Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Lemondott Sárvári Álmos, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház alelnöke

Sajtótájékoztató keretében jelentette be Pereházy Miklós, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház Elnöke, hogy lemondott a civil szervezet aleln...

Sajtótájékoztató keretében jelentette be Pereházy Miklós, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház Elnöke, hogy lemondott a civil szervezet alelnöke Sárvári Álmos:



„Mint ismeretes, a vitás szólásszabadsági felvetésből néhány hete már modernkori boszorkányüldözésbe fordultunk” - kezdi beszédét Pereházy Miklós a Magyar Ház-ban tartott sajtótájékoztatón. A szervezet elnöke ezután arról beszél, az ügy milyen sok kárt okozott a Magyar Háznak és annak vezetőinek, és hogy a város magyar lakosságát kettéosztották az események. Ezután felvezeti, az intrikák több évtizedes sikeres együttműködést tettek tönkre, és ha most nem tesznek valamit, ki tudja, hol lehetne ezt a folyamatot megállítani. Felidézi, hogy azután, hogy „a főkonzul úr” felháborodott, a szervezet kiadott egy közleményt, melyben jelezték, hogy az alelnök véleménye nem a Magyar Ház álláspontját tükrözi. Rövid kitérőben magyarázza, hogy a közösségi oldalak megjelenésének köszönhetően ma már sokkal több ember véleményét lehet megismerni, és „ha néha fejcsóválva is”, de el kell fogadnunk, hogy mindenkinek lehet saját véleménye.

A szervezet munkáját, melynek célja elsősorban a magyar kultúra fenntartása és terjesztése, mindig nagyvonalúan támogatta a mindenkori magyar kormány képviselete, különösen a Los Angeles-i főkonzulátusi misszió - mondta Pereházy Miklós. És ezt az együttműködését nagyon nagyra értékelik. El is határolják magukat minden olyan véleménytől, amely nem a Magyar Ház hivatalos közleményében jelenik meg.

„A Facebook-bejegyzést követő retorzió, és a Magyar Házat érintő súlyos következmények eredményeként Sárvári Álmos benyújtotta lemondását, amit érdemei elismerése mellett elfogadtunk” - jelentette be a ház elnöke.

Ezután idéz a lemondott alelnök augusztus 21-én kelt leveléből, melyben arról ír, lemondása oka a hisztéria, amit az ügy okozott, ugyanakkor állításait és elveit továbbra is fenntartja. Felidézi, hogy kommentje után, melyet egy ismerőse oldalára írt, névtelen levelek tömegét kapta „sehonnai bitang emberektől”. Hozzáteszi, a jelenlegi magyar kormány, melynek kiváló a nemzetpolitikája, nagyon nagyvonalúan támogatja a külhoni magyarokat, így például pályázatok formájában, az ezért érzett háláját a levélben külön kifejezi. Mint írja, mindenkinek joga van hibázni.

A levél végén szó esik magyar összefogásról és Kossuth Lajosról is, aki azt kérte a magyaroktól, ne civakodjanak.

Nincsenek megjegyzések