Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

A hagyomány megtartó ereje – sikeres clevelandi Cserkésznap

A Clevelandi Cserkész Barátok Köre idén is szeptember első vasárnapján rendezte meg az ohiói magyarok egyik legnépszerűbb közösségi eseményé...

A Clevelandi Cserkész Barátok Köre idén is szeptember első vasárnapján rendezte meg az ohiói magyarok egyik legnépszerűbb közösségi eseményét, a Cserkésznapot. A hőség ellenére most is közel háromezer látogató érkezett a Német Park területére, hogy a magyar ízek, a muzsika és a magyar nyelv megtartó ereje által újra átélje az összetartozás érzését.


2018. szeptember 2-án délelőtt a cserkészek seregszemléjével vette kezdetét a 63. Clevelandi Cserkésznap a parmai German Central Parkban, amely az első évet leszámítva immár 1956 óta ad helyet a rangos eseménynek. Az idei találkozón 125 cserkész vett részt a kicsiktől az öregekig, főként a helyi és a környező települések szervezeteinek képviseletében, de érkeztek vendégek a kanadai körzetből, sőt Kárpátaljából és Vajdaságból is. Az ünnepélyes megnyitón a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség elnöke, Lendvai-Lintner Imre köszöntötte a cserkészeket, a nap mottójaként pedig Széchenyi István szavai buzdították a csapatokat: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”

A zászlófelvonást követően katolikus ifjúsági-zenés szentmisével, illetve protestáns istentisztelettel folytatódott a program. Az előbbin Mezei András atya, a clevelandi Szent Imre- és Szent Erzsébet templomok plébánosa az evangéliumi olvasmány nyomán a belső törvények és a tradíciók fontosságáról beszélt, amelyek bármilyen külső nehézségek közepette is tartást adnak, irányt mutatnak az embernek. Külön kitért arra, hogy a diaszpórában élők számára a magyar nyelv elsajátítása, illetve rendszeres gyakorlása a kulturális identitás megőrzésének legfontosabb eszköze. Kérte a fiatalokat, hogy minden nap vizsgálják meg lelkiismeretüket: beszélnek-e eleget magyarul. Egymással otthon, a magyar iskolában vagy a cserkészeten, az órákon és a foglalkozások szüneteiben. A protestáns istentiszteletet Nt. Tamásy Éva lelkész tartotta.


Mindeközben már sültek a lángosok, a kürtőskalács, s egész nap kígyóztak a sorok a magyaros menüért. Most is töltött káposztából, paprikáscsirkéből és gulyáslevesből fogyott a legtöbb, de a cipóba porciózott pörkölt és a lacipecsenye is népszerű volt. Rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást, eszegettek-iszogattak, a gyerekek játszottak, kézműveskedtek, célba lőttek. A sportpályán hagyományosan barátságos focimeccs zajlott, ezúttal az ukránok csapata ellen. A „Pesti Kávézóban” krémest és tortaszeletet árultak, a teraszon Alex Udvary bandája muzsikált. A Clevelandi Magyar Múzeum és a Szent Imre templom a piactéren ajándéktárgyak bőséges kínálatával várta az érdeklődőket, akik a Magyar Apparel és a Hungarian Marketing standjainak egyedi tervezésű pólóiból is válogathattak, de folyamatosan üzemelt a könyvbörze is.

Az árnyékos pavilonban a magyarországi vendégegyüttes, az Üsztürü zenekar húzta a talpalávalót, amelyre táncosaik zajos sikert aratva ropták a táncot. A kis színpadon, illetve a főtéren a cserkészek is bemutatták tánc- és énektudásukat. Zengett az ének, repültek a szoknyák, csattogtak a csizmaszárak, a papucsok, s a népzene szárnyán a Gyimesektől Kalocsáig utazhattunk.

Akinek kedve volt, kisfilmek segítségével is felidézhette a Kárpát-haza vidékeit. A magyar televízióban látható, népszerű ismeretterjesztő műsor, a Hazajáró turisztikai magazin csapata ugyanis filmbemutatóval egybekötött közönségtalálkozókat tartott. Meghívásuk apropóját az adta, hogy a számos szakmai- és közönség díjjal kitüntetett alkotóstáb a Bocskai Rádió szervezésében ez idő tájt Amerikában és Kanadában forgat, hogy bemutassa az itt élő magyar közösségek életét és kultúrtörténeti emlékeit, amelynek epizódjai a tervek szerint januárban kerülnek majd képernyőre.

A Cserkésznapot idén is táncház zárta: az Üsztürü két táncosa, Redő Júlia és Tőkés Csaba Zsolt jó pedagógiai érzékkel és fáradhatatlan lendülettel vitte táncba a kicsiket és nagyokat. Lelkesítő támogatásra pedig különösen szükség van itt, ahol az asszimiláció veszélyével küzdenek a szórványban élő magyarok. Hogy az ünnepek megtartó ereje kitartson a hétköznapokra, s még azon is túl. Hiszen a kiválóan megszervezett 63. Cserkésznapon, amelyre nemcsak Clevelandből, hanem Ohio egyéb településeiről is szép számban jöttek látogatók, kevesebb magyar szót lehetett hallani, mint angolt. A térségben működő magyar szervezetek, úgy mint a Bocskai Rádió, a Magyar Társaság, a ReConnect Hungary és a William Penn biztosító társaság információs pultjainál ezért is népszerűsítették a magyar vonatkozású eseményeket, Magyarország chicagói főkonzulátusának munkatársai pedig hivatalos ügyekben álltak rendelkezésre.

A következő találkozóig mi mást is kívánhatnánk a clevelandi közösségnek, mint hogy „Jó munkát!” És hogy jövőre, veletek, ugyanitt – találkozunk.

Miklós Melánia, Körösi Csoma Sándor ösztöndijas, Cleveland, OH
KMCSSZ Sajtószolgálata

További információért, kérjük, forduljon az Külföldi Magyar Cserkészszövetség sajtóirodájához:
2208 Gates Court, Morris Plains, NJ 07950, U.S.A.
Tel: (+1-703) 424-6755
http://www.kmcssz.org

Nincsenek megjegyzések