Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE
latest

Földes Tamás: Sarkára akart állni „A” Szarka

 Szarka Gábor, korábbi gépesített lövész honvédezredes, a Honvédelmi Minisztérium egykori kabinetfőnöke - akit a Színház- és Filmművészeti E...


 Szarka Gábor, korábbi gépesített lövész honvédezredes, a Honvédelmi Minisztérium egykori kabinetfőnöke - akit a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjává neveztek ki - azt nyilatkozta: „Ha ’a’ Máté Gábor, Ascher Tamás vagy az Enyedi Ildikó ki tudja ezt fejezni egyértelmű módon, azt mondom, hogy korrekt módon, hogy nem kívánnak együtt dolgozni ezzel a kuratóriummal és felmondanak, akkor ez a lehetőség, de akár a közös megegyezés is mindenkinek rendelkezésére áll”. Szarka Gábornak doktorátusa van - nem tudom, hogy melyik egyetemen érdemelte ki -, de tudnia kellene, hogy személynevek elé nem szokás névelőt tenni. Igen-ám, de a HVG hetilapban adott interjúban éppen ő panaszolta fel, hogy „Upor László engem is emberi tárgynak jellemzett egy interjúban. Egy olyan ember, aki rektor szeretett volna lenni, emberi tárgynak minősít egy másik embert, ez mindent elmond egy helyzetről”. Ebben meg neki van igaza. És ezzel elérkeztünk ahhoz a vesszőparipámhoz, amelyet néhány hete online-újságunkban is szóvá tettem: az országgyűlési képviselőktől az állami hivatalok ügyintézőiig baj van a modorral. S ez hovatovább össznépi tünet Magyarországon. 

Újfent idézem Buffon grófjának, Georges-Louis Lecrecnek a 18. században elhangzott szavait: „Le style est l’homme méme” - vagyis „a stílus maga az ember”. A szintúgy francia Edmond Rostand Cyranója pedig úgy fogalmazott: „Mondhatta volna szebben, kis lovag”. Nem várom el egy honvédezredestől, hogy úgy vezényelje a beosztottjait: „kegyeskedjenek vigyázzba állni, tisztelt közlegény urak”, vagy egy színházi rendezőtől, hogy oly’ módon kérlelje a színészét: „művész uram, lenne szíves megtanulni végre a szövegét?”, vagy egy katona ekként kérlelje az ellenségét: „Tisztelt hadviselő társam, ne a jobb lábamra célozzon, mert a békekötés után akkor sántítani fogok, mi több nem tudok majd keringőzni a szerelmemmel a farsangi bálon”... de mindennek megvan a maga formája. (Szinte hallom az olvasó véleményét: „akkor e firkász miért nem a lényegről ír, miért ironizál?”. Ebben van igazság, vissza az egyetemhez, illetve az oktatók és a hallgatók által illegitimnek tartott kancellárhoz!) Szarka kancellár egy interjúban azt mondta: „Azt gondolom, hogy a szakmai felkészültségem elég a kancellári feladatra. Az meg, hogy hogyan kaptam a felkérést: ezen dolgok ismeretében egyszerűen megkerestek”. 

A kérdés-felelet során elhangzott: „Most háborúba küldték?” ... „Amit az egyetemen kialakítottak, közel jár a háborús helyzethez” ... „Önnek személy szerint mi a véleménye a Színművészetin folyó oktatás minőségéről? Az Ódry Színpadon látott például vizsgaelőadásokat?” ... „Ezt a kérdést nem nekem kell feltenni, mert én az igazgatási részért felelek, oktatásszervezési és művészeti kérdésekkel nem szeretnék foglalkozni. A kancellárnak az a dolga, hogy a hátteret biztosítsa és lehetőleg ne nyilvánítson véleményt olyan dolgokban, amihez nem ért. Én a művészeti kérdésekhez nem értek.”  Hoppá! - idézem most Hofi Gézát. Valamelyest azért illene érteni hozzá. Ez idő tájt a földgolyó egyes részein békeidőben élnek az emberek. Így Magyarországon is. Igaz, Orbán Viktor kormányfő gyakran mondja, hogy „csatát nyertünk”. Most, hogy békeidő van, dr. Szarka példáján talán ki lehetne próbálni, hogy valamelyik hadtest parancsnokává operettszubrettet nevezzenek ki, aki hadparancsban danolná el, hogy „Lárifári nem kell várni!” - vagyis hadihelyzetre fordítva nem kell várni, amíg az ellenfél támad. Vagy egy bonvivánt, aki úgy bíztatja katonáit: „Hajrá huszárok, utánam előre”!

...Az elmúlt hétfőn - s immár a témánál vagyok, a színművészetisekről írok (ám egyben az illemről, a modorról is) - Káel Csaba, a nagy sikerű „Bánk bán” operafilm Kossuth-díjas rendezője, aki amellett az építészeti Oscar-díjat kiérdemelt Művészetek Palotája (közismertebb nevén a MÜPA) vezérigazgatója, nomeg az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, s megannyi egyéb feladatainak egyike, hogy a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Vagyis személyében is érdekelt az SZFE-n végbement eseményekben. Ami az illemet illeti: hétfőre bekérette az egyetem oktatóit, hogy közösen vitassák meg az előállott helyzetet és együttesen keressék a kiutat a zsákutcával fenyegető huzavonából. Néhány növendék elkísérte a tanáraikat. Emiatt Káel Csaba - ahelyett, hogy udvariasan megkérte volna a fiatalokat, hogy ne vegyenek részt a találkozón (noha az ő jelenükről-jövőjükről van szó) - nemcsak velük, de az oktatókkal sem volt hajlandó tárgyalni. Valamennyi érkezőnek ajtót mutatott. Ezt illetlenségnek minősítem. Ha valakit meghívok, akkor udvariasan fogadom, meglehet kávéval is kínálom (legfeljebb arra kérem, hogy a kutyáját az ázott esernyőjével együtt hagyja az előszobában). Ez ügyben a kormánybiztos - MÜPA, Kossuth-díj, stb.- nem nyilatkozik.

A gépesített lövész Szarka Gábor azt kérte az egyetemtől, hogy adják ki a sztrájkolók névsorát - arra viszont az SZFE sztrájkbizottsága nem volt hajlandó. Érvelésük ugyanis: személyes adatokat tartalmazó iratokra milyen jogalapon tart igényt a kancellár? Ugyanakkor a bizottság ügyvivője bejelentette, hogy folytatják a sztrájkot. Szarka válaszként lekapcsoltatta a Vas-utcai épületen belül az internetet, majd a kábeleket is kihúzatta, ami miatt mind az oktatók, mind a hallgatók felháborodtak. Az épületben lévő kollégiumban a diákok fizetnek az internet használatáért, ami taneszközük is. Az oktatás zavartalanul folytatódik - a tanárok teszik a dolgukat. A kancellár szerint viszont nem ő, hanem az egyetemfoglalók sértenek jogot. (Régi szólás-mondás: „szemet szemért, fogat fogért”. Ha te úgy, én is úgy. Sorfalért internet-megvonás.) 

A hallgatók sajtótájékoztatón közölték, hogy október 23-án délután 4 órától a Műegyetem rakpartjáról felvonulásos tüntetésre hívják az embereket, megemlékezve az ’56-os fiatalságról. A huhogó vészmadaraknak üzenem: ne riogassanak! A mai diákok aligha robbantanak ki forradalmat. S nem azért, mert tartanak a hatalom közbeavatkozásától, vagy a megtorlástól, hanem mert hazájukat szerető fiatalok, akik tudják: egy felkelés az egész nemzetnek ártana. Emlékeztetek 1956-ra; Kádárék azt ígérték, senkinek nem lesz bántódása, akik részt vettek a forradalomban, ha leteszik a fegyvert. S mi történt később? Több mint 289 embert kivégeztek, 14 ezer 278 személyt zártak börtönökbe vagy internáló táborokra, s még annál is többen „fekete listára” kerültek majd elvesztették az állásukat.

Megszólalt Vidnyánszky Attila, az egyetemiek szerint illegálisan kinevezett kuratórium elnöke is. Elmondta, hogy „egészséges, kemény viták vannak az új kuratóriumban. Ötven alkalmazott jelezte, hogy együtt dolgoznának Szarka Gáborral, és szeretnék elkezdeni a munkát”. Vidnyánszky szerint a diákok akciója „kifulladni látszik”, az egyetem mellett lakók pedig „borzalmas körülményekről” írtak nekik. (Ez utóbbit többé-kevésbé elhiszem.) Az oktatók másként vélekednek: „alaptalan vádaskodásnak” minősítik, hogy az egyetem közössége ne próbálna minden lehetséges eszközt igénybe venni „a modellváltás elhibázott folyamata miatt létrejött krízishelyzet megoldására”. E helyzetért - véleményük szerint - az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az alapítvány élére kinevezett kuratórium, és a Színház- és Filmművészeti Alapítvány által október elsején kinevezett új vezetés egyaránt felelős. „Az SZFE új vezetése, amely a béke követének tartja magát, a valódi érdemi megoldások helyett egyrészt a nyilvánosságon keresztül ultimátumokat küld, másrészt az egyetem belső levelezésén keresztül megfélemlítésre és a közösség megosztására törekvő tiltásokkal és súlyos fenyegetésekkel kommunikál, mellyel hatalmas kárt okoznak munkánkban és kizárólag rontanak a helyzeten.” E  közleményt több mint hatvanan írták alá.

Pénteken már-már hadiállapotszerű helyzet állt elő. A kuratórium felszólította a hallgatókat, hogy este hat óráig hagyják el a Vas-utcai épületet. Természetesen „a saját érdekükben”. Szarka Gábor és Novák Emil rektorhelyettes levélben tudatta az egyetemi polgárokkal, hogy „karbantartási és fertőtlenítési munkákra hivatkozva” előre hozzak az őszi szünetet, ezért mindenkinek el kell hagyni az épületeket. A felszólításnak a hallgatók nem tettek eleget. Az a kegyes érvelés sem hatotta meg őket, hogy azt szeretnék: „mindenki, a hallgatók és oktatók, valamint a vezetés is lenyugodjon. A cél, hogy ebből a kicsit pszichotikus állapotból a hallgatók kimozogjanak, beszélgessenek a szüleikkel, és próbáljanak meg olyan döntést hozni, ami nem a saját intézményük elleni különböző lépésekre vonatkozik”. Az egyetemisták a kerület jegyzőjéhez fordultak, a kollégiumban lakók ugyanis fizetnek a szobáikért - kiparancsolásukat birtokháborításnak tekintik. Ráadásul hová menjenek? Jó néhányan vidékiek, vagy határon kívüliek. Váljanak hajléktalanná?

A növendékek nem jóhiszeműek. Emlékeztek a kancellár néhány nappal korábbi tévé-nyilatkozatára, miszerint az anarchia felszámolása érdekében a lehető legtovább el fog menni. Nem tudom hol lesz a „lehető legtovább”. Szarka utasítására az alkalmazottak (gondolom a gondnok meg a beosztottjai) zárakat cseréltek le, termeket zártak be, köztük az Ódry Színpadot is, ahol a diákok fórumokat tartottak. A fórumokat azt követően a padlástérben folytatták. Pénteken, október 16-án a hallgatóknak sikerült „visszafoglalni” az Ódry Színpadot és „mindkét épületet megmentették a kiürítéstől”. A hírek hallatán a „liberális budapestiek” ezrei megint az egyetemhez mentek... (Ismét utalok ’56-ra, amikor ugyancsak október 16-án tiltakoztak a szegedi egyetem diákjai, megmozdulásuk továbbgyűrűzött a fővárosba, majd forradalommá alakult. Az SZFE hallgatói az idén október 23-án a Műegyetem rakparton kezdik felvonulásukat; s más budapesti egyetem fiataljai is közölték, hogy csatlakoznak hozzájuk, hogy együtt vonuljanak az SZFE Rákóczi-úti épülete, vagyis az Uránia mozi elé.)  

Ezzel együtt én mindig jóhiszemű vagyok, akárcsak apám volt 1956 október 23-án délután, amikor a mi lakásunk előtt is tüntetők vonultak. „Velük mehetek, apu?” – kérdeztem 18 évesen. „Menj csak bátran, nem lesz ebből semmi... kicsit ordítozgatnak, aztán szépen hazamennek!” - nyugtatgatott. A Kossuth-térre vonultam a többiekkel, én is kiáltozgattam a jelszavakat: „Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a hombárba!” - de amikor ránéztem a karórámra, megpróbáltam kinyomakodni a tömegből. Szívügyem késztetett rá: találkám volt egy kislánnyal. A lány édesanyja azt javasolta, hogy valami békés helyre menjünk. Elsétáltunk a Városligetbe. Épp akkor értünk oda, amikor elkezdték ledönteni a Sztálin-szobrot; egy férfi a szobor vállán állt és lezseren a fejére könyökölt. A kislányt hazakísértem, majd békés álomra hajtottam a fejem. Reggel édesapám keltett fel: „Tomi ébredj, Pesten forradalom van, a rádiónál éjszaka a tömegbe lőttek!” ... Ismétlem: jóhiszemű vagyok, aligha tételezem fel, hogy népfelkelésbe torkollnának az egyetemi események. De éppen a naivitásom miatt nagyon remélem, hogy a Vas-utcai állapotokat előidéző illetékesek okulnak a történtekből és a demokrácia diadalmaskodik.

Az ám, de mit tesznek eközben a kívülálló, agymosott, csak-azért-is ellendrukkerek? A mindenbe pártpolitikát erőltetők a fiatalokat hibáztatják. Olyan facebook-beírásokat olvasok az interneten, hogy „a sztrájkolók Orbánt akarják buktatni..., börtönbe velük; ki kell kapcsolni az egyetemen a villanyt, a vizet; nem lenne szabad WC-papírt adni nekik!” ... Hiába no, túl sokáig tartott a népi demokráciának nevezett - évekig kegyetlen, később puha - diktatúra. S akik akkortájt szocializálódtak, nem tudják, hogy mi a jelzők nélküli, valódi demokrácia. A demokrácia görög szó - jogegyenlőséget, a többség uralmának, az állampolgárok szabadságának és egyenjogúságának elismerését jelenti. Kérdezem: a színművészetisek esetében hol a többség? Az épületben tartózkodó, hivatásuknak élő, negyven-valahány oktatónál (akik napról napra megtartják előadásaikat) és a csaknem négyszáz diáknál, a fiatalokkal rokonszenvező művésztársadalom többségénél..., vagy az öttagú - hevenyészetten összeállított - kuratóriumnál meg a kancellárnál?

Földes Tamás
Úgy vélem, az arra illetékesek tudják, hogy mi lenne a megoldás... csak nem akarnak meghátrálni. Az SZFE-sek olyan művészeket javasoltak az öttagú kuratóriumba, akik már bizonyították a rátermettségüket. Nem vonom kétségbe, hogy a két olajipari vezető érti a dolgát a maga területén, de hogy értenek-e a filmhez meg a színházhoz, gyanítom, hogy nem. A kuratórium egyik tagja színigazgatóként már megbukott vidéken (ugyanakkor jó színész). A filmoperatőrnek eddig a nevét se hallottam, de elképzelhető, hogy alkalmas a kuratóriumi tagságra. Merre van a kiút? Ismét az arra illetékesekre gondolok: meg kellene fontolniuk a színházi meg filmes szakemberek véleményét! Új kuratóriumot kellene létrehozni és abba azokat a művészeket jelölni, akiket mind a művész-szakma, mind ők - vagyis a kinevezők - közmegegyezéssel alkalmasnak tartanak. Mivelhogy nincs olyan gordiuszi csomó, amelyet ne lehetne átvágni (mint az ókorban Nagy Sándor tette a kardjával), vagy a politikai pártoktól/nézetektől mentes, jó szándékú, tiszta agyú emberek bölcs döntésével kioldani... S még kard se kell(ene) hozzá. 

Nincsenek megjegyzések