Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Földes Tamás: Le style est l’ homme méme

Georges-Louis Leclerc: „Le style est l’ homme méme” - A STÍLUS MAGA AZ EMBER Tény-mi-tény, mind kevésbé érdekel a nagypolitika. A pártok...

Georges-Louis Leclerc: „Le style est l’ homme méme” - A STÍLUS MAGA AZ EMBER
Tény-mi-tény, mind kevésbé érdekel a nagypolitika. A pártok még úgysem.  Szülőhazámban, Magyarországon éppúgy, mint az Egyesült Államokban. Mintha törzsi háborúknak lennénk résztvevői – csak e háborúkat nem kőbaltával vívják, hanem vitriolos-sértő-kocsmába illő kifejezésekkel, egymás rágalmazásával. (Ez nem jelenti azt, hogy ne olvasnám el az interneten legalább a szalagcímeket... noha azok között is akad néhány bicska-nyitogató jelző. A kommentárokat viszont figyelmen kívül hagyom.)

Iszonyodom mindenféle izmustól. Hidegen hagy, hogy hol melyik párt kerül hatalomra, hogy bal-e, avagy jobb (azt végképp nem tudom, hogy mitől baloldali az egyik, s mitől jobboldali a másik). Ha szavazok - és Amerikában mindig megteszem - akkor arra a politikusra/pártra voksolok, aki lózungok nélkül, világosan és tisztességesen fejti ki a programját. Ha később kiderül, hogy a politikus bort ivott miközben vizet prédikált, akkor bánatosan - de nem bosszúsan - kommentálom, hogy balgán hittem valamelyik törzsfőnök kánaánt ígérő szavaiban. Úgy kell nekem, megérdemlem. Ha bármelyik irányba harcosan elkötelezett lennék és nem szabadelvű, akkor meglehet, én is kígyót-békát mondanék a győztes - de tőlem idegen - pártra. Átkozódnék, hogy elcsalták a választást, hogy idegen - netán földöntúli - erők beavatkoztak a voksolásba, vagy a szavazatok megszámlálásába, és újraszámlálásért, esetleg új választásért kardoskodnék. De a gyűlölködést, az emberek összeugratását másokra hagynám. Marakodjanak, akiknek az jó!

Nyár végén szülővárosomban jártam, s a Duna egyik partjáról átnézve a másikra én is csettintettem: valóban Európa egyik legszebb városában vagyok. Megannyi új épület, megannyi - az enyészettől szakértelemmel visszamentett - nagyértékű létesítmény, amit ránk hagytak a dicső elődök. Igaz, hogy a város megannyi részén tábla hirdeti, hogy ez vagy az a jótét az Európai Uniótól kapott pénzügyi támogatásnak köszönhető. Mondtam ezt egy ismerősömnek, akinek a számomra is rokonszenves ismerőse menten replikázott: „Magyarország nem kap semmit az uniótól, csak annyit amennyit befizetett a közösbe”. Miután a tények ismerete nélkül nem szállok vitába senkivel, megnéztem az interneten, mi a valóság. Bár úgy tartják, hogy a statisztika olyan mint a miniszoknya, csupán a lényeget takarja el, mégis a Központi Statisztikai Hivatal (a KSH) adatait vetettem egybe.

Nos, kérem tisztelettel – Magyarország mennyit fizet be az unió költségvetésébe és mennyit kap vissza? Ha hihetek a 2019 október 27-ei adatpárnak: szülőhazám egy év alatt 0,821 milliárdot (világosabban fogalmazva 821 millió eurót) fizetett be és 4049 milliárd eurót - vagyis csaknem az ötszörösét kapta. Nem szívjóságból, hanem mert „a nagyobb gazdasággal rendelkező országok többel, a kisebb gazdasági teljesítményűek pedig kevesebbel járulnak hozzá a közös kasszához. Az uniós költségvetés célja, „hogy forrásokat biztosítson olyan közérdekű célok megvalósításához, amelyek minden európai számára fontosak.” (Nem én fogalmaztam, kicsit nyakatekert mondat, tudom.)

A fentiek a tények. Hatvankét esztendei hírlapírás közben megtanultam, hogy a tények kemény dolgok. Azt pedig a szülői házból hoztam magammal, hogy a modortalanságot, az alpári stílust elítéljem. A politikusoknál csakúgy (mi több: még inkább!), mint a magánéletben. Miután nem Budapesten élek, hanem a sivatag közepén, a kaszinók városában, nem tudom megítélni, hogy Tarlós István milyen főpolgármestere volt a Duna-menti metropolisznak. A sértő modortalanságait viszont többször szóvá tettem az Amerikai Magyar Hírlap hasábjain. Most, hogy az ellenzék jelöltje nyerte meg a szavazást a főváros főpolgármesteri székéért, Tarlós úriembernek bizonyult. Még tartott a szavazatok számlálása, de ő már sejtette, hogy alulmarad e vetélkedésben - gratulált ellenfelének. Akárcsak az igazi sportemberek, akik vereség után kezet nyújtanak és összeölelkeznek a vetélytárssal, akit nem tekintenek ellenségüknek. A távozó főpolgármester azt is felkínálta, hogy támogatni fogja az utódját. Mivelhogy számára fontosabb Budapest jövője, mint a saját sikere. Ezt nevezik fair playnek. Az új városvezető menten viszonozta a gesztust - jövőre Budapest díszpolgárává javasolja elődjét. (A teljességhez tartozik, hogy e szándékát mind a bal-mind a jobboldalon - vagyis a bosszúra vágyók, mind az elkötelezettek - helytelenítették.)

...Ha már modorról szólok, megemlítek két ide kívánkozó eseményt. A főváros IX. kerületében (igen, a Ferencvárosban, ahol egykoron a tisztes fradi-szív dobogott; akkortájt lettem szenvedélyes fradi-szurkoló) egy asszony hódította el a polgármesteri széket elődjétől, egy férfitől. Az ügyek átadása-átvétele után a hölgy kezet nyújtott, ám e gesztust a doktorátussal rendelkező távozó önkormányzati vezető (aki ráadásul a Fradi elnökségi tagja, tehát illene tudni mi a fair play!) elutasította. E gálánsnak nem nevezhető, bukott várospolitikus korábban, öt éven át országgyűlési képviselő volt. Talán éppen azért?...

Nos igen - írom ismét. Mivelhogy jaj, a magyar parlament! Az Országgyűlés elnöke, Kövér László a Kossuth Rádió Vasárnapi újság műsorának nyilatkozott a minap: „Horn Gyula egy grál lovag volt, egy nemzeti hérosz volt Gyurcsány Ferenchez képest, aki egy pitiáner, senkiházi nemzetáruló... Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik, tehát a legrettenetesebb figurák közé tartozik, akinél kevés több kárt okozó figurája volt a huszadik századi meg a huszonegyedik századi magyar történelemnek”. Gyurcsány erre csak annyit mondott: nem hajlandó hasonló mélyre süllyedni, mert „keszonbetegséget kapna”.

A házelnök az állami televízióban is nyilatkozott: „Gyurcsány Ferencnél romlottabb, gonoszabb és alkalmatlanabb, az építésre való alkalmasság tekintetében tehetségtelenebb politikust nem nagyon hordott a hátán a Föld, tehát akár Szálasit, akár Rákosit nyugodtan hozhatjuk vele párhuzamba”. Hogy miért éppen most tartotta időszerűnek, hogy ily’ módon nyilatkozzék meg, arra csak ő adhatna választ. Persze idézhetném az ellenzék - a baloldaliak - felszólalásait, azok se különbek. Számomra ez esetben közömbös, hogy igazat mondanak-e, vagy eltorzítják a valóságot. Vádaskodni is - akár igazság-tartalmú, akár hamis - csak kulturált módon lenne szabad elmondani. (Oké, a kocsmában, néhány féldeci hatására, elfogadható.)

Földes Tamás
... Nem először idézem Buffon grófja, Georges-Louis Leclerc 1733-ban, akadémiai székfoglalóján elhangzott mondatát: „Le style est l’ homme méme”. Vagyis A STÍLUS MAGA AZ EMBER. S eme örökigazságot csaknem három évszázad alatt mily’ kevesen vették figyelembe. No persze a világ parlamentjeiben csak elvétve kapnak helyet akadémikusok.

1 megjegyzés

  1. Kedves Tamas, nagyon tetszik ahogy irsz. Te mindig elegansan tudtal fogalmazni, mert te egy szuletett uriember vagy! A "Stilus maga az ember" - igazabol rad is ervenyes! Kivanom, hogy sok-sok evig irjal meg ehhez hasonlo cikkeket! Szeretettel udvozol, volt kollegad, Imre Zoli

    VálaszTörlés