Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE
latest

Földes Tamás: Hiszi a piszi

 Hiszi a piszi. Hm... Rég nem hallottam ezt a kifejezést. De most, a Színház-és Filmművészeti Egyetemen folyó huzavona kapcsán eszem jutott....


 Hiszi a piszi. Hm... Rég nem hallottam ezt a kifejezést. De most, a Színház-és Filmművészeti Egyetemen folyó huzavona kapcsán eszem jutott. Oké - hiszi. Eddig világos... de ki az a piszi? Mivelhogy mindenkor szeretném tudni, amit nem tudok, utána olvastam. Nőnemű vagy hímnemű? Ki tudja. Az viszont kiderült e régies, elavult szólásmondásról, hogy a piszi voltaképpen kis termetű kutya, vagy kölyökkutya. Lehet tehát ez is, az is. Mi az amit csak a blökinek vagy pamacsnak nevezett piszi hisz el, nekem viszont nem kell elhinnem? Arról a közleményről van szó, amit az Innovációs és Technológiai Minisztérium állít: „az SZFE körüli hangulatkeltés a baloldal politikai érdeke, amelyhez felhasználják a diákokat”. Hajlandó vagyok elhinni, ha a minisztérium képviselői azt is közlik, hogy kitől tudják. Mert csak úgy, a mellényzsebből előhúzni egy állítást, enyhén szólva vakmerő tett. Persze lehetséges. Ha a minisztériumnak beépített embere - magyarán besúgója - van a hallgatók között. A besúgók nevét viszont nem szokták elárulni. Talán évek múlva kiderül. Ha viszont nincs besúgó sem az egyetemen se baloldalon, akkor csupán feltételezés az egész. Én viszont - régi hibám, tudom - szeretem a tényeket. S mi a tény? Nem tudom.

Elképzelhető - de azt se tartom valószínűnek -, hogy zavarkeltés szándékával okozott provokáció az egész. Hogy netán jobboldali, vagy szélsőjobbos szervezetek munkálkodnak a háttérben. De az se zárható ki, hogy a szélsőbal (mert olyan is van ám magyar-honban). Feltételezni mindent lehet, a feltételezést a balga balgák elhiszik, majd tovább terjesztik - tovább színezik. Sajnos a tények se mindig bizonyító erejűek, mert sokan a tényekre legyintenek. X, vagy Y nevű pártpolitikus megmondta, hogy a tények is manipulálhatók. 

Sej, hogy az elmúlt években/évtizedekben hány feltételezés hagyta el a honi politikusok (nomeg a politizálás iránt mindent tudó jól értesült kívülállók) ajakát! Egy tényként közreadott kijelentést nevezhetek rágalmazásnak is. Amikor egy honanya/honatya azt állítja a másik oldalhoz tartozó képviselőtársáról, hogy „hazaáruló”, az szerintem rágalmazás, a rágalmat pedig a BTK (vagyis a büntetőtörvénykönyv) bűncselekménynek minősíti. A BTK. 226 paragrafusa szerint: (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást a) aljas indokból vagy célból, b) nagy nyilvánosság elött, vagy c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el. A rágalmazás sértettje bárki - akár jogi személy, társadalmi szervezet vagy hatóság is lehet. A rágalmazással szemben a büntetőjogi védelem egyformán megillet mindenkit, életviteltől, szellemi képességeitől függetlenül.

A hazaárulás súlyosabb vétség. Nem másolom ide a törvénykönyv bikkfanyelven megfogalmazott szövegét, gondolom elég, ha a „tényállást” írom le: „A 2012. évi C törvény a hazaárulásról a 258. paragrafusában a következőket rendeli el: Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének... vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő... Ha tehát egy képviselő hazaárulónak nevezi másik képviselő-társát, az csak rágalmaz – de akkor is irány a dutyi. Ha viszont a hazaárulás nem rágalmazás, hanem tény, akkor a felszólaló hazafias kötelességének tett eleget és dicséretet érdemel, a leleplezett képviselő pedig vezetőszáron lépdelhet a sittre, úgy kell neki, megérdemli. Tehát időben kell meggondolnunk, hogy rágalmazunk-e, vagy igazat állítunk. Mindkét esetben valaki bíróság elé kerülhet. Vagyis mindenkinek lehetősége van - így vagy úgy -törvényt sérteni, joga viszont nincs rá. Hölgyeim és uraim, ez ilyen egyszerű. No persze, a legátkosabb átkosban ha egy elvtársat úrnak szólítottam volna, már gaz imperialistának minősültem volna. Az Országgyűlés jelenlegi elnöke a napokban azt vette rossz néven, hogy az egyik ellenzéki párt elnöke őt „Kövér elvtársnak” szólította. Márpedig és tulajdonképpen az elvtárs szó - ha lefejtük róla a ráragasztott pejoratív emléket - úgy is értelmezhető, hogy a két férfiúnak azonosak az elvei. Akár még puszipajtások is lehetnének, úgy biza, cimborák.

...A továbbiakban nem sértek, nem rágalmazok senkit (fő az óvatosság) - tényt idézek. A színművészetisek felvonulásáról Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter úr azt mondta: „Mi jó érzéssel nézzük a történteket”. Ő mondta, nem a piszi. Hiszek neki. Folytatom: „Sohasem gondoltuk volna azt ugyanis, hogy egy elég belterjes balliberális klikk az államot és a polgári kereszténydemokrata kormányt szeretné maga fölött felügyelőnek. És ha jól értem, akkor azért zajlanak tüntetések, hogy a korábbi rend álljon helyre és ne egy független - mindenféle állami és kormányzati befolyástól mentes - alapítvány irányítsa az egyetemet, hanem a kereszténydemokrata kormány. Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk”. Ez aztán a svédcsavar! Vagy a dupla szaltó. Még nincs tél, de az idézett mondat számomra olyan, mint egy jégzajlás. Nem tudom, nem káprázik-e a szemem. Elolvasom újra amit a miniszter úr mondott. Nem káprázott. Gulyás Gergely tehát annak ÖRÜL, hogy az október 23-án utcára vonult színművészetisek meg a menet közben hozzájuk csapódott tízezrek ILYEN SOKAN TÜNTETNEK ÉRTÜK. Egy Arany Jánossal kapcsolatos mondatot idézek. Egy anekdota szerint (ami vagy igaz, vagy nem) amikor valaki megjegyzést fűzött egy művéhez, a költő azt írta a lapszélre: „GONDOLTA A FENE”.  Vagyis gondolta a fene -fogalmazhatok úgy is: hiszi a piszi -, hogy a felvonuló fiatalok, másokkal kart-karba fűzve a kormányért tűntettek. Vidnyászky Attila, az egyetem kuratóriumának elnöke azt állítja: „az SZFE-s tüntetés a baloldali pártok kampánynyitója volt”. Ő csak tudja. De hogy honnan tudja, azt senki se tudja. Talán valaki mondta neki. Ő pedig elhitte.

Következzenek a tények! Például rögtön az, hogy Szarka Gábor, az egyetem kancellárjává kinevezett egykori gépesített lövésztiszt a hét elején lezáratta a villanyt az egyetem épületeiben. Baleset nem történt emiatt, a fiatalok pedig azért fiatalok, hogy fiatalosan vegyék tudomásul ami történik. Sötétben botorkáltak és a földre helyezett matracokon aludtak tovább. (Meglehet, voltak, aki még örültek is a fény hiányának - de nem akarok pajzán lenni! -; olyan helyen, ahol huszonéves lányok és fiúk vannak összezárva csaknem két hónapja, élhetnek a sötéttel és tehetnek ezt-azt, még amazt is, amit szemérmes létükre világosban nem tennének... Remélem, világos amire gondolok.) Fiatalon aludtam én is földre helyezett matracon, mégpedig sátorban, osztálykiránduláson. Az pedig rejt némi ellentmondást - igaz nem sokat -, hogy a kancellár korábban azt mondta: nem ért a színházhoz. Mondták azt reám is sértődött színészek, amikor egy-egy ifjonti színikritikámat elolvasták valamelyik budapesti napilapban. Nos, valamelyest érett fejjel el kell ismernem: valóban nem értettem (ma sem értek!) A Színházhoz. Az is ágas-bogas szakma, amit meg kell tanulni. Volt egy-két melléfogásom. Szarka Gáborról - hogy-hogyan nem - kiderült, hogy 10 vagy 11 évesen gyerekszínész volt. Játszott Szabó István „Redl ezredes” című filmdrámájában (ám abban nem ő volt az egyik ezredes), valamint Fejér Tamás két ifjúsági filmjében - így a tízrészes sorozatban, a „Gyalogbéká”-ban is. Lehet, hogy már akkor előrevetítődött a jövője: szerepe szerint azt mondta: „A bomba május nyolcadikán robban”. Ejha! - írom évtizedek múltán én. A történet egy nyári táborozáson kirobbant diáklázadásról szól. A tanárok egyike azt mondta: „A vak is láthatja, hogy nem az úttörőélet törvényeivel foglalkoztok!”. Most pedig a kulturális élet irányítói vélik úgy, hogy az SZFE-n folyó oktatás nem felel meg a jelen ideológiai követelményeinek... A diákkori filmszereplés persze nem mond ellent annak, hogy Szarka Gábor - akiről a filmből kiemelt fotón látszik, hogy szép fiúcska volt - néhány hete őszintén fogalmazott: nem ért a színházhoz. Szemérmetlenül bevallom: tizenévesen én is szép fiúcska voltam, pironkodva pedig hozzáteszem: sihederként mégse bomlottak utánam a nők (igaz, a női lélekhez vajmi keveset értettem..., hogy a szép nemmel kapcsolatban még mihez nem - legalábbis a nők szerint -, az maradjon az én titkom! Pedig az akkori BTK nem tiltotta - legfeljebb azoknak a kellemes küllemű, nálam öt-tíz évvel idősebb, hajadon tanitó-néniknek, akik csak szavakban tanították a biológiát).

Maradok Szarkánál. Pénteken, a kora esti órákban - a kancellár javaslatára - az Oktatási Hivatal „a kialakult vis major helyzet tisztázásáig” szólította fel a fenntartó alapítványt. A levelet Rátóti Zoltán kuratóriumi tag, a Nemzeti Színház színésze (korábban kaposvári színigazgató) írta alá. A kancellár e „kör e-mailt” délután fél ötkor küldte az egyetem oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak és a doktori iskolába járóknak. Miután az új vezetők október elseje óta nem tudják elfoglalni hivatalukat, így már egy hónapja „egyetlen érdemi döntéshozó sincs az egyetemi létesítményekben”. Úgy látják, hogy az egyetem elfoglalt létesítményeiben a tűz-és balesetvédelmi szabályok nem, vagy csak részben érvényesülnek. „Ilyen körülmények között az oktatás feltételei az SZFE létesítményeiben felelősséggel nem biztosíthatók”. A kuratórium úgy döntött, hogy az őszi szünetet követően a helyzet tisztázásáig felfüggeszti az oktatási tevékenységet az egyetemen. (Oktatási tevékenység - oh be szép, magyaros szókapcsolás! Remélem, a leendő oktatók nem így képzik majd a jövő dramaturgjait és forgatókönyvíróit.) A levélben az alapítvány kuratóriuma felkéri a tanári és oktatói delegációkat, hogy november 2-án jelenjenek meg a Bajor Gizi Színészmúzeum tárgyalótermében egy, a tanév további sorsát és az egyetem jövőjét érintő egyeztetésre. „Bármelyik tárgyalófél hiányában az egyeztetést eredménytelennek tekintjük”. (Ismét hümmögök. Az ökölvívó ringben, ha az egyik bokszoló nem jelenik meg, akkor van eredmény: a megjelent a győztes.) Régi igazság: úgy szép az élet, ha zajlik. Remélhetőleg most végre leülnek egymással. S akkor „zajlás” is lesz (megint jóhiszemű vagyok: talán az asztalcsapkodás mindkét fél részéről elmarad).

...Az egyeztetést megelőző kedden, az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága (CULT) „meghallgatást tartott” az SZFE ügy érintettjei számára, hogy mindkét oldal kifejthesse a véleményét. Az online-meghallgatáson a kuratóriumot Vidnyánszky Attila elnök, a kormányt az Innovációs Minisztérium államtitkára, az egyetemet Upor László, a tanintézet rektori feladatait szeptember 30-ig ellátó rektor-helyettese és Milovits Hanna, a hallgatói önkormányzat elnökhelyettese képviselte. Nem részletezem, hogy ki mit mondott - mindenki mondta a magáét. A CULT résztvevői közül a szocialista és liberális frakciók képviselői „aggodalmukat fejezték ki” a modellváltás miatt, amely szerintük nem biztosítja az autonómiát. A Zöldek képviselője szerint más országokban a modellváltással bővült az autonómia, úgy gondolja, Magyarországon is így kellene lenni. Jelen volt az Európai Néppárt szlovén képviselője is, aki védelmébe vette az átalakítást, szerinte is politikai erők szervezik a tiltakozásokat. A szlovén férfiú legalább hozzátette, hogy „szerinte” és nem ex-katedra kinyilatkoztatta, hogy „márpedig úgy van”. A Zöldek német képviselője szerint a tüntetők a szabadságukért küzdenek, s megjegyezte: „Örülök annak, hogy a kereszténység érvényesül, de a kereszténység nem azt jelenti, hogy az állam maga alá gyűri az egyetemeket”. S még sorolhatnám. Volt, aki Á-t mondott, volt, aki B-t.  

Vidnyánszkyról annyit: jó hogy online-on és nem személyesen beszélgettek, másnapra kiderült ugyanis, hogy őt is megfertőzte a koronavírus. Ám az nem befolyásolta abban, hogy részt vegyen a Nemzeti Kulturális Tanács ülésén, ahol Orbán Viktorral „egyeztetett”. A HVG hetilap a miniszterelnök sajtófőnökétől tudakolta, hogy a találkozó után szükség volt-e Orbán tesztelésére, és ha igen, megvan-e már az eredmény. A lakonikus válasz: „A miniszterelnök programjait minden esetben az aktuális járványügyi előírások maradéktalan betartásával szervezik meg és bonyolítják le”. Nem bonyolult ebből kikövetkeztetni, hogy megnyugodhatunk - a kormányfő úr jól van. Remélem Vidnyánszky úr is. Azt is remélem, hogy e rémálom hamarosan elmúlik. Mire gondolok? Gondolja a rémálomról minden kedves olvasónk, amit remél! Rémálom e gyilkos vírus jelenléte - de rémálom a politikából jól megélők acsarkodása is. Jó néhányan úgy vélekednek, hogy nincs is szükség politikusokra. Gyurcsány Ferenc (tetszenek tudni: a „Fecó”) erre viszont azt mondta: márpedig szükség van a politikusokra. El tudná-e képzelni a Tisztelt Olvasó, hogy a politikusok gyárban-irodában elvégeznék a nyolcórás napi munkájukat, s csak azután - anyagi juttatás nélkül - mennének egymást gyalázni a patinás parlamentbe? Elképzelni tudom... de hogy valaha, a földgolyó valamely pontján létrejöjjön e boldog állapot, azt még feltételezni se tudom. Egek ura, hány millió embert gyilkoltak le a történelem során politikai okból! 

Földes Tamás
...Miért jut eszembe mindez a színiegyetem átalakítása kapcsán? Shakespeare szavai késztetnek rá: „Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében”. (Hát még ha politikus. Akkor a szerepek míly’ széles palettáját játszhatja el életében?) A több mint ötven nap eseményeinek ecsetelése során utaltam már a Nagy Magyar Bölcselőre, Seress Rezsőre, aki azt javasolta, hogy „Szeressük egymást gyerekek, A szív a legszebb kincs. Ennél szebb szó, hogy szeretet, A nagyvilágon nincs”. De a barátai által Rudinak becézett Seress a jelen politikusainak is üzent: „Egyszer fent, egyszer lent a kerék, hogy mikor elég tudja a sors. Mert egyszer hoz és egyszer visz szép reményt, sok színes reményt, ilyen a sors. A sorssal, pajtás, vitázni nem lehet, mert egyszer rossz és egyszer nagyon szeret”. Akinek füle van (és elméje is), reménykedjen bármiben, értsen a szóból! Mivelhogy csalódni fölöttébb kellemetlen. Mi több: fájdalmas is. Bizony-bizony, tudni kel(lene) hogy mi mikor elég! És fent is, meg lent is. Pont.


Nincsenek megjegyzések