Gimnazista diák voltam, amikor Budapesten – a Magyar Állami Operaházban – a Hattyúk tava című balettet láttam. Pontosabban fogalmazva els...
Gimnazista diák voltam, amikor Budapesten – a Magyar Állami Operaházban – a Hattyúk tava című balettet láttam. Pontosabban fogalmazva első alkalommal a balettnek csak a felét. Ugyanis a négy forintért vásárolt jegy a legfelső emeletre szólt, a jobb oldali erkély negyedik sorába, annak is a szélére, ahonnan – legalábbis a jegy hátára nyomtatott szöveg szerint – a színpad nem látható. Hogy mégis láttam a piruetteket és a hattyúkat táncoló balerinák kecses lépteit, azt csak a jószerencsének köszönhettem. Észrevettem ugyanis hogy amikor a függöny felgördült, a második sorban egy szék árválkodott. Előre lopakodtam, s onnan ha felálltam (alacsony termetű lévén senkit se zavarva, annál is inkább mert a mögöttem lévők is álltak), s így már csaknem teljes volt a művészi élvezet. Csajkovszkij muzsikája viszont magával ragadott.
Egy évvel később (amikor apámtól – no nem a jó bizonyítványomért – több zsebpénzt kaptam) már jobb helyre szóló jegyet vehettem, majd nem sokkal az érettségim előtt harmadszor is megnéztem e remekművet, amit azóta is kedvenc balettemnek tartok. Azért néztem meg háromszor, mert hármas szereposztásban adták elő, s valami tán’ motoszkált bennem, hogy egyszer majd újságíró – mi több: színi kritikus is – leszek. Ama legelső előadáson a Kováts Nóra-Rab István házaspár táncolta a főszerepeket. A balerina 1952-ben az Első fecskék című filmben is főszerepet kapott, a vásznon nem táncolt, hanem beszélt. A filmen a fiatal Kállai Ferenc volt a partnere, Makláry Zoltán pedig az édesapja.
A filmet ’53 elején mutatták be.
A hon akkori kultúrpolitikusai meghálálták a házaspár művészetét –1953 március 15-én Kossuth-díjjal jutalmazták mindkettőjüket, ám ők két hónappal később, egy kelet-németországi vendégszereplés után, “a szabadságot választották”. Akkor még nem szelte ketté Berlint a hírhedt fal; metróval mentek át a nyugati övezetbe. A sikeres filmet menten betiltották – indoklás nem volt, de város-szerte híre ment a házaspár „disszidálásának”. Először Nyugat-Berlinben, a Royal Petit Ballet de Paris-ban léptek fel, majd a London Festival Balletnél folytatták pályájukat. Később az Egyesült Államokba mentek, ahol Hurok Bihari Együttes néven tánccsoportot szerveztek, amellyel körbejárták Amerikát. Ám ha úgy alakult, hajón vagy szórakozóhelyeken szerepeltek, később balettiskolát alapítottak. Az 1932-ben, Budapesten született Nóra kereken tíz évvel ezelőtt, 2009 január 19-én hunyt el Miamiban.
De vissza a budapesti előadáshoz! A másik két páros Lakatos Gabriella és Ősi János, illetve Csinády Dóra és Fülöp Viktor volt, rájuk is kíváncsi voltam. Ám a csinos Csinády művészetében se gyönyörködhettem sokáig, ő az ’56-os forradalom után – több operaházi pályatársával egyidőben – távozott, s nyugat-német városok balett-társulataiban szerepelt. A Lakner Bácsi Gyerekszínházában színésznőnek készülő Lakatos viszont maradt; a Suci néven becézett (úgy emlékszem, amúgy Andrea) húgának köszönhetően többször ültem velük egy társaságban a Rátkai Márton színészklubban. A youtube-on, éppen a Hattyúk tavában látható, milyen bravúros balerina volt. Balett-növendékként kötelező volt egy lábon 32 piruettet bemutatni – Gabi ezt kétszeresen túlteljesítette: 64 forgást hajtott végre. Az élet fintora: bár egész életében a színi pálya után sóvárgott (első filmszerepét hatévesen, az Iza néni című játékfilmben, Fedák Sári partnereként játszotta), mégis a balettnél maradt. Partnere - Ősi János – viszont színésszé lett..., de három budapesti majd két év pécsi próbálkozás után az Állami Bábszínház szerződtette. Több mint két és fél évtizeden át láthatatlan „szereplő” volt, a paraván mögött mozgatta a bábfigurákat. Ez utóbbi már az élet, nomeg a művészpálya kegyetlen fintora. Fülöp Viktort -alkalmatlanságra hivatkozva! - 51 évesen bocsátották el az Operaháztól, s amíg a munkajogi pere tartott, segédmunkásként dolgozott az építőiparban. A pert megnyerte, visszavették az Operához, de semmilyen feladatot nem kapott. Jobb híján hímzéssel és restaurálással foglalkozott.
Bár eltérek a balettől – elnézést kérek az alábbi mondatokért –, úgy érzem ide kívánkozik Andaházy Margit tragédiája is. A sikeres, Jászai Mari-díjas színésznő Júliát alakította Soós Imre Rómeója mellett a Debreceni Csokonai Színházban. Később Pestre, a Madách Színházba került, majd Szolnokra, aztán feltűnt itt-ott... mígnem állás nélkül maradt. A Művelődési Minisztérium kegyelemkenyéren, alacsony fizetésért a bábszínházhoz helyezte. Bábos pályatársaitól hallottam, hogy néhány próbára beült a nézőtérre, s potyogtak a könnyei – majd 52 évesen öngyilkos lett. Követte színpadi Rómeóját, Soós Imrét, aki 27 évesen, önakaratából dobta el az életét. Lakatos Gabriella még ötven éves sem volt, amikor 1973-ban nyugdíjazták; 1989-ben – 62 esztendős korában – hunyt el. Igen, nehéz, kegyetlen, idegrendszert próbára tevő hivatás a művészeké...
 |
| Mirella Costa Neto és Sergio Alvarez |
Földes Tamás
Nincsenek megjegyzések