Galícia - Tizenöt nap az elhunyt hősök nyomában - Tizenkettedik nap

2.770 kilométer, 4040 fotó, 293 videó. Albert Ferenc írónk kegyeleti túráján meglátogatott 78 katonai temetőt Galíciában, ahol útitársival lerótta a hálát az elhunyt hősök sírjainál.

Tizenkettedik nap a Beszkidekben


„Korhadt, porló fejfák, föld melyet szentelt véretek”


A 12. nap ismét a költözés napja. Kis bonyodalom a szobánk számlázásával kapcsolatosan, azért végül sikerül megegyeznünk. (Nem azt kaptuk három napon keresztül, amit neten lefoglaltunk, és amit ígértek.)  Miután sikerült dűlőre jutnunk, ismét nyakunkba vettük az utat, természetesen az előre betervezettek szerint.


Bobowát északi irányban elhagyva, a 981-es úton, mintegy 4 km megtétele után befordultunk Siedliska felé, de amint átkeltünk a vasúti sorompón közvetlenül balra lekanyarodtunk, így párhuzamosan a 981-es főúttal, 500 méter megtétele után a civil temető mellett találtuk meg a 134-es számú katonai temetőt. A táblákon olvasható feliratok tanúsítják, itt 36 nevesített sírban, magyar honvédek pihennek. 1914. 10. hónaptól, 1915. májusig terjedő időszak alatti csaták során vesztették életüket, mint a Magyar Királyi 5-7-9-10-11-16-os Gyalogezred katonái. Így rögvest elején a napnak, lelki trauma szorításával kellett szembesülnünk. Még mindig nem edződtünk meg kellőképpen. Az emlékezés pillanatait követően folytattuk utunkat továbbra is északi irányban.


A 981-es útról áttértünk a 977-es főútra egészen Gromnikig, a települést elhagyva „nekimentünk” a hegyvidéknek, különböző alsórendű utakat igénybe véve. A térképen szereplő jelek alapján több temetőt is kellett volna érintenünk, de nem találtuk meg őket. Lubinkához tartozó, annak határában leltük meg a 189-es számon nyilvántartott sírkertet. A temető 2016-ban az Osztrák Feketekereszt közbenjárására és segítségével újult meg. A terveit Heinrich Scholz készítette, területén: 322 m2-en 94 osztrák-magyar harcos és 18 orosz katona lelt örök nyugalmat. Adott rá a lehetőség, hiszen a területet erdőség és szántóföldi kultúra határolja. Meglepően nem voltak száradó virágcsokrok, koszorúk, poros, koszos, elhamvadt mécsesek. Vagy karbantartják, vagy ritkán látogatják a „Fiúkat”. Mi a több méter magas betonfeszületnél emlékeztünk, és tettük le Eszter kötötte mezei virágcsokrunkat és gyújtottuk mécsesünket.


Még mindig maradtunk a fantasztikus látványt és panorámát kínáló alacsony hegyek között. Következő megállónk Szczepanowice; közben eleredt az eső. A település szélén a 267es számú ház szomszédságában található a 194-es sírkert. Heinrich Scholz tervei alapján épült temetőben 266 m2-en 44 egyéni sírgödörben 22 osztrák magyar és 22 orosz katonát hantoltak el 1914 évvégén és 1915 év elején. A temető viszonylag jó állapotban van, u alakban, terméskő falazat a kerítése, melyet megtör a központi emlékmű-hasáb, mely mintegy három méter magasba tör fel; rajta műkőből egyenlő szárú kereszt, mely alatt a 1914 és a 1915-ös évszám olvasható. Az út felőli oldalán a csonka gúla betonoszlopokat nehéz vasláncok kötik össze, középen vaskapu teszi lehetővé a bejutást. A láncok mögött és a kerítés két oldalán 7 db. tekintélyes hársfa áraszt nyugalmat. Minden egyes sírkövet, s a központi emlékművet is vastagon lepi be a moha, így a temető egy ódon kripta benyomását kelti. Közben abbamaradt az „öntözés”, rövid szertartásunkat megejtve indulhattunk tovább.


Miután ismét „nyakunkba szakadt” az ég, a 173-as számú temetőt nem tudtuk megközelíteni, gyalog messze lett volna, kocsival nem mertem bevállalni az erdei utat, pedig mindössze 6-700 métert kellett volna megtennünk, a szakadó esőben. Nem szokásunk, de most feladtuk a küzdelmet.


Tovább haladtunk mondván, csak-csak elcsendesedik. És valóban mikor elértük Ruchowa határában a főút melletti 195-ös számú temetőt, az eső már elfáradt, egyelőre nem kívánkozott le a földre. Az út baloldalán szép házak kertek, a jobboldalán a szántó földel körülölelten várt ránk a sírkert. Megálmodója Siegfried Haller, aki 227 m2-en építette meg 1914 év végén. 7 tömegsírban és 14 egyéni sírgödörben 28 osztrák-magyar és 31 orosz katona földi maradványa kapott „örökszállást”. A terméskő falazattal körül vett sírkertre hatalmas akácok vetnek árnyékot. Bal szélén még egy óriás tölgy is meghúzódik szerényen, nem fitogtatva nagyságát és erejét. Az utcafront felől a falazat térdig érő, rajta vaskerítés, két kapubejárattal. Feltűnő a temetőkre nem jellemző Mária szobor, mely „anyáskodik” a területen elhantoltak felett. Magyar neveket nem találtunk, sírkövekben sem bővelkedik a kert. A kötelesség és kegyelet által vezérelten itt is gyújtottuk a mécsest és a kis virágcsokor, melynek szárára kötve egy darabka nemzetiszínű szalag, (Eszter keze munkáját dicsérve) felkerült a központi emlékmű talapzatára.


Az idő előrehaladott állapotára való tekintettel a kutakodást be kellet fejeznünk, mivel a szállásunk innen még messze, és azt meg is kellett találnunk. Azért útközben Tarnów közelében még megálltunk, hiszen egy fantasztikus látványt nyújtó, vörös téglából épített templom kínálta magát. Tornyán, építészeti remekmű gyanánt díszelgőn a négy fiatorony. Miután körbejártuk betértünk egy kis időre Isten házába, hogy hálát adjunk a mai napért. Bent, éppen az esti mise liturgiáját hallgatták a hívők, mi viszont a bejáraton túljutva a főhajó hátuljában húzódtunk meg rövid időre, egy ima erejéig.


Ezek után valóban a „lovak” közé csaptam, hiszen este hét körül járt az idő. Mai világban a gépjármű vezetője vakon megbízik a modern technikába, így én is. Miután új szállásunk címét betápláltam a GPS- be, mentünk és mentünk, egyszer csak megszólalt, s mondotta: érkezés a célhoz, sajnos ott nem volt ház. A közelben kérdezősködtünk, de senki nem tudott semmit. Ott álltunk tanácstalanul. Mese nincs bementünk a központba, ami innen úgy öt kilométer távolságban volt még. Gondoltam a hírközpont itt is a „kocsma” de ilyet nem találtunk. Maradt egy kis ÁBC jellegű bolt a főtéren. Senki nem tud semmit. Egyszer csak mentő angyalként betoppant egy fiatalember, tőle is megkérdi az eladó, mire az előveszi az okos telefonját, beüti a címet, majd közli velem, hogy itt Ryglicén kettő olyan út található, melyiket keresem, s mutatja a képernyőt. Mivel az egyikben már jártunk kétszer, egyértelmű volt számomra, hogy a másikba kell mennem. Lerajzoltam magamnak egy papírra, és nem használva a technikát, nehogy „bevigyen az erdőbe” felkerekedtünk. Ugyan már sötétedni kezdett, de szerencsére megtaláltuk. A háziak kedvesen fogadtak bennünket, már azt hitték nem jövünk. A kalandos utunknak így jó vége lett. Megtettünk 106 kilométert, sok féle jóban, és kellemetlen szituációban is volt részünk. Meglátogattuk a „Fiukat” öt temetőben, úgy vélem ezen az éjszakán is megérdemeltük a pihenőt!



Share on Google Plus

About Amerikai Magyar Hirlap Online

Az Amerikai Magyar Hírlap Online, egy, az interneten megjelenő, az amerikai-magyar közösség által fenntartott publikus hírajánló és nonprofit információ szolgáltatás. A szolgáltatás célja az Amerikában élő, magyar származású honfitársaink és Magyarország között a kapcsolattartás megkönnyítése. A szolgáltatás bárki számára térítésmentesen igénybe vehető. Köszönjük, ha támogatja munkánkat.

0 Comments:

Megjegyzés küldése