2018-09-10

Földes Tamás: Opera a sziklák között Las Vegasban

Nyilvánvaló, hogy aki néhány napos vakációra Las Vegasba utazik, az elsődlegesen a világhírű sztrip kaszinóiba megy. Pedig az immár csaknem másfél milliós város-együttesnek (vagyis a Vegas-völgynek) több – ha úgy tetszik: rejtett – látnivalója is van. A Nevada állam és Arizona határán, 1931 és ’36 között épült Hoover Damre nem utalok, azt nyolc évtized alatt sokan látták; mindaddig a világ legnagyobb vizierőműve volt, amíg Szovjetunióban nem épült meg a még „bolsojabb” hasonló létesítmény, a kujbisevi. E Colorado folyón emelt gátat – amelynek köszönhetően Arizona, Nevada és Kalifornia több mint 20 millió lakosának vízellátása is megoldódott. E gátat 1999-ben „a huszadik század öt legkimelkedőbb teljesítménye” közé sorolták. A Vegas központjától 40 kilométerre lévő erőműnek ma már nem kell reklám – évente több százezren tekintik meg, s számos alkalommal a filmesek is ott forgatták alkotásaikat (a többi között a Supermant).


Meglehet a sztriptől 22 mérföldre lévő, mintegy fél órányi autózással elérhető Red Rock Canyon nemzeti parkot, az ottani, 500 millió éves (!) vörös sziklákat is sokan látták – ám annál tovább a más államokból érkezők ritkán utaztak. Az alábbiakban a sivatagi sziklák közé települt szabadtéri színpadról és egy időszerű eseményről, egy kis létszámú, szolid operatársulat ez alkalommal félszáznál több közreműködőt felvonultató előadásáról írok.

A közigazgatásilag az alig 300 lelket számláló Blue Diamondhoz tartozó Super Summer Theatre az eladdig általam ismert legromantikusabb játszóhelyek közé tartozik. Az egy dollárért bérelhető székeken, valamint a fűre terített pokrócokon ülve 950 néző élvezheti az előadásokat, jobbára musicaleket és hangversenyeket. Maga a vadregényes környezet is vonzóvá teszi e 14 éve életre hívott színpadot a vegasiak számára. Közvetlenül a színház szomszédságában – attól kerítéssel elkülönítve – vadlovak tanyáznak, akik szabadon kószálnak a sivatagi terület egy részén (olykor az országutat is keresztezik, ezért célszerű óvatosan vezetni). Minden évben – kora nyártól kora őszig – öt-hat világhírű musicalt mutatnak be. Most szeptemberben, 6-22-e között Gilbert és Sullivan „The Pirates of Penzance” (A királynő kalózai) című vígoperája - egyes zenekritikusok szerint operettje - látható kilenc alkalommal, csütörtök-péntek-szombat esténként a Sin City Opera előadásában. Az alábbiakban e lelkes társulatról írok.


Mielőtt Las Vegas első, egyetlen „igazi” színházépülete, a Smith Center – benne 2050 személyes Reynolds Hallal - 2012-ben nyílt meg, még az építkezés idején interjút készítettem Myron Martinnal, a több teremből álló kulturális központ igazgatójával. Lelkesen nyilatkozott a terveiről. Operaelőadásokra is utalt (mi több, azt is megemlítette, hogy a Magyar Állami Operaház társulatát is szeretné meghívni; korábban már járt Budapesten, megragadta az Ybl Miklós tervezte pazar épület és az előadás). Nos, a 450 millió dolláros költséggel tető alá hozott színházban eddig egyetlen operát sem adtak elő – egy évvel a megnyitó után az igazgató azt mondta nekem: „egy operatársulat, az énekesek, a zenekar meghívása, a díszletek szállítása oly’ sokba kerülne, hogy tetemes ráfizetést jelentene”. A Reynolds Hallban Broadway-produkciókat adnak elő, ám dicséretes módon az is említést érdemel, hogy falai között állandó otthonra leltek a Las Vegas Philharmonikusok, valamint a Nevada Ballett zenészei és táncosai.


A Sin City Opera kilenc éves múltra tekint vissza. Életre-hívója, egyszersmind executive igazgatója Ginger Land-van Buuren Vegasban élő operaénekesnő, aki évekig a New York City és a Portlandi Opera tagja volt. A művészeti igazgató – az előadások rendezője - Skip K Galla countertenor, bariton, a zeneigazgató Dean Balan.  Az énekes közül néhányan ugyancsak Vegasban élnek, az egyetemen vagy másutt tanítanak, de távolabbi társulatokból is érkeznek. Az elmúlt években nem is egy színvonalas előadásukat láttam - köztük a „Varázsfuvolá”t, az „Anyegin”-t, a Pagliacci”-t, a „Cosi Fan Tutte”-t, a francia Chabrier „L’Etoille (The Star)” című vígoperáját. Évadonként 4-5 daljátékot tűznek műsorra, 50-70 főnyi közönségük előtt. A következő évad öt bemutatója közül a „The Flying Dutchman”-t (Bolyó hollandi) és „Gianni Schicci”-t emelem ki. Gondjuk viszont, hogy nincs állandó játszóhelyük, ezért a közösségi központok. Nagyobb könyvtárak színháztermeiben lépnek fel. Magántársulat – a terembérlés viszont sokba kerül. Gyakran tartanak viszont ingyenes szabadtéri hangversenyeket, így nyáridőben az olasz stílusban épült Tivoli Village bevásárló-negyed központi terén, a „piazzán”, a Las Vegas bölcsőjének is nevezett Fremont Streeten, a Container Parkban, a hendersoni és a summerlini „Arts Festivalokon”.


Látványos vendégfellépésük a Super Summer Theatreben hatalmas előrelépést ígér. Mind zeneileg, mind a látványt tekintve jelesre vizsgáztak; a szeptember 6-i előadáson csaknem ezren tapsoltak nekik (akik közül feltehetően jó néhányan kíváncsiak lesznek a kisebb helyszíneken tartott produkcióikra is). A „The Pirates of Penzance”-t, vagyis a melódia-gazdag „A királynő kalózai”-t a következő hetekben 13-án, 14-én, 15-én, 20-án, 21-én és 22-én adják elő az „égig érő sziklák” övezte szabadtéri színpadon. A Las Vegasban és környékén élő magyar olvasóinknak (természetesen nemcsak nekik) őszintén ajánlom figyelmükbe. Majd őszi évadjuk megnyitásán, október 25-28 között a Charleston Heights Arts Centerben tekinthetik meg Richard Wagner „A bolygó hollandi”-ját.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése