Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE
latest

Szíki Károly: A Motoros, a Kölyök és Bajusz - jelenet az utóvédharcról

Motoros: Bánkuty Géza igazolt forradalmár Kölyök : Lassan György fegyveres forradalmár Bajusz: Pongrátz Gergely a Corvin-köz parancsnok...


Motoros: Bánkuty Géza igazolt forradalmár
Kölyök : Lassan György fegyveres forradalmár
Bajusz: Pongrátz Gergely a Corvin-köz parancsnoka

Mikor a Corvin köz már a hátuk mögött volt

Nincs gondolkodó, aki el ne tűnődne néha a 13 nap mélységein. Mindenki belekeveredett valahogyan. Ha nem akart róla tudomást venni, azzal. Aki belekeveredett egyik vagy másik oldalon, azzal. Más-más előjellel ott voltak a barikád egyik és másik oldalán. Egyiken a nemzetmentők, másikon a nemzetgyilkosok, de mindenkiben valami elkötelezettség lángja lobogott. Egyikben a bocskoros bolsevik talpnyaló hódolat, másikban a betolakodók, idegen magukfajták kizavarása, kiűzése, megsemmisítése. Az egyik védelmezte az emberiség egyik legnagyobb holokausztját, a lenini-sztálini gyilkos rezsimet, a másik meg akart tőle szabadulni. A megközelítően húsz milliós nemzetben az a szó, hogy magyar, megkapart valamit a lélekben és a porosodó emlékekben. Mert a forradalom hírére tizenhárom napig az is magyar lett, aki már elvesztette nyelvét, identitását, fogalma sincs arról, hogy merre folyik a Duna, honnan ered a Tisza, hogy a székelyt eszik vagy isszák, de most minden magyar eredetű ember magyar lett egy varázsütésre. Hazafinak érezte magát, aki Sztálin Jóskát éltette és az is, aki Kádárt lopta vissza a hatalomba. A köztes időben is csupa hazafiak futkostak fel, s alá, amikor Nagy Imre kihirdette a statáriumot és amikor elismerte a forradalmat. Hazafiak tülekedtek Gerő Ernő kézfogásáért, majd hazafi köntösben a fejét követelték. Hazafiúi érzés hatotta át, aki a régi rezsim szimbólumát, a Tisza Kálmán téri pártházat védelmezte Mező Imre oldalán és hazafias tűz fűtötte az ostromlókat. Hazafias lökete volt a lecsőcselékezett nemzetvédőkre tüzelőknek és a legyilkolt lecsőcselékezetteknek is. A becsületes ember és a becstelen gyilkos is magára aggatta a hazafi táblát. Aki kitartott a végsőkig, éppúgy hitte, hogy a jövőért ontja vérét, mint a lerészegedett pufajkás gyilkos, aki a lelőtte őt.

Az ’56-os barikád-színpadon valóban ott volt a nemzet egésze és teltházas előadásnak tapsolt a performance rajongó és a kosztümös sznob is. A kelet kelepcéje és a nyugat nyomógátja helyezkedett a szünetben a büfé asztal körül, hogy a legzsírosabb cubákot kiemelje. Itt voltak a kiemelt helyárasok és a zsöllye kategóriába soroltak. A világ újrafelosztása címen a hátsó termekben beindultak a játék automaták, az asztalokon nagy tétben fogadtak minden mozdíthatóra, a tőzsde árfolyama meglendült. Nekik külön kedves volt az elhúzódó játék és intermezzo, a közbe iktatott szünet, mert a lebegtetett bizonytalanságban lehet a legnagyobbat kaszálni. Tudta mindenki, hogy a második rész véresebb komédia lesz, ezért rátöltöttek a vodkára még egy kis whiskyt, aztán még egy bladimérit, aztán mentek fel a márványlépcsőn a népsöpredék előadására.

A szenvedő és vérző tömeg látványa, Jani bácsi melankolikus esküje emléke elől szeretett volna kitérni a Motoros. Cikcakkosan haladt a romok között, cikcakkos gondokkal terhelten. „Valaki majd beilleszti a politika történelembe, létfilozófiába, mindegy, csak tegye meg”.

Aztán arra gondolt, hogy minek és kinek? Ki érti meg, hiszen egy-két generáció és kimosódunk az emlékekből. Csak az emlékezők haljanak meg és a hatalom kimossa az agyakból…De azután rettenetes fájdalom járta át, mintha kilőtték volna a lábait alóla. Ráhajolt a kormányra és száguldásba kezdett. Szégyellte magát, hogy már temet, pedig várják őt, reményt várnak tőle és ő temetni kezdi, ami még véget sem ért. „A kötelező küzdelem árulása olyan, mint lefeküdni a barikád mögött és halottnak tetetni magát, míg a többiek véres sebekkel elkeseredett küzdelmet vívnak a betolakodókkal szemben. Nem, nem adhatom fel, életben kell maradnunk a nemzet ítélő asztalához ha szólítanak, lehessünk tanúk.”

Kerekei előtt sorjáztak az ördögi mestermunka nyomai, a rombolás rettenetes bizonyítékai, amelyek azért vannak hogy az ember érezze, itt van, ő jele van ebben a borzalmas szenvedésben, mint felbujtó, minden rosszak atyja, a Sátán. Hadseregével és lelki tűzpatronjaival. Elég volt ezeket látni, a borzalmas szenvedés haláltusáinak motívumait. Ajtókeret, ereszcsatorna, rongyok, ruhák, egy lyukas karosszék, szalmazsák, gyermekjáték, mindenféle kacat. Kacat, de mindegyik mögé oda kell képzelni egy embert, egy családot, hány és hány mestert, akik megalkották, míg a vásárlóhoz került, személyes szerelem fűződik hozzá, miként ehhez a forradalomhoz és lassan kacat lesz, kidobandó törött bögre.

Ebben a kétségbeeső összevisszaságban gördült be az Üllői út sarkára. Meglepően nagy csend fogadta, mintha fegyverszüneti tárgyalásra vonult volna el a két fél. Az út másik oldalán egy ávós tisztre lett figyelmes. Lelassított. Látta, hogy egy gyermek fölött áll és pisztolyát a földön fekvőre szorítja, akiben mintha a Futárt vélte volna felismerni. Nem tétovázhatott. Megállt, s abban a pillanatban már lőtt is. Az ávós térdre borult a sorozattól.

A motoros meghúzta a gázt és befordult a Corvin közbe.

- Bajtársak! A másik oldalra vigyetek ki egy hordágyat- kiáltotta el magát.
- Motoros! Az Isten hozott-kiáltották tele torokból.
- Valóban az hozott barátaim és az is tart meg bennünket.
- Bajusz? Hol van?
- Itt vagyok bajnok. Már vártunk. A legfontosabb, hogy élsz...
- A leglényegesebb, hogy vagytok. Hányan maradtatok?
- Ötszázan.
- Az elég. Spártai sem volt több, mégis megfogták a szorost.
- Csak az árulón bukott ott is minden. Abból pedig nekünk is jutott egy tucatra való.
- Iván Kovács... Hallottam róla
- Meg a hadsereg, meg a nyugat, meg minden ígéret…
- Mire készíted őket?
- Megesküdtünk, hogy kitartunk. A végsőkig.
- S ha már nem?
- Mit nem?
- Ha már tovább nem, ha nincs értelme tovább?
- Ha ránk borul minden falával a Corvin?
- Igen, akkor.
- Tovább egy sarokkal.
- És azután?
- A határig kitartunk...
- És te, ki vagy barátom?
- Kölyök vagyok, innen a Práterből.
- Tudod, Motoros - szólt közbe Bajusz- mi nem vagyunk ám egyedül, hátvédeink legalább olyan elszántak, mint mi. A Práter utca parancsnoka, akit itt látsz, Kölyök és csapata a mi akkumulátorunk. Rájuk a legvégsőkig számítunk.
- És tovább mentek, valóban, Kölyök?
- Mondtam. Egészen a határig, szemtől szembe! Nem háttal, futva, hanem szemtől szembe az ellenséggel.
- Micsoda különbség.
- És különlegesség- szólt közbe Bajusz. Fegyvereik is vannak, de ha még tudsz hozatni Motoros, az jó. Ebből a sok is kevés.
- Még áll egy-két raktárunk. A csend vihar előtti. A csendes falka várakozik. Ilyenkor feltűnően türelmes.
- Ilyenkor?
- Amikor gyors cselekvésbe kezd. Összegyűjti a sokaság erejét és lecsap. A bekebelezéshez koncentrált csend és türelem szükséges.
- Mi a préda vagyunk.
- Sirasson meg az anyátok benneteket, ragadozó dögevők!
- Igyekeznem kell, amíg el nem vágnak minden utat. Petyka induljunk.
- És te?
- Én? Mi van velem?
- Te mit lépsz, ha a végjátszma közeleg?
- Csepel igazi hősi homlokzat. A Baross tér is. a Széna tér nemkülönben és még száz és száz jó sejt Pesten és az országban. Elmegyek, ha ki nem lőnek, Sopronba is. Ők a hűség városa. A hűség szimbóluma. Ha ott majd hangosan dörög a fegyver, meghallják Ausztriában is, s talán az ő rádiójuk jobban felerősödik a nyugat felé. Erre is számítok, ha már addig sodornának minket. A végjátszmát is megterveztem, ahogyan te is, Bajusz, Kölyök. Mert az elárultnak és elárvultnak még az is feladata, hogy a férgek alól kimásszon, hogy azok fel ne falják. Az én végjátszmámban ott vagytok ti is. azt hiszem, aki a rémületben először lép, az lépéselőnybe kerül, amit csak meg kell utána tartania.
- Milyen lépés, barátom.
- Meghalni mindenkinek egy fronton a legnagyobb badarság lenne. Akkor nem csak hősök, hülyék is lennénk és rövidre zárnánk a forradalmat.
- Kisülne, mint egy rossz akkumulátor.
- Mi, pedig akkumulátor kell legyünk akkor is, ha már úgy tűnik, nincs remény, amikor a legnehezebb élve tartani azt, ami a legnehezebben ébred: a reményt. Nem hátrálok, amíg tehetem, összegyűjtöm a szétszóródott erőket és lázítok és lecsapunk a legváratlanabb pillanatokban. Ha már itt nem lehet, a hegyekben gyülekezünk és lecsapunk.
- De ezt meddig lehet így, Motoros?- suttogta a kérdést Kölyök.
- Nem tudom. Végtelen düh van bennem. Ha elveszítünk már mindent, akkor is újra kell kezdeni. Ha korábban nem, a nemzeti ünnepen, forradalmunk szülőatyja napján, március 15-én. Megtervezzük…
- Emlékszel, a pártház ostrománál is a megtervezőkről beszéltünk.
- Igen és abba mi bele is estünk és azért jöttek vissza. Most mi tervezzük meg a jövőt, hogy ők essenek bele a mi csapdánkba.
- Motoros! Nincs olyan, hogy a mi, hogy a miénk, hogy egyszer, mert minden csak ma van, ezzel az iszonyú csenddel és a holnap, amikor vérünket veszik.
- Én újra kezdem. Megtaláltok, ha akartok, ha még éltek. Még itthon, ha még élek. Azután bárhol a világon megtaláltok, hogy újra kezdjük.
- Hogy befejezzük.
- Halljátok? Jönnek. Dübörög a halál.
- Ácsolják a bitókat.
- Sosem gondolt dübörgésbe kezd a düh. A sértődött hatalom dühe, hogy odavertünk a véres szájára.
- Dörög az agresszor, hozza a megkövült rendet.
- Mennem kell. Ne legyetek hősi halottak, mert az nem kifizetődő. Öleljük meg egymást.

Férfiak, harcban férfivá érett gyerekek ölelték egymást, mint egy halálba menő regiment. A motoros szemébe könnyek gyűltek, s amint felemelte tekintetét, hogy a cseppek legördülését feltartóztassa, felnézett az égre. Az esőcsatornán egy fehér macska lépdelt. A pókfonálon függő emberéletek felett egy új típusú létezés modell sétált puha talpakon. Legközelebb az Úrhoz. Fehér diadal jelent meg, macska képében.

Kölyök elmerengve nézett Motoros után, majd csak ennyit szólt: Nyugat felé fordul arcom, a harcom, a harcom... Könnyek árasztották el arcát.

Szíki Károly

Nincsenek megjegyzések