Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Kodály-hétvége a New York-i cserkészkörzetben

Immáron 28. alkalommal tartották meg a New York-i cserkészkörzet egyik legnagyobb évközi rendezvényét, a Kodály-hétvégét. A háromnapos ...


Immáron 28. alkalommal tartották meg a New York-i cserkészkörzet egyik legnagyobb évközi rendezvényét, a Kodály-hétvégét. A háromnapos találkozón, melyen a népzene és a néphagyományok vannak a főszerepben, több, mint 120 cserkész vett részt.

Idén is nagy lelkesedéssel érkeztek meg a magyar cserkészek New Brunswickra a Keleti-part minden részéről. Érkeztek résztvevők Floridából, Bostonból, Connecticutból, de képviselte magát Washington D. C,. New Jersey és New York is.

A hétvége cserkész szokás szerint tábortűzzel kezdődött péntek este. A gyermekek itt megismerkedhettek a csillagszemű juhásszal, aki addig nem volt hajlandó “egészséget kívánni” a király tüsszentésére, míg az hozzá nem adja leányát. A szegény juhász tervét a gonosz boszorkány hiúsította meg, aki ellopta a varázsfurulyát, így nagy veszélybe sodorva a legényt. Szerencsére a jelenlévő cserkészek felajánlották segítségüket, s a következő napon nagy erőkkel keresték a furulya rejtekhelyét.

Szombaton a gyermekek korosztályonként 4 rajban (csoportban) fedezték fel a Dunántúl zenei hagyományait. A legkisebb raj, mely 5-7 éves kiscserkészekből állt, a Balaton környékét tanulmányozta. Sok-sok éneket és játékot tanultak, miközben nem kevés kézműves foglalkozáson is részt vették.

A 10 év alatti korosztály Őrség vidékével ismerkedett meg. Nagy hangsúlyt fektettek a néphagyományokra, különösen a vízkereszt idején szokásos háromkirály-járásra. Ezen kívül megismerkedtek a térség méltán híres fazekas hagyományaival is, ők maguk is kipróbálták ezen mesterséget.

A zöld nyakkendős cserkészek fiatalabb korosztálya (10-12 évesek) a Dunakanyarba látogatott el képzeletben, ahol sokat tanultak a magyar történelem egyik legfontosabb királyáról, Hunyadi Mátyásról, Visegrádról és környékéről. A sok tanulás mellett arra is maradt idejük, hogy a Fekete Sereghez méltó egyenruhát készítsenek.
A résztvevők legidősebbjei Rábaköz vidékét ismerték meg a hétvége alatt. A zenei ismeretek elsajátítása mellett a híres Rábaközi perecet is elkészítették – minden résztvevő nagy örömére.


A rajonként megtanult közös ismeretek mellett a gyermekek képzettség szerint furulyaoktatásban is részt vettek. A gyermekek egy kisebb csoportja pedig a hegedűtudását fejleszthette (Szabó Adrienn hegedű művész és KCSP ösztöndíjas tanításában). A hab a tortán az a 4 szólamú kórusmű volt, melyet minden résztvevő együtt adott elő.

A három nap alatt rengeteg tudást kaptak a gyermekek, számos területen volt lehetőségük fejlődésre. Emellett azonban a játék és a móka sem maradt el. Nagy szerencsénkre szombaton gyönyörű havazásban volt részünk, amit kellőképpen ki is használtunk. Az este pedig fergetegesen telt, hiszen Santana Cadena Diána és Varga Zoltán László KCSP ösztöndíjasok táncházzal kedveskedtek a résztvevőknek. A legkisebbek pedig még egy bábelőadáson is részt vehettek.

A hétvége csúcspontja a gálaműsor volt, melyen a résztvevő cserkészek bemutatták szüleiknek és vendégeiknek mindazt, amit tanultak. A műsor változatossága (népdalok éneklése, népi játékok játszása, furulya- és hegedűjáték, néphagyományok bemutatása) mutatja a Kodály hétvége sokszínűségét.

A Kodály hétvégének több évtizedre visszanyúló hagyománya van a Külföldi Magyar Cserkészszövetség életében. A rendezvény ragaszkodik a gyökereihez és hagyományaihoz, de minden egyes alkalommal igyekszik megújulni, hogy mindig új élményekkel szolgáljon a résztvevőknek. Mindez nem valósulhatna meg a szervezők és segítők áldozatos munkája nélkül.

Retkes Kincső, Körösi Csoma Sándor ösztöndíjas, Garfield, NJ, USA

Nincsenek megjegyzések