Földes Tamás: Koós Jánosra emlékezem


Nem voltunk barátok. Haverok sem. Egyidősek voltunk. Ismertük egymást, de gyanítom,  sejtelme sem volt arról, hogy ki vagyok valójában. Állástalan, de már nem kezdő hírlapíró koromban, a Nagymező utcai Rátkai Márton Színészklubban - mondhatni minden napos törzsvendégként - ott vertem el a nemesebb célra is hasznosítható estéimet-éjszakáimat. Azért ottan (persze nemcsak azért), mert a nagybátyám nevét viselő Rátkai Klub több szempontból is meghatározó helyszíne volt az életemnek. Édesanyám és apám ott ismerték meg egymást még a háború előtt, az akkori játékkaszinóban, én pedig Évámra találtam rá, aki immár fél évszázada a feleségem.

...Valamikor a hatvanas évek elején a velem egykorú (pontosabban nálam napra négy hónappal idősebb) Koós János is feltűnt e bohémtanyán, amelynek emeleti galériáján, egy biliárd-asztal szomszédságában, az akkortájt divatba jött asztali foci játék is helyet kapott - rudakra szerelt bábukkal kellett a fagolyót a kicsiny hálóba juttatni. Különféle partnerekkel próbáltuk bevenni az ellenfél kapuját. Egy alkalommal „Jani” is odajött (emlékezetem szerint egy zenész barátja volt a párja), én Selmeczi Elekkel, az Irodalmi Színpad dramaturgjával álltam ki ellenük. A „nemes viadal” előtt sportszerűen kezet ráztunk, elmormoltam a nevemet és „csatára fel!” jelszóval játszani kezdtünk. Mit cifrázzam - egyoldalú csata volt. Perceken belül lesöpörtek minket a pályáról, a visszavágón még súlyosabb vereséget szenvedtünk - nem kértem újabb revansot.

Majd 1967-ben Komlós János, az ávósból lett újságíró -  aki korábban a Magyar Nemzettől kiebrudalt engem - e klub egyik számunkra fontos felétől fosztotta meg a tagságot. Színházat akart létrehozni és az éttermet szemelte ki a nézőtér számára, ahol rendkívül olcsón igen jó ízű vacsorákat fogyasztottam, az igazgatói irodáját pedig a galériában alakította ki. A kényelmes klubszoba a bárpulttal megmaradt ugyan, de a Mikroszkóp Színpad előszobája lett. Három évadon keresztül Koós „Jani” is - énekes színész-parodistaként - a Mikroszkópban szerepelt, nem ritkán Hofi Gézával párt alkotva.

A színpad művészei közül néhányan, előadás után elvegyültek kollégáik között, ott lazítottak - így kerültünk Janival olykor egy társaságba. Ha ő jelen volt képes volt mindenből tréfát csinálni; állandó jó kedv lengte körül. Egy alkalommal csipkelődve megkérdezte: „Nos megtanultál már asztali focizni? Bebizonyíthatod”. Pökhendien válaszolta: „Színigazgatód jóvoltából megcsonkított klubunkban ama asztalnak már nincs helye”. Így nem kellett ismét megszégyenülnöm; akkor is csak nagy szerencsével tudtam (volna) a fagolyót az ellenfél hálójába juttatni. (Komlós nem ült közénk, a bárpultot támasztotta és egymás után nyakalta be a fél deci konyakokat.)

Megesett, hogy a Fradi-pályán is összefutottunk Janival; mosolygott, köszöntünk egymásnak - semmi több. Megismert, de gyanítom hogy a nevemre nem emlékezett. Koósról köztudott, hogy szenvedélyes FTC-szurkoló volt, miként egy ideig én is... de később kiábrándultam a honi labdarúgásból, így a korábbi nagyjait nélkülöző Fradiból is. A kilencvenes években Jancsó Gyula, az Amerikai Magyar Hírlap kiadója, és Zsuzsa, az újság főszerkesztője elegáns bált rendezett a Los Angeles-i patinás Biltmore Hotelben. Emlékezetem szerint a lap megalapításának valamelyik kerek évfordulóját ünnepeltük.

A Koós családot - Jánost, az ugyancsak énekes feleségét, Dékány Saroltát és a színésznő-énekesnő lányukat, Rékát - kérték fel közreműködőknek. A műsort én konferáltam. Budapesti otthonában hívtam fel Jánost, bemutatkoztam és megkérdeztem, hogy miről szeretné ha beszélnék. „Majd a bál előtt elmondom uram”, válaszolta...

...Mindhárman, csak a bál napján, érkeztek Los Angelesbe, a reptérről menten a szállodához hajtattak. Én valamivel később érkeztem a „tett színhelyére”. Gyula arra kért, hogy egyelőre ne zavarjam a családfőt, mert álmos és ledőlt kicsit szenderegni. A hotel egyik szobáját jelölték ki öltözőnek. Miután a Hírlap történetéről szándékoztam beszélni, bevezetőként lapunk első szerkesztőjét, a bálon jelenlévő Szegedi Lászlót akartam felköszönteni, akinek aznap volt a születésnapja. Miközben méltató szavaimat fontolgattam, kiadónk hívott: „Gyere, bemehetünk Janihoz, már nem alszik, de fáradt és még fekszik”. Szervusz - köszöntöttem (akárcsak amikor telefonon beszélgettünk). Rám nézett, majd elnevette magát: „Jaaa, te vagy az?... Ne haragudj, amikor telefonon a nevedet mondtad, nem tudtalak azonosítani!”... „Miről beszéljek tehát? Gondolom a fociról, a Fradiról még néhány dalodról?”... „Ne, azokról majd beszélek én”...  „Akkor hát?”... „Mondj néhány korabeli pesti viccet, azokba sződd be a nevemet, találj ki valamit ami jól hangzik!”.

Kitaláltam. De nem kellett sokat konferálnom a színpadra lépése előtt. Amikor kiejtettem a nevét, az elegáns báli közönség megelőlegezett vastapsba kezdett. Azt követően „nem maradt más hátra, mint előre” - minden frappánsságot nélkülözve annyit mondtam csupán: „ Akkor most ő következik”. Javára szóljon: a hosszú repülőút fáradalmait figyelmen kívül hagyva, perceken át ő humorizált helyettem, a népszerű slágerei később következtek. Elhangzott néhány dala, amelyeket hálás hallgatói vele együtt dúdoltak. Hatalmas sikere volt, akárcsak a vele együtt éneklő feleségének és a Budapesten akkor már ismert - ám azóta musical-színésznőként a szakma élvonalába emelkedett - Réka lányának. Akkor, Los Angelesben találkoztam utoljára az elmúlt évtizedek legsikeresebb férfi táncdal-énekesével, akit parodista-színészként is szívébe zárt a közönsége.

Földes Tamás
Legutóbb február 21-én szerepelt a budapesti ATV televízió egyik beszélgetős műsorában. Meglepően törődöttnek találtam, a „nagy dumás Jani” olykor kereste a szavakat. Arról szólt, hogy eltört a karja meg a válla, a bal kezét alig mozgatta... de megemlítette még egy betegségét, amin az orvosa már nem tud segíteni. Hogy mi a baj, arról hallgatott, az okot azóta se tudjuk. Egy héttel később elhunyt, a gyászjelentés csupán „rövid, hosszú betegségre” utal. Március 20-án - 81. születésnapomon - a Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra. Aznap leszünk/lennénk egyidősek...

Ismét valaki - akit sokan kedveltünk - csatlakozott a művészek mennyei társulatához.

Share on Google Plus

About Amerikai Magyar Hirlap Online

Az Amerikai Magyar Hírlap Online, egy, az interneten megjelenő, az amerikai-magyar közösség által fenntartott publikus hírajánló és nonprofit információ szolgáltatás. A szolgáltatás célja az Amerikában élő, magyar származású honfitársaink és Magyarország között a kapcsolattartás megkönnyítése. A szolgáltatás bárki számára térítésmentesen igénybe vehető. Köszönjük, ha támogatja munkánkat.

0 Comments:

Megjegyzés küldése