Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Földes Tamás: Schwarzenegger anyaszerepben

 Folytatjuk Földes Tamás Aranytoll életműdíjas újságiró évekkel, évtizedekkel korábban közre adott, de ma is "érdekesebb" interjú...

 Folytatjuk Földes Tamás Aranytoll életműdíjas újságiró évekkel, évtizedekkel korábban közre adott, de ma is "érdekesebb" interjúinak sorozatát. Ez alkalommal Arnold Schwarzenegger 1994-ben készített riportját olvashatják látogatóink:


Már-már képtelen ötlet: az „izompacsirtaként” ismert Arnold Schwarzenegger - az egykori Mr. Universe, a legférfiasabb férfiak egyike – terhes lett. Savanyú ételekre vágyott, óvta jellegzetesen domborodó testét, majd fájdalmas vajúdás után gyermeket hozott a világra... Ha ez a valóságban is megtörténne, a filmsztárrá lett bodybuilder alighanem Nobel-díjat kapna, ám az osztrák származású színész egyelőre azzal is megelégszik, hogy ő „a” Schwarzenegger, aki talán az Oscar-díjat is kiérdemli. (Mint tudjuk, mégsem elégedett meg ennyivel. Mikorra e kötet napvilágot látott, felhagyott a színészettel és ez idő tájt Kalifornia kormányzója. De az egy másik történet lenne, egyelőre maradjunk a másfél évtizeddel ezelőtti beszélgetésünknél!) A „várandós apa” csupán szokatlan szerep volt...

Rövidujjú ingben érkezett a találkozóra, csupaizom karja csaknem szétfeszítette az ing ujját. Szerény, halk, mosolygós – nem emlékeztet az egykori Terminátorra. (Hollywoodi beszélgetésünknek fanyar ízt kölcsönzött, hogy két, Duna mellől származó férfiú más-más akcentussal szólalt meg – angolul.)

- Szerepkört váltott, búcsút mondott a keményöklű legényeknek és romantikus komédiákban játszik a jövőben? – kérdeztem.

- A nézők egy idő után hajlamosak arra, hogy beskatulyázzanak, tehát időben kell váltani – válaszolta. – Mégsem készülök új szerepkörre, de minél több évet töltök el a pályán, annál inkább meggondolom, hogy mire mondok igent. Ha akciófilmekben játszom, akkor is ügyelek arra, hogy forgatás közben jól érezzem magam. Nem vállalok kedvem ellen való szerepet. Van olyan nézet, hogy elég egy sztár neve, s a nézők már tódulnak a moziba. Ez tévedés. A sztár csupán eladja a filmet, de a siker a sztorin múlik. Ezért kell néha nemet mondani a stúdiók ajánlatára. S éppen akkor kell ügyelned arra, hogy mit vállalsz el, amikor a csúcson vagy. Ha a közönség csak egyszer is csalódik benned, véged van. Ha egy színész nem akar csalódást okozni a rajongóinak, akkor soha ne a felkínált pénz legyen az elsődleges vonzerő! Soha!... Amíg még kezdő vagy, mindent úgy kell csinálnod, ahogy a rendező mondja. De ha már tekintélyed van, akkor beleszólhatsz a felvételekbe és válogathatsz a szerepek között.


- Miként esett a választása a Junior meglehetősen bizarr, az egyéniségétől idegen főszerepre?

- Nem a nagy gázsiért. Annyit kaptam, amennyit a szakszervezet előírt. Valójában a film egyik főszereplőjének sem a pénz kellett... A forgatókönyv már első olvasásra megtetszett, mert eltér a megszokottól. Rólam olyan kép alakult ki, hogy afféle vadember vagyok. Érdekesebb, ha egy magamfajta színész játssza el a teherbe ejtett férfi szerepét, mint egy olyan komikus, akitől eleve elvárnak valamiféle marháskodást. Például, hogy szoknyába bújjon...

- Mit szólt a felesége, Maria Shriver, a népszerű televíziós riporter, amikor elmondta, hogy milyen szerepet vállal?

- Tetszett neki az ötlet. Azt mondta, ez a film érzékenyebbé tesz, mint amilyen vagyok. Átérzem majd, amin ő keresztülment mindhárom terhessége alkalmával. 

- Miért kell érzékenyebbé válnia? Otthon is afféle kemény fickó?

- Á, dehogy. Jó családapa vagyok. Számomra a legnagyobb boldogság, amikor lányaimmal, Katherine-nel és Christinával, meg Patrick fiammal játszhatom. Ha nem marad elég időm a számukra, furdal a lelkiismeret. 

- A gyermekei látták a Juniort?

- Néhány forgatási napon részt vettek, és csodálkoztak, hogy az édesapjuknak mind nagyobb a hasa. Nem értették, hogyan lehetek terhes. Csak akkor hitték el, hogy nem lesz kistestvérük, amikor levettem a póthasamat.

- Végül is érzékenyebbé, megértőbbé vált?

- Egy-egy forgatási nap után kétségkívül kedvesebb voltam odahaza, mint amikor a Terminátort készítettük. Máskor, munka után nem voltam elég türelmes és megértő, bármiről volt szó. Most, terhesként másként viselkedtem. Amikor beöltöztem nőnek, a mozgásom is megváltozott. Amikor feltettem a hosszú hajat is, még inkább megváltozott a viselkedésem... Biztos, hogy más vagyok, mint voltam.

- „Élethűen” hozta a terhes nőkre jellemző tüneteket. A felesége segítette az átélésben?

- Mondtam, hogy jó családapa vagyok, Mária mellett voltam mindhárom terhességekor. Emlékeztem tehát arra, hogyan viselkedett, miközben a gyerekeket vártuk. De a Junior felvételei közben, minden reggel gyakorlati tanácsokat adott: „Arnold, most hatodik hónapban vagy, ilyen és ilyen tüneteid vannak, ennek megfelelően ezt és ezt kell tenned!”...

- Mária asszony nemcsak jól ismert tévériporter, hanem a híres Kennedy-klánnak is tagja. Ők demokrata politikusok, ön viszont köztudottan republikánus nézeteket vall. Nincs családon belüli súrlódás emiatt?

- A Kennedyk örülnek, hogy én republikánus vagyok, én pedig örülök, hogy ők demokraták. Ha nézeteink különböznek is, Amerikában mindenki elfogadja és tiszteli mások elveit, akár rokonok, akár nem. Így sosem volt vita köztem és a Kennedyk között. Mellesleg John F. Kennedy, a meggyilkolt elnök, egyike a példaképeimnek.

- Kire néz fel még hasonló tisztelettel?

- Például Gorbacsovra. A huszadik század kiemelkedő politikusának tartom: képes volt arra, hogy megváltoztassa az egész világot. Ronald Reagannek is csodálója vagyok, hiszen az ő ténykedése is hatással volt világunk alakulására. Felnézek Teresa anyára is...

- A pályatársai között is van példaképe?

- Nem is egy. Tom Cruise, Kevin Costner, Clint Eastwood olyan színészek, akikre felnézek, akik minden szerepben tudásuk javát nyújtják. Alakításaik arra ösztönöznek, hogy még igényesebb legyek. 

- Idegen ajkú színész létére karriert csinált Hollywoodban. Ez a hangosfilm térnyerése óta keveseknek sikerült. Nem okozott hátrányt a német kiejtése?

- Dehogynem! Az angol nyelv ritmusa más, mint a németé, nekem pedig erős német akcentusom volt. Bizony, még most is vigyáznom kell, hogy megértsék, amit mondok. Az első szerepemben szinkronizáltak. De amikor a második filmemet forgattam, méghozzá éppen Magyarországon, a figura már a saját hangomon szólalt meg.

- Szívesen forgatott Magyarországon?

- Örömmel, hiszen kicsit hazamentem. Budapest közel van Bécshez, s én már korábban is gyakran utaztam Magyarországra. 

- Kapcsolatban állt magyar elődjével, a korábbi Mr. Universe Hargitay Miklóssal?

- Jó barátok voltunk, gyakran találkoztunk. Meg is személyesítettem: én voltam ő, vagyis Mickey Hargitay A Jayne Mansfield sztori című filmben...

- ...A Juniorban van egy meglepő kijelentése.

- Csak egy?... Arra gondol, amikor mint egy nő, közlöm, hogy „nincs mit felvennem”?

- Nem, nem arra gondolok, az nem lenne meglepő. A mondat úgy hangzik: „Az én testem – az én döntésem”.  Manapság ez gyakran elhangzik az Egyesült Államokban... de ellenkező előjellel. Az ön által megformált férfi úgy érti: joga van a gyereket megtartani. A nők közül sokan viszont azért kardoskodnak, hogy megszakíthassák a terhességüket és az abortuszhoz való jog ne váljék politikai kampányok részévé. Ön, aki republikánus, vagyis konzervatív nézeteket vall, miként vélekedik a magzatelhajtásról?

- Ugyanúgy vélekedem, mint a filmbeli férfi. A nőknek jogukban áll eldönteni, hogy megtartják-e a gyereket, vagy elvetetik a magzatot. Erre is érvényes, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartania a másik döntését. A nők joga és magánügye a gyermekáldás, értelmetlen arról vitatkozni, hogy engedélyezzék-e vagy betiltsák az abortuszt.

- Terhes apaként közel került a feminista nézetekhez?

Földes Tamás
- Nem tudom, mit ért feminista nézeteken. Azt viszont tudom, hogy a nők erősebbek a férfiaknál, bátrabbak és jobban elviselik a fájdalmakat, mint mi. Ennek ellenére a gyermekáldás kérdésében mégis a náluk nyöszörgősebb férfiak döntsenek?... No lám, milyen kérdések jutnak az eszébe, ha egyszer nem verekszem egy filmben!...

Pesti Riport (1994), Amerikai Magyar Hírlap (1995)

Nincsenek megjegyzések