Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Földes Tamás: Csendes csodák Óss Enikővel

Antal Timea, Finta Ilona Wanda, Óss Enikő, Reeves Anna, Tóth Kinga és Baky Józsi az előadás után (Földes Éva felvétele) Óss Enikő ...

Antal Timea, Finta Ilona Wanda, Óss Enikő, Reeves Anna, Tóth Kinga és Baky Józsi az előadás után
(Földes Éva felvétele)
Óss Enikő – a szép emlékű Thália Stúdió igazgatója-rendezője-színművésze – Los Angelesben járt október elején. Mint arról korábban beszámoltam, „Életem, Thália” címmel könyve jelent meg Budapesten, s miután a Thália Stúdió negyedszázadon át terjesztette a magyar színi kultúrát az Angyalok Városában, mi sem természetesebb, hogy eme – immár harmadik – könyvét be akarta mutatni a színház egykori nézőinek, pártolóinak. Ha már ott járt, az is természetes, hogy örömest lépett fel és rendezett előadást a San Fernando Völgyi Magyar Református Egyháznál, abban a gyülekezeti teremben, ahol a társulat sok évadon át a próbákat, majd a bemutatókat követően a banketteket is tartotta.

 A nagyváradi születésű művész-asszony ez idő tájt Budapesten él, de szíve nem titkoltan szülőföldjéért, Erdélyért dobog. Magyarországon Erdélyi Helikon címmel rendez előadásokat. A resedai templom termében Csendes csodák címmel állított össze és adott elő irodalmi műsort erdélyi magyar írók műveiből az egykori tháliásokkal – Antal Tímeával, Finta Ilona Wandával, Reeves Annával és Tóth Kingával. Az írók-költők pedig Áprily Lajos, Beke Sándor, Berde Mária, Dsida Jenő, Kányádi Sándor és Reményik Sándor. Az előadást a Tollas Tibor Cserkészcsapat és a Los Angeles-i Cserkészbarátok Közössége szervezte és az „öreg cserkészek” nevében Tóth Attila nyitotta meg. A műsort Baky Józsi kísérte zongorán.

Földes Tamás
Az előadás végén Enikő engem kért fel a színpadra, hogy néhány mondatban szóljak a könyvről. E felkérésnek szívesen tettem eleget, hiszen többé-kevésbé én is tháliásnak érzem magam. Az évtizedek során több műsorfüzetük előszavát írtam meg, „házi szerzőjüknek” neveztek; az Egyesült Magyar Házban és az egykori Csárdás étteremben gyakran léptem fel velük (noha nem színészként). Legutolsó, „Csak nőkről és csak férfiakról” című műsorukat Antal Tímeával együtt konferáltam a Canoga Park-i Madrid Színházban. Remélem, hogy a resedai színpadon elhangzott néhány mondatom kiérdemelte az immár író-színigazgató-rendező-színésznő tetszését és sikerült néhány jelenlévőt rábeszélni, hogy vásárolják meg a könyvet – amelyet olvasóinknak is ajánlok. Olyan kortörténeti olvasmány, amely valamennyiünkről szól.

Nincsenek megjegyzések