Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE
latest

Szíki Károly - Megszállni lehet minket, de legyőzni sohasem! - emlékezés Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázóra

Több alkalommal volt szerencsém találkozni Dömötör Zoltán példázatos sportemberrel. Ha Lányi Zsolt örökös kisgazdához mentem Solymárra, n...


Több alkalommal volt szerencsém találkozni Dömötör Zoltán példázatos sportemberrel. Ha Lányi Zsolt örökös kisgazdához mentem Solymárra, nem mulasztottam el, hogy ne váltsak vele is pár szót. Ha az ’56-os világtalálkozó eseményein összejöttünk a Budai Várban vagy éppen a MOM Székházban, ahol az ’56-os Szabadságkeresztet vette át, s az általunk szervezett olimpiai sportolók találkozóján Budán, a Rozmaring Étteremben Schmidt Pál, Göröcs János, Várhidi Pál, Mészöly Kálmán társaságában udvariasan válaszolt a videó felvétel közben feltett kérdéseimre.

Sportember voltam magam is nagyon kezdő szinten bár, de mint sportos magyart, örökre megragadott az ő gólja a tokiói olimpián. Szepesi tette őt már életében halhatatlanná, amikor euforikus hangulatban üvöltötte: Lőj, Dömötör, lőj!... –, és ha nem is lőtt, hanem átejtette a labdát a kapuson, az ő íveléses góljával nyertünk a szovjetek ellen 5-2-re, és lett aranyérmes az 1964-es tokiói olimpián a pólóválogatott.

85 évesen meghalt Dömötör Zoltán olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázó, Eb-aranyérmes úszó, --- tájékoztatta a nagyérdeműt szűkszavú közleményében a Média. Szívós István, szintén olimpiai bajnok után, egy héten belül Dömötör Zoltán lett a második nagy fájdalom, de ide kell sorolni még Horváth János kiváló kisgazdát is, aki 99. életévében hagyott itt minket. Dőlnek a nagy tölgyek, s az eredmények nem jönnek. Miután a foci utolsó nagy mohikánja már korábban elment, tovább zuhanunk a díszes stadionok gyöpére, esünk feneketlen medencék vizébe. Mert sem ez, sem az nem tündököl, romjaiban vergődik. Nincs Szepesink se, de ha lenne, mit üvöltene, kit dicsőítene?

Dömötör Zolival közeli kapcsolatot ápoltam, így elevenítem fel egy kiváló magyar ember, a legyőzhetetlen sportoló megtörhetetlen alakját, s interjúimat egybefűzve áldozok nagy egyénisége előtt.

- Úszóként ugrándoztál az élet rajtkövein!
- Így kezdtem vizes pályafutásomat, mikor éppen csak súroltam 19. évemet. Nem ment rosszul az úszás, ezt bizonyítja az is, hogy 1954-ben a Torinói Európa-bajnokságon tagja lehettem a 4x200-as gyorsváltónak.
- Gyorsváltóból gyorsváltással a vízilabdához pártoltál.
- Sok jó úszó volt, akik közül én csak egy voltam, de szerettem a vízilabdát is, s úgy gondoltam, gyorsaságomat és balkezességemet itt kamatoztathatom legjobban.
- Ha nem is lőtted azt a gólt Tokióban, hanem átejtve mindenkit, átemelted a kapus felett, amivel beállítottad az 5:2-es eredményt a szovjetek ellen, aranyéremhez juttattad a magyar csapatot. Hogyan emlékszel erre?
- Világosan él bennem az a forró meccs, hiszen az oroszok ellen mindig ott volt a revans- vágy, a bizonyítás ösztöne, mert megszállni lehet minket, de legyőzni sosem! A négyméterest belőttem előtte. És ekkor következett az a gól, amelyet, míg élek, nem fogok elfelejteni, s jelen időben látom ma is az akciót. Konrád Jancsi kezében a labda… támadják… oldalt adja Rusoránhoz... Péter hátrál, megvárja, amíg elöl sikerül tiszta helyzetbe kerülnöm… három lövőcselt teszek… tapintható a földöntúli izgalom kint, és a medencében bent… kezemről a bal sarokba ívelődik a labda…
- Mert abból a szögből már nem is lehetett lőni!
- Az idő meg rohant. Az idő a mi legnagyobb ellenségünk. A szovjet hátvéd szorított mind jobban kifelé, a lövő szög másodpercről másodpercre romlott. Nem lehetett mást tenni, mint ejteni.
- Csak ejteni. A labda az utolsó pillanatban elindult el a kezedből. Meredeken emelkedett, aztán megtört a röppályája és hanyatlani kezdett.
- És érett gyümölcsként pottyan a hosszú sarokba. És a nézők üvöltöttek, még Szepesi hangját is hallottam: Góóól! Góóól! Góóóóóól!
- Ezzel a pillanattal írtad be magad örökre a magyar sport történetébe.
- És persze Szepesi is.
- Ez világklasszis villanás volt. A nemzeti csapat ötödik olimpiai bajnoki címét szereztétek meg Tokióban.  Az olimpiák ismert szereplője lettél nem csak Tokióban, de előtte már Rómában, majd pedig Mexikóvárosban, ahol tagja voltál a bronzéremig jutó magyar csapatnak.
- És emlékezz, hogy 1958-ban Budapesten, majd 1962-ben Lipcsében az Európa-bajnok válogatottnak is tagja voltam.
- Az Olimpiai Bajnokok Klubjában 2004-től 2012-ig az elnöki tisztet töltötted be.
- Életem emlékcserepei ezek, de hogy kérdezel, egyre felemelőbb életérzéssel gondolok vissza minden eseményre!
- A magyar csapatban 116 mérkőzésen játszottál.
- Szép volt, valami olyan érzéssel gondolok erre, mint amikor kinyílik a Paradicsomkert, és ott alkalom nyílik arra, hogy valamit leszakítsak.
- Most itt, Lányi Zsolt lakásán emlékezünk Gedó Gyuri olimpiai bajnok ökölvívóval, Szabó II. László motorossal, Szalay Robi ’56-os hőssel és íróval Bánkuty Géza hiteles forradalmárra, akivel te is szoros baráti kapcsolatot tartottál.
- Igen, ez már az újkori álmok megvalósulásának ideje, mikor van egy szponzor, egy floridai üzletember, aki 1956 óta összefogja a menekült, majd az újkori olimpikonokat. Most itt a Duna parton, de korábban hány kiváló alkalommal együtt emlékeztünk az ’56-os olimpia különleges sikerére. Egymás meccseire, versenyeire jártunk, segítettük egymást. A magyarok szurkolását számos olimpián éltem át a medencében, és az nem akármilyen biztatás volt, mert attól szárnyat kapott a csapat. Gyönyörű érzés volt magyarnak lenni.
- Volt?
- Van, megvan ez a büszkeség ma is bennem. Számos győzelmünket köszönhetjük az önfeledt biztatásnak…
- Könnyeiddel küszködsz.
- Volt úgy…hogy…újságokból fáklyát gyújtottak az emberek…
- Micsoda emlékek sűrűsödnek benned!
- Az együvé tartozás legyűrhetetlen élménye, szépsége, reménysége hatott át.
- Ezt próbáltad továbbadni kedves személyiségeddel a fiataloknak is.
- Igen, mert hiszem, hogy közösen a hazánkért, a magyarságunkért a sport eszközeivel is tudunk harcolni. Ezért nagy esemény ez itt a Duna partján, ahol csaknem százan vagyunk és egy sportszerető szponzor jóvoltából emlékezünk, aki anyagi juttatáson túl szellemi energiát is ad megfáradt álmainknak.
- Megfáradt álmok?
- Igen. A felejtés, a feledés nem könnyen elviselhető tényező. Ha nem hiszed, menj ki az utcasarokra és kérdezd meg, ki is valójában Dömötör Zoltán?

Emlékezünk. Mert tudjuk, ki voltál Zoli! Nincs olyan hidegzuhany, sem sivatagi forróság, mely megölné bennünk az elevenen képet rólad, amit a nemzet fölé emelkedve a győztes gólokat lövöd!

Isten vezessen a fények útján!

Szíki Károly

Nincsenek megjegyzések