2018-07-29

Galícia - Tizenöt nap az elhunyt hősök nyomában - Negyedik nap

2.770 kilométer, 4040 fotó, 293 videó. Albert Ferenc írónk kegyeleti túráján meglátogatott 78 katonai temetőt Galíciában, ahol útitársival lerótta a hálát az elhunyt hősök sírjainál.

Negyedik nap a Beszkidekben


„Néz a felcser; míg elvérzel, jajszó, ének száll az égnek.”


Az elmúlt nap kilenc temetője és az estig tartó esőzés, próbára tette: testi, lelki, fizikai állóképességünket. Ránk fért egy kiadós éjszakai pihenés. Miután ablakunkon bekopogott a reggel, sajnos búcsút kellett intenünk, a még igazán meg sem szokott, három éjszakára szállást adó „Lazarowka” rönkháztól, a Klimkowkai völgy mesés tavától és varázslatos környezetétől. Ha ideiglenesen is, de most hátat fordítunk az Alacsony-Beszkidek egykori fájdalmas, ám ma mára kivirágzó miliőjének. A mai napot teljes egészében a költözködésnek, és az egyéb látványosságok górcső alá vételének szenteljük, az előre kalkulált tervek szerint.


Bolyongásaink során, bár csak messziről, ám csábított erőteljes kisugárzásával Szymbark település pazar külsővel megáldott várkastélya. Nem szalasztottuk el az alkalmat, fittyet hányva a pár kilométernyi plusz útra, elindultunk, hogy „magunkévá” tegyük. Így jutottunk el a Ropa folyó békésen kanyarogó völgyébe, Szymbark városka határába. Bal partján, uniós-támogatásból egy fantasztikus, sportolásra is alkalmas szabadidőparkot hoztak létre; benne hatalmas nézőtérrel szabadtéri színpad, mely hátát mutatja a folyónak. Jobb partján a természet alakította, és belakta keskeny sáv ölelésében szorgos kezek által megművelt kultúr-növényekkel telepített kukorica, krumpli, búza-föld. A séta, üdítő hatása nem maradt el.

Ezek után jött a kaptató, melynek derekán teljes szépségében adja magát a hajdani uradalmi várkastély.  1540-re építette fel a Gladysz család, miután többször gazdát cserélt; a mában, múzeumként funkcionál. Nyitvatartási időben állandó és időszaki kiállításokkal várja az érdeklődőket.  A külcsín, mint látvány magával ragadó; na de a belbecs is önmagáért beszél. A nyelvi nehézségeket áthidalva, maradunk a minden a szemnek elmélet mellett. A kastély udvarán még vár ránk egy meglepetés. Valóságos kocsi múzeum: itt hintókat, fogatokat, szánokat, lószerszámokat, korabeli utazó ládákat, öltözékeket mutatnak be az idelátogatóknak.


Még nem teltünk be Szymbark látványosságaival, ezért az út másik oldalán megépített skanzen falu faházait is „felleltározzuk”. Ezen látványosságok, felettébb alkalmasak a háború borzalmai által kikényszerített, temetőkertek látványa okozta lelki traumák orvoslására. Végül és nem utolsó sorban a muzeális értéket képviselő, műemlék ortodox fatemploma mellet sem mehettünk el szó nélkül.

Befejezve a szemlélődést egy rövidebb, alacsonyabb rendű útvonalat választva értük el a 981-es főutat. Florynka település határában véletlenül fedeztük fel az előző nap keresett 126-os számú apróka sírkertet, az út baloldalán. Szinte belesimul a környezetébe, nagyságát tekintve akkora, hogy egyetlen Platán-óriás lombkoronája beárnyékolja.  Tovább balra, mintegy száz méterre a civil temető már kihívóbb képet mutat. Torokszorító, ám egyben szívmelengető a kis turulmadaras obeliszk két magyar nyelvű felirata:


„TISZTELET A HŐSÖKNEK”  az első, szemben az útfelőli oldalon.
„ITT NYUGSZIK A M KIR 30 SZ HONVED GYALOGEZRED 3 TIZEDESE 77 GYALOGOSA 14 OROSZ KATONA ELESTEK 1914 XII/13” a második.

Az idézetet igyekeztem pontosan idemásolni, így figyelmen kívül hagytam a helyesírási szabályokat! Számos temetőt bejártunk, de magyar felirattal eddig nem találkoztunk. Ezért lehetett ránk különleges hatással. A szerény központi emlékmű mellett, mindössze két betonsírkőbe ágyazott öntött vas kereszt jelöl sírt, egyikük osztrák-magyar, a másik orosz katonákra hívja fel a figyelmet. A többi vagy elenyészett az idők folyamán, vagy egy hatalmas tömegsírt jelöl a turulos mementó. Előkerült a kis mohakoszorú, Eszterem szép kis mezei virágcsokorral díszítette közepét; miután felkötöttük az öntvénykeresztre, mécsest gyújtottunk. Nem szégyelltem könnyeimet, miközben imával búcsúztam el a 3 tizedestől és a 77 honvéd-gyalogostól. Nyugodjanak békében, a hősöknek fenntartott örök hazában!


A 981-esúton tovább haladva, az itt-ott feltűnő látványosságok mellett nem lehetet tovaszáguldozni. Igen, meg-megálltunk egy, két fotó erejéig és megcsodáltuk a művészi alkotásnak beillő óriási állatszobrokat. Csak így tudom definiálni, hiszen képzőművészetnek is beillenek a betonacél vázra épített, síkhálóba ágyazott agyagos földbe ültetet virágkompozíciók.


A teljesség igénye nélkül sorolom: mókus, béka, fakopáncs, medve, páva, szalamander, stb. Közeledve a Szandeci-Beszkidek méltóságteljes, szolidan az égbekapaszkodó hegyeihez, lenyűgöző természeti szépségek kínálták a látványosságot.


Végre elértük következő „harcálláspontunkat”, Krynica Zdrójt. Még gyermekcipőben totyogott a délután, ezért nem igyekeztünk leendő szálláshelyünket elfoglalni. Rögvest megkerestük a város civil temetőjét, bejártuk keresztül-kasul, ám mégsem leltük meg a katonák sírjait. Átmentünk a szomszédos ortodox templomba, ahol az udvaron tevékenykedő fiatalembertől kérdezősködtünk, sajnos nem tudott választ adni. Lehetőségként elirányított bennünket az ulica Polna 22 sz. alá, egy öreg temetőbe, amiről a helyszínre érkezés után kiderült, hogy az egy régi zsidó temető, semmi köze az első világégés hőseihez. Következő próbálkozásunkat a Városi Rendőrkapitányságon ejtettük meg. Az ügyeletes tiszt több helyre telefonált és kötötte az ebet a karóhoz, miszerint az első világháborúban elesett katonák a civil temetőben vannak eltemetve. Eljöttünk, de ma már nem próbálkoztunk újra, kénytelenek voltunk a szállásunkat megkeresni, mert az a központtól eléggé távoli helyen, a Javorcina hegy lábánál levő sífelvonó épületében volt. Ez a tény csak akkor derült ki mikor végre rátaláltuk, a GPS nem ismerte a megadott házszámot!


Bepakolás után, mivel még másfél órát működött a felvonó, így meglátogattuk a 1114 méter magasságban, hosszan nyújtózkodó hegyplatót. Mindösszesen fél órát szemlélődhettünk odafent, mert az utolsó kabinnal vissza kellett térnünk, gyalog túl hosszú lett volna. Végül is ez a látványosságot szintén kuriózumként éltük meg. Visszatérve a szállodai szobánkba, megvacsoráztunk, és úgy döntöttünk egy belvárosi séta még belefér a mai napba. Nem habozva indultunk felfedezni a téli rohamot maga mögött tudó városközpontot. Az üdülőhelyre jellemző nyüzsgés, nem szűnt meg, bár a síszezonnak már bőven vége, hiszen nyakunkon a nyár. Igaz a hőség még nem tombol, sőt kifejezetten rossz arcát mutatja az időjárás. Mind ez azonban nem zavarja a turista kavalkádot. A belváros rekonstrukciós munkálatai gőzerővel folynak, (itt létünk alatt végig tapasztaljuk), éjt nappallá téve, szombat, vasárnap megy a munka.

Eljárt az idő, öreg este lett mire visszatértünk szállásunkra. A mai nap, csak 80 kilométert tettünk meg, ám sok látnivalóval gazdagon térhettünk pihenőre, várva a következő nap kihívásait.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése