helyezkedjen. Méltatlan sors volt ez sok éven át, s a méltatlan helyzetekre előbb, vagy utóbb, de mindig méltó válasz érkezik.

Az egyetemisták 16 pontjuk között már október 22-én szerepeltek az általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot, a teljes vélemény- és szólásszabadságot, valamint a szabad rádiót igénylő követelések.

Az akkori - mint akár a mostani -, a sokféleséget képviselő emigráció a 62 év alatt különböző utakon közelítette meg ünnepünket, de abban mindvégig mindenki egyetértett, hogy 1956 forradalma az 1848-as forradalom léptékében , annak szükségszerű folytatásaként értékelendő, amelyet a magyar nép szabadságszeretete formált  fennköltté az  1956-ban is megjelenő túlerővel szemben.

Valóban nagyon sok az azonos irányelv a két forradalom és szabadságharc jellemzőiben. 1848 után Haynau teremtett rémuralmat hazánkban, majd 1956-ban Kádár pribékjei.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után szörnyű számonkérés kezdődött meg hazánkban. Aki tudott menekült, de nagyon sokan estek áldozatául a megtorlásoknak.

A menekülési hullám elérte Los Angeles-t is, ahol a forradalom után nagyszámú magyar menekült honfitársunk talált új hazára.

1956. október 23-án nagy öregjeink életüket áldozták mindazért, ami a mai Magyarország, de ők voltak azok is, akik a Los Angeles-i magyar közélet akkori derékhadát képviselve ösvényt, majd utat vágtak az önszerveződéshez, s szereztek jó hírnevet és megbecsülést az akkori magyar menekülteknek. Az általuk választott úton, a vallás és politikamentes, valós közérdeket képviselve és semmiféle politikai nyomásnak nem engedve haladunk ma is.

Nagyon fontos ez a párhuzam a ma helyes valóságképének kialakításában.

Igen, 1956-os forradalmáraink a terror elől menekültek, eresztettek gyökeret, s alkottak mába nyúló, ma is érvényes világképet számos helyen, az akkori nyugati világban, így Los Angelesben is. Ezek közül a nagy öregjeink közül mára már csak kevesen maradtak körükben. Elvesztettük Szörényi Évát, aki nélkül nem csak szabadságharcosaink, de kulturális működésünk Los Angeles-i színvonala is megkopott. Annál is inkább, mert a Thália Színház alapítói (Óss Enikő és Varga Tibor) Tibor elvesztése után maguk is kaput zártak, míg végül Enikő haza is települt. E vértpezsdítő művészeink hiánya nagyon nehezen pótolható.

A közelmúltban elvesztettük Czene Ferencet is, aki 1956-ban kijelölt útjáról egy jottányit sem távolodott el. Sokan, sokszor úgy gondoltuk, hogy Ferit már átlépte a történelem. Ez azonban téves feltevés volt. A történelem sűrűn ismétli önmagát, s a czenei forradalmiság példa értékét nem tudta megtépázni az idő vasfoga.

Szörényi Éva, Varga Tibor és Czene Ferenc mindig egyenes derékkal, sziklaszilárd elvekkel léptek be ebbe a terembe, akik a szabadságjogokért akár életüket is készek voltak feláldozni. Hiányoznak közéletünkből ezek a vastörzsű, kiváló, megalkuvásra képtelen emberek. A megmaradottak, nagy öregjeink azonban itt ülnek most velünk együtt emlékezve, megtisztelve a 62. éves múltat, a forradalom eszményeit és annak mába nyúló tanulságait.

E kiváló emberek - akkor fiatalon - azért harcoltak, hogy új jövőt építsenek maguknak és nekünk, majd nektek, a jövő nemzedékének is.

Mit is jelent mára 1956. október 23-ika a ma ünneplőinek, a ma élő nemzedéknek? A ma már koros nemzedéknek, 56-os hőseinknek 1956-ban kezdődött el a jövő. Szent forradalmunk ugyanis a szabadságvágy mellett több olyan eszmét is képviselt, mint az egymásrautaltságot, az Összetartozást. És képviselte továbbá a jövőbe vetett feltétlen bizalmat.

Igen, hölgyeim és uraim, nagy Ő-vel összetartozást, hiszen a mai ünnepségünk is éppen ezt a fogalmat tartozik képviselni idegenben is. Képviseli összetartozásunkat, magyarságunk, tradícióink ápolását, szólás- és emberi szabadságjogaink példaértéken tartását édes hazánk iránti odaadásunkat, szülőhazánk feltétel nélküli szeretetét.

Ezt az üzenetet hordozza mai ünnepünk nekünk és a diaszpóra ma felnövekvő generációjának. 1956. október 23. forradalmának minősítése határozta meg a Kádár korszak uralmát. A forradalom, vagy ellenforradalom fogalmi  hovatartozásként  választotta ketté titokban a kádári 33 év alatt a hazai magyarságot, s tette  nyíltan ellenállóvá a külföldre menekült emigrációt.

A diktatúra ereje hallgatásában rejlik. Először nem ejtettek szót 1956 októberének eseményeiről. Majd az 56-os események, később az 1956-os sajnálatos események megfogalmazás került a politikai köztudatba. Nyilvánvalóan meggyengült tehát a diktatúra, de az azért még diktatúra maradt. Megváltozott a szövetségi politika szóhasználata is. Amíg a Rákosi-korszakban az “Aki nincs velünk az ellenünk” volt a politikai szóhasználat, addig a Kádár korszak ezen is enyhített, mert azt hirdette, hogy aki nincs ellenünk az velünk.

A diaszpóra semmilyen körülmények között nem polarizál, nem választja szét közösségeit, mert az amerikai integrációból merített jogaink és kötelezettségeink válnak elsődlegessé amerikai magyarságunk gyakorlása során. Jó Amerikában jó amerikainak lenni, ahol szabadok vagyunk, s itt jó magyarnak lenni is. A "mi" hitvallása mindig azt feltételezi, hogy "ti" is van és "ők" is, tehát lényegében különbségekre hivatkozik, szükségképpen különválaszt. Amerikában a "mi" alatt nem egy-egy elhivatottnak hitt, az egészhez viszonyítva kis közösséget, hanem a diaszpóra valamennyi közösségét, vagyis az egészet értjük. Ez az együvé tartozás azonban semmit sem von le a közösségek saját érdekkörét érintő önállóságából, hanem éppen ellenkezőleg, józan önmeghatározást eredményez.

A Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház nagy gondot fordít arra, hogy 1956 szellemiségét megőrizve, annak hagyományaiból a mai kornak megfelelő értéket hozzon létre Los Angeles magyarsága érdekében, s ha kell határozott, közéletünket meghatározó elvek mentén képviselje is azt.

1956. október 23-ika emléke bennünket ma már nem a harcra buzdít, hanem történelmi hűséggel ösztönöz az egyetértésre, a megbékélésre, az együttes előremutató cselekvésre, adott helyzetben a közös fellépésre.

Lényeges gondolat ez, mert nemzetünk harmadrésze ma külföldön, a határokon túl ünnepel. Édes hazánknak az egy nemzetben történő gondolkodása azt jelenti számunkra, hogy számítanak ránk, számítanak a határon túli magyarság mindenkori józan észrevételeire, (még akkor is, ha az építőnek szánt kritika nem mindig talál megértésre).

Igen, szükség van a párbeszédre, a párbeszéd igényére és a határoktól függetlenül létező egységes nemzet algoritmusának alkalmazására.

Az ünnep a mi magyar hagyományaink szerint nem csak a vigasság, hanem az önvizsgálat, az önértékelés és az erkölcsi felemelkedés ideje. A nemzet ünnepei arra valók, hogy számot vessünk múltunkkal, jelenünkkel és a jövő útjával is. Számot vessünk eredményeinkkel és reményeinkkel, de számot vessünk tévedéseinkkel, mulasztásainkkal, sőt vétkeinkkel is. Valójában ebből a számvetésből származhat a magunkba vetett bizalom és a cselekvő akarat. Mindkettőre nagy szükség van most a világszerte tapasztalható történelmi változások helyes megítélése szempontjából.

1956. október 23. maga a velünk élő történelem, amelynek az a hagyatéka, hogy az igazáért küzdő embert ugyan megalázhatják, meghurcolhatják, de nem törhetik meg, mert a szabadságvágy nem csak magatartás, hanem a lélek állapota. Szükség van a hősökre, mert a hősiesség mindig követőkre talál.

Tisztelt ősz hajú hölgyeim és uraim! Nélkületek nem lett volna 1956-ban Magyarországon forradalom. Ti forgattátok fel, s mutattátok meg sebezhetőnek az akkori kommunista világot, mert, ahogy John Fitzgerald Kennedy elnök mondta, most fejünket felétek mélyen meghajtva ismételjük: 1956. október 23-a “bátorság, az öntudat, a diadal napja, a Ti napotok volt”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm szépen kitüntető figyelmeteket.

Nincsenek megjegyzések