Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE
latest

Földes Tamás: Kitartók és árulók, nomeg a Színészeskü

 A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak „barátságos egyeztetése” a kuratórium tagjaival november 2-án, hétfőn elmara...


 A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak „barátságos egyeztetése” a kuratórium tagjaival november 2-án, hétfőn elmaradt a Bajor Gizi Múzeum tárgyalótermében. Az alapítvány kuratóriuma előzetesen közölte: „Bármelyik tárgyalófél hiányában az egyeztetést eredménytelennek tekintjük”. A diákok viszont következetesek és „hűek önmagukhoz”, úgy tekintik: „Az egyetemet fenntartó alapítvány alapító jogainak törvényes gyakorlója az Innovációs és Technológiai Minisztérium, ennek érdekében meghívjuk Dr. Palkovics László minisztert és az általa felállított küldöttséget november 11-re, a Vas utcába, az Ódry Színpadra, hogy kezdetét vehesse (sic!) az érdemi tárgyalás az egyetem közössége és az ágazatért felelős kormányzati szerv delegációja között”. Hangsúlyozták: szeptemberben a tanulmányi félév az intézményben ’kezdetét vette’ (sic), az oktatás azóta is „maradéktalanul zajlik. Hamis az az állítás, amely szerint az egyetemen folyó ’oktatási tevékenység’ nem nyomon követhető, nem ellenőrizhető”. Hozzátették azt is: nem felel meg a valóságnak Szarka Gábor újonnan tett bejelentése sem, miszerint az év végén lejár az egyetem akkreditációja. „Érvényes szerződés van arról, hogy az akkreditációs ellenőrzés a pandémia miatt csak 2024-ben lesz esedékes, természetesen az új vezetés ezt is megakadályozhatja, ha nem fizeti be az eljárási díjat határidőre.” (Elnézést kérek a tisztelt olvasótól, ha nem mindent ért - én csak átmásoltam a mondatokat. Nem kívánok kívülálló tanárként a nyelvhelyességről papolni - azt vetem papírra, amit olvastam. De nem lenne okom - ha úgy tetszik „kekeckedni” -, amennyiben azt olvasom, hogy „elkezdődhessen”, „megkezdődött”, vagy egyszerűen „tevékenység” nélkül az oktatás.)

Az elmaradt egyeztetés estéjén, civil kezdeményezésre „maroknyi ember” (e maroknyi is nagyon szépen hangzik!) gyűlt össze a Kossuth-téren, ahol az egyetem polgársága melletti szolidaritás jegyében mécseseket gyújtottak és elénekelték az intézmény himnuszává vált Titkos egyetemet, valamint Bródy János „Vas utcai virágének” című dalát. A „Tömeg erejével!” című facebook-esemény létrehozója elmondta: „Az SZFE-s diákok egy esetben nyerhetnek, ha elegen segítünk nekik, és idővel akár a teret is megtöltve mutatjuk a kormánynak, hogy nem tehet mást, mint enged a követeléseknek”. Ennek érdekében szombat délután is várták a Kossuth téren mindazokat, akik az ügy mellett állnak... Megjegyzésem: dehogy nem tehet mást a kormány - szerintem azt tesz, amit jónak lát. Hogy mit lát jónak? Feltételezésem van... de számomra is adott a tévedés joga. Azt nyilvánvalónak gondolom, hogy az illetékesek kivárásra játszanak, abban bízva, hogy a diákok előbb-utóbb belefáradnak az ellenállásba. Az pedig bekövetkezhet. 

Egy hete, a „Hiszi a piszi” című cikkemben megírtam, hogy Rátóti Zoltán, az egykor országos hírű kaposvári Csiky Gergely Színház kudarcot vallott igazgatója (aki „családi okora hivatkozva”, évad közben önként mondott le tisztjéről) fogalmazta meg azt a levelet, amely szerint az alapítvány kuratóriuma felfüggeszti az oktatást az egyetemen. A hír az SZFE honlapján is megjelent, mire az oktatók és a hallgatók bejelentették: „Hiába függeszti fel a kuratórium az oktatást, folytatják a tanulást”.

Miután mindez kiderült, Sztarenki Pál színész-rendező levelet írt egykori diáktársának. A színház.hu online megjelent nyílt levélben az áll: „Nocsak: RÁTÓTI ZOLTÁN MAGYAR SZÍNÉSZ ELRENDELTE AZ OKTATÁS FELFÜGGESZTÉSÉT AZ SZFE-N! Hittétek volna valaha is ezt a mondatot, ezt a hírt volt Főiskolás társaim?! Bizony, bizony, Zoli a jelenlegi Nemzeti Színház stratégiai igazgatójaként, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagjaként, a Nemzeti Színház színészeként, a Színház- és Filmművészeti Alapítvány kurátoraként ez igencsak szánalmas, pocsék és méltatlan antré, bárhová is igyekszel, bárhová/bármibe is léptél bele. Számunkra, a volt iskolatársak, a közös Alma Mater tagjai számára most árultad el a Színészesküdet, a Mestereidet, az osztálytársaidat. Nem kérem, hogy szégyelld magad, mert ahhoz rendelkezned kellene minimális morális érzékkel... Csak annyit kérek, töröld magad a Színművészeti Főiskola hallgatói köréből, a közös osztályfotóból, s ne rombold annak valós tekintélyét a jelenlegi személyeddel és pillanatnyi funkcióddal.” 

A teljes bejegyzést változtatás nélkül másoltam át. Utánanéztem az interneten: Rátóti osztálytársa volt – mások mellett – Eszenyi Enikő, Kaszás Attila és Rudolf Péter; Sztarenki 2010 óta a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze. Ez idő tájt úgy tűnik (emlékezetem szerint korábban ezt is megírtam), hogy a művésztársadalom hivatástudatot érző, tekintélyes tagjainak nagy többsége a hallgatókkal ért egyet. Nyolc éve - amikor Vidnyászky kapta meg a Nemzeti Színházat - a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Kossuth díjas Molnár Piroskát a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon kérdeztem meg: hogyan vélekedik V.A. kinevezéséről. „Hogyan? Azonnal felmondtam”. Pedig akkor még nem lehetett tudni, hogy az ország első színházának új direktora jószerivel az egész színházi szakmát maga alá gyűri. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, szintúgy Kossuth-díjas Bánsági Ildikó – amikor hírül vette, hogy az SZFE irányításával megbízott kuratórium elnöke Vidnyánszky lesz, tétovázás nélkül közölte az igazgatóval, hogy távozik a színházból. A Nemzeti színművészei közül egyedül Szarvas József állt ki a direktora mellett.

Legújabb fejlemény - de ez csupán az én feltételezésem! -, hogy (nem sorolom a díjait, a hölgy neve amerikai magyar körökben is ismert) Udvaros Dorottya - lehet, hogy megunta a budapesti Nemzeti Színház-i tagságát és megpályázta a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói székét. Ám az sem kizárt - nem tudhatom! - hogy megsértődött. Az egyetem diákjai ugyanis őt jelölték a kuratóriumba, csakhogy helyette olajipari vezetőket neveztek ki. Az Egyesült Államokban élő magyarok közül is sokan kedvelik a megannyi filmben fő- vagy vezető szerepet játszó Halász Juditot. Ő is nyilatkozott: „Én nem hiszem, hogy amit most a hallgatók tesznek a színművészetin, az politika lenne. Pont ez benne a szép, ez benne a gyönyörű. Az nem politika. Ők egyszerűen szeretnék elérni, hogy tanulhassanak és alkothassanak. Ki tudja, hány potenciális Oscar-díjas van most benn a Vas-utcában, hány leendő Kossuth-díjas zárta most be oda magát és hány nagyszerű ember, színész, rendező? Nem tudjuk, hogy hány zseni ül ott most bent. Honnan is tudnánk? Ha nem is értek mindenben velük egyet, akkor is a fiataloknak van igazuk. Méghozzá több okból. Ők hozzák az új szellemet, az új eszméket, az új tehetségeket; egyszerűen övék a jövő. És azzal akarnak tárgyalni, akit képesnek tekintenek helyzetük megoldására, és nem azzal, akivel képtelenek lennének szót érteni, mert másról beszélnének, mint amiről kellene. Ismétlem: ez nem politika, ez maga a szakma. Én is zavarba jönnék, ha bevennének egy olyan cég kuratóriumába, amely olajügyekkel foglalkozik.” (Emlékeztetőül ismétlem: a színművészetisek kuratóriumában az olajszakma két - a maga területén feltehetőleg kiváló - vezetője kapott helyet. Miért? Sejtelmem sincs. Miként azt sem értem - miként az SZFE oktatói meg a hallgatók sem -, miért vállalták el e megbízást. Egyáltalán: kinek/kiknek jó ez a fejtetőre állított állapot?)

...A nyilatkozatok után vissza a múlt hét eseményeihez. Szerdán azt olvastam, hogy a színművészetisek a kijárási korlátozások ellenére is fenntartják a blokádot. Az érvelésük egyértelmű: ha egy órára is kiürülne valamelyik épület, akkor a kancellár bezáratná azt, „ezzel pedig teljes mértékben ellehetetlenülne az oktatásuk”. A csütörtöki hír: nem kapnak szociális támogatást az SZFE-sek, a rászorulók támogatásán kívül az ösztöndíjakat sem utalták. Már október közepén, de legkésőbb október végén meg kellett volna érkeznie az egyetem érintett hallgatóinak a számlájára a szociális támogatás és az ösztöndíj, „de az utalást megindító dokumentum az új vezetés által kinevezett kancellár, Szarka Gábor aláírására vár”. Ösztöndíjra a tanulmányi eredmény alapján lehet jogosult egy hallgató, a szociális támogatást viszont „rászorultsági alapon” ítélik meg. Ahhoz figyelembe veszik egyebek mellett a lakhatási körülményeket, a lakhely távolságát az egyetemtől, a hallgatóval egy háztartásban élők jövedelmét, illetve az egészségügyi állapotot. A hallgatói kommunikációt képviselő Szurdi Panni színinövendék mindezt úgy összegezte: „Vagyis azoktól vonják meg a támogatást, akiknek a legnagyobb szükségük van rá”. (A támogatások nagyjából minden ötödik hallgatót érintenek az egyetemen.) A két támogatás összege szeptemberre és októberre egyes hallgatóknál a 70-80 ezer forintot is elérheti. Egy másik növendék, Vilmos Noémi végzős rendezőhallgató kijelentette: lelkesen fogadnák a diákok, ha végre elindulna az érdemi párbeszéd, és azt is hozzátette, hogy NEKIK NEM FOGY AZ ENERGIÁJUK. Az egyetem hallgatói november 11-re, vagyis szerdára tárgyalni hívták Palkovics László innovációs- és technológiai minisztert a Vas-utcába, ám a szívélyes invitálást visszautasította. Indoka: „A kormány politikai célok helyett szakmai célokat igyekszik szolgálni azzal, hogy a színvonalas színház- és filmművészeti oktatás biztosítására rendelkezésre bocsátja a szükséges költségvetési forrásokat. Ennél nagyobb mértékben nem kíván beleszólni a jelenlegi konfliktusos helyzetbe sem”.

Szarka Gábor viszont kíván. Kancellári utasításra, bezárták az oktatás egy fontos, külső helyszínét. Sz. G parancsának engedelmeskedve olyan helyszínt zártak be a dolgozók, amely fontos a tanuláshoz: a filmes tanszék egyik külső műtermét a Róna utcában. A teremben az operatőr hallgatók heti négy órát tartottak, de rendező-, vágó-, látványtervező és más „filmszakosoknak” is voltak ott órái. (A dolgozók nem hibáztathatók, ők a kötelességüket teljesítik - munkájukat a kancellár szabja meg.) Vitán felül ellentmondásos állapot: a kuratórium tagjai szerint a hallgatóknak egyetlen kötelességük van, hogy tanuljanak, a zökkenőmentes tanulás lehetőségét viszont a kuratórium által kinevezett kancellár nehezíti - mi több: megakadályozza. Róka-fogta-csuka helyzet... Ámde pénteken meghatározó (egyszersmind ellentmondásos) helyzet állt elő az SZFE életében: Szarka Gábor levélben értesítette az egyetem hallgatóit és oktatóit, hogy a 2020/21-es tanév őszi félévét nem fogják elfogadni, a „felvett kreditek nem teljesíthetőek”, valamint a tanév 2021 február 1-jétől kezdődik ismét, addig semmilyen oktatási „tevékenység” nem folytatható.. 

Mondhatnám, hogy katonadolog - de nem az. Katonás parancs, szentigaz. Csakhogy: nem tudom - ismétlem NEM TUDOM -, hogy a kancellárnak joga van-e ilyen döntést hozni. Ő csupán az intézmény ügyviteléért felel. Néhány hete azt nyilatkozta: „Én az igazgatási részért felelek, oktatásszervezési és művészeti kérdésekkel nem szeretnék foglalkozni. A kancellárnak az a dolga, hogy a hátteret biztosítsa és lehetőleg ne nyilvánítson véleményt olyan dolgokban, amihez nem ért. Én a művészeti kérdésekhez nem értek.” (Kérdésem: és a pedagógiához, az oktatáshoz ért? Annak idején a kiskatonákkal packázhatott, de ma már más idők járnak.) A hallgatók a levél kézhezvétele után közölték, hogy egyeztettek jogászokkal, akik megnyugtatták őket, hogy Szarkának nincs joga beszüntetni az oktatást. „Annak ellenére, hogy Szarka Gábor levéllel fenyegetőzik, hétfőn ugyanúgy megy tovább az oktatás, mint előtte”. Feltételezésem szerint az oktatás felfüggesztéséről legfeljebb a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium dönthetett volna - de abban se vagyok biztos. Lehet, hogy a kuratórium határozott így és ők csak „napiparancsba adták”, hogy Szarka írja meg a tanév felfüggesztését közlő levelet. A képlet tehát: Sz.G. önszántából, vagy parancsot végrehajtva hadat üzent az oktatóknak meg a hallgatóknak, akik - maguk fegyvereivel - visszalőnek. Egy biztos: a kancellár nem lopta be magát az egyetemisták szívébe, s fehér zászlót magasba emelve nem köszön le önként e tisztéről. Nehéz évek várnak rá a Vas-utcában. Az agyafúrt diákok megtalálják a módját, hogy megkeserítsék számára az egyetemi éveket.

Földes Tamás,
Aranytoll Életműdíjas újságíró
Tény mi tény: a művészpálya sosem volt könnyű hivatás. S adott helyzetben a kancellár és társai az ÉLETRE, a rájuk váró buktatókra készítik fel a hallgatókat. Nem vitatom: a mai zavaros világban az is az oktatás része lehet. Mégsem méltányolom e szándékukat.


Nincsenek megjegyzések