Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE
latest

Földes Tamás: Szepesi Györgyre emlékezem

Szepesi megöleli Földes Tamást A gyászhír tömören: július 25-én hajnalban, 96 esztendős korában elhunyt „a rádióriporterek rádióriporter...

Szepesi megöleli Földes Tamást
A gyászhír tömören: július 25-én hajnalban, 96 esztendős korában elhunyt „a rádióriporterek rádióriportere”, Szepesi György. Az alábbiakban nem nekrológot írok róla (noha életének, pályafutásának néhány adatára utalok), hanem arról, hogy az immár fehér hajú kortársaimnak – köztük nekem – mit jelentett Ő. Miként volt képes csupán hangjával otthonunkba juttatni - már-már láttatni - a honi labdarúgópályákon, az országhatárainktól messze rendezett világversenyeken, olimpiákon történt eseményeket.

Kezdem az életrajzi adatokkal. Budapesten, 1922. február 5-én, Friedlander György néven született. A Magyar Rádiónak 1945-től volt munkatársa: előbb riportere, majd a szórakoztató és sportosztály vezetője, később bonni tudósítója. De valójában a játéktér közvetlen közelében, a partvonalon állva érezte otthon magát. Szakértelmének köszönhetően 1979 és 1986 között ő volt a Magyar Labdarugó Szövetség – az MLSZ  - elnöke, s közben, 1982 és 1994 között a nemzetközi szövetség – a FIFA – végrehajtó bizottságának tagja. Még ma is fülembe cseng, amint az ó hangot hosszan elnyújtva kiabálta, hogy goóóóóól! Emlékezetes marad az „évszázad mérkőzésének”, a londoni 6:3-mal végződött magyar diadalnak a lelkes közvetítése (kilencven év után a magyar „aranycsapat” győzte le elsőként otthonában, a Wembley-stadion zöld gyepén a verhetetlennek vélt angolokat). S emlékezni kényszerülök az 1954-es fiaskóra, amikor a világbajnokság döntőjében a „mi fiaink” 3:2-es vereséget szenvedtek azoktól a nyugat-német játékosoktól, akiket a selejtező körmérkőzésen 8:3 arányban legyőztek. Elcsukló hangon közölte a végeredményt. Igen, ez még ma is fájó seb valamennyiünknek.

Gyanítom, hogy fiatalabb olvasóink közül sokan tán’ nem is hallották Szepesi nevét. Pedig ő már akkor is „celeb” volt, amikor Magyarországon még nem voltak celebek. Nekik ajánlom az interneten most is látható angol-magyar mérkőzést (Puskást, Kocsist, Czibort, Bozsikot, meg a többieket) - egyszersmind hallható Szepesi közvetítése is. Oly annyira közkedvelt volt, hogy amikor a televízió Magyarországon megjelent, a tv riporterei hiába közvetítettek nagy igyekezettel, a nézők lecsavarták a hangjukat és átkapcsoltak a rádióra. Vitray Tamás tudna mondani erről egyet-mást...

Nem kérkedhetek azzal, hogy személyesen ismertem volna (szabatosabban fogalmazva hogy ő ismert-e engem), de az 50-es évtized végén, a 60-as évek elején – amikor a rádiónak is írtam – köszöntünk egymásnak. A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületébe a pagodának nevezett, üvegfalú társalgón keresztül lehetett bemenni. E művészklub hangulatú helyen gyakran ücsörögtem - pincér nem szolgált ki, magunk járultunk a büféhez. Egy alkalommal Szepesi mögé kerültem, éppen egy ismerős kollégámmal beszélgetve várt a sorára. Pályatársammal köszöntünk egymásnak, Gyuri (ugye szabad így neveznem, hiszen keresztnevét szinte mindenki becézve mondta) rám nézett, mosolygott, majd szervusszal üdvözölt. Kétlem, hogy tudta ki vagyok – ámbár lehet, hogy látott már korábban is a pagodában sziesztázni -, attól kezdve ha összefutottunk a stúdiók valamelyik folyosóján, szervusz-szervusszal köszöntöttük egymást. Semmi hogy vagy, mizujs’ – ennyi. Az e napokban rá visszaemlékezők hasonlóképpen beszélnek róla: mindenkinek vissza-, a nőknek széles mosollyal mindig előreköszönt. Barátságos, kedves embernek tartották.

„Mert ami a mai sajtót illeti...”
A mikrofont sokáig nem tette le. Londontól Londonig – vagyis az 1948-astól a 2012-esig – minden olimpiát közvetített. Díjak és elismerések sora is fémjelzi munkásságát (az „is” szócskát azért biggyesztettem a mondatba, mert mindennél nagyobb elismerésnek tartotta a hallgatóság szeretetét). Kiérdemelte a FIFA Érdemrendjét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemredjének ezüst fokozatát, a Pulitzer-emlékdíjat, majd 2016-ban a Magyar Labdarugó Szövetség életműdíját. Az újságíró-szakma legmagasabb kitüntetését, az Aranytoll-életműdíjat, 1999-ben vehette át...

...Az életműdíj kapcsán – elnézést amiért szerénytelenül – megállok néhány mondat erejéig. Mivelhogy Szepesihez kötődik. A Mikszáth Kálmán alapította Magyar Újságírók Szövetségének elnöksége 2012-ben engem is életműdíjjal méltatott: az Aranytollal. Március 15-én, a Magyar Sajtó Napján vehettem volna át a tollat meg az oklevelet, de csupán néhány nappal az ünnepélyes díj-kiosztás előtt kaptam kézhez a meghívót. Már Las Vegasban éltem – időm se, módom se volt repülőjegyet venni. Ősszel viszont Évámmal együtt Budapestre utaztunk (hitvesemnek meghatározó szerepe volt: Falus Tamás lapszerkesztő-barátommal együtt lobbiztak értem). Telefonon egyeztem meg a MÚOSZ akkori elnökével, Tóth Károllyal (a Magyar Televízió már nyugdíjas, debreceni tudósítójával), hogy az irodájában vehetem át a szövetség rangos kitüntetését. Örömömre – és nem kis meglepetésemre – Szepesi György is jelen volt és nagy szeretettel ölelt magához: „Tamáskám, de rég láttalak!”... A MÚOSZ-elnök által akkor „Gyuri bácsinak” szólított riporter-legenda volt az Aranytoll-bizottság elnöke. Ismét nem kérkedésként jegyzem meg: hat évtizedes betűvetői pályafutásom alatt Nobel-díjasoktól Oscar-díjasokig, Kossuth-díjasoktól, akadémikusoktól volt köztársasági elnökig, miniszterekig megannyi tekintélyes személyiséggel találkoztam – de egyszer se illetődtem meg. (Talán a legelső színész-interjúmnál, 1957-ben igen). Ám akkor, ott az elnöki szobában, amikor Szepesi megölelt, bizony megilletődtem. Eszembe jutott gyermekkoromban kezdődő, személye iránti rajongásom. Hiszen őt egy egész ország ismerte és szerette.

Tóth Károly, az újságírószövetség elnöke,
Szepesi György és a kitüntetett az oklevéllel
meg az aranytollal
A kék színű oklevelet a két elnök írta alá, majd a feleségemet nagy csokor virággal köszöntő Tóth Károly kérésére Gyuri bácsi adta át az elismeréseket – valóban nem közhelyszerűen írom: meleg szavakkal. Másfél órán át beszélgettünk kötetlenül – sajtóról, politikáról, hivatásunk szépségeiről és jelenkori árnyairól, az újságíró-szakma megosztottságáról. Mindketten hangoztatták: szerencsésnek-jónak tartják, hogy nem március tizenötödikén, más kitüntetettekkel együtt vehettem át a díjat.

Szepesi úgy búcsúzott tőlem ahogy fogadott, megölelt, (feleségemet is átölelte, miközben a fülébe súgta: „Éva, maradjon továbbra is ilyen szép és fiatal!”), majd arra bíztatott: „Gyere gyakrabban Magyarországra!”.

Megyek, nem tudom legközelebb mikor. De Gyuri ölelését már nem viszonozhatom...

Földes Tamás              
(Földes Éva felvételei)


Nincsenek megjegyzések