Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE
latest

Sándor Ilona: Torontót úgy szeretem, hogy Földvárt soha nem feledem - Szíki Károly interjúja

Szíki Károly és Sándor Ilona Jeles alkalomra, Szíki Károly színművész könyvbemutatójára érkezett Torontóból a Szent Erzsébet Templomban ...

Szíki Károly és Sándor Ilona
Jeles alkalomra, Szíki Károly színművész könyvbemutatójára érkezett Torontóból a Szent Erzsébet Templomban Irodalmi Kört vezető Sándor Ilona. Az esemény emelkedettségét az jelentette, hogy mindketten Tiszaföldváron születtek, onnan mentek el és oda tértek vissza erre a napra a Városi Könyvtárban megtartott rendezvényre.

Ilonát iskolái sokáig Földváron tartották, de az érettségi után a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészkarára, magyar-orosz szakra iratkozott be és ott is diplomázott, majd 1999-ben Kanadába költözött férjével és 3 gyermekével. Most velük és unokáival tért vissza Földvárra és látogattak el az előadásra.

Ilona, Szíki könyvének egyik szponzora, röviden beszélt régi ismeretségükről, mely Kanadában fogant, s beszámolt arról a három előadásról, melyet Kanadában szervezett a földvári művésznek, majd szép ajándékkal lepte meg az írót, aki viszonzásul megkérte, hogy a könyv második részének bemutatójára is jöjjön el jövőre, szeretettel látja őt a családjával együtt, majd bejelentette, hogy készülő Trianon drámáját szívesen mutatja be az elkövetkező évben Torontóban is.

* * *
Az egyik torontói előadásomon ismertem meg, mintegy 15 éve. Azóta töretlen a kapcsolatunk. Most Torontóban együtt készülünk egy irodalmi est bemutatójára. Ebben a földvári szétszóratásban felemelő érzés, ha összekapcsolhatunk valamit, legalább az emlékeket. Kérdéseimre odaadóan válaszol.

- Földváron, vagy éppen egy földvárinak nem mindenkor volt zökkenő mentes a világot meglátás, de még a világra jövetel sem. Nálad hogyan alakult ki mindez? Kezdjük a megszülettem-nél!
- Bár a születési anyakönyvi kivonatom Szolnokot nevezi meg szülőhelyemnek, én tősgyökeres földvári vagyok. Mivel a születésemkor komplikációk léptek fel, édesanyámat a mentő gyorsan beszállította a megyeszékhelyre, hogy a Hetényi Géza Kórházban jobb ellátást kapjon.
- Megmaradtál. Tanulmányaidban hogyan indultál el?
- Életem első 18 évét Tiszaföldváron töltöttem. Ott nőttem fel és ott jártam ki az általános iskolát és a gimnáziumot. Az akkor még falu rangot viselő település szélén, a Laposnak nevezett részen laktunk, és még ma is ott van a családi fészek.
- Hah, a lapos. Útjaim beleégtek retinámba, agyamban hordozom minden fáját, fűszálát. Hol koptattad a padokat?
- Az első négy osztályt a házunkhoz közel lévő Malom úti Általános Iskolában jártam ki. Jól emlékszem a két tanító nénimre, Ilniczki- és Ferenczi tanító nénire. Aztán az ugyancsak közelben lévő Ószőlői Általános Iskolában folytattam a felső osztályos tanulmányaimat. Soha nem fogom elfelejteni az ottani tanáraimat és Hír János igazgató urat.
- Ő volt a direktor!
- Ő egy igazi pedagógus és intézményvezető volt. Emlékszem a buzdító hangú évnyitó beszédeire, amikor az iskola udvarán sorakozva izgatott várakozással hallgattuk kedves és intő szavait. A tanáraim között volt Ferenczi tanító néni férje is. Ő testnevelést és gyakorlati ismereteket tanított. Egy időben a Laposon, a házunk mögött húzódó szántóföldes területen volt az iskola gyakorlókertje, ahová a tanár bácsi kivitte az iskolásokat. Egyik alkalommal megállt és beszédbe elegyedett édesanyámmal, aki először bemutatkozott neki: “Sándor Ferencné vagyok.” – mondta az édesanyám. “Én meg Ferenczi Sándor.” – volt a viszontválasz és nevetett. Ennek a humoros ismerkedésnek a története sokszor felidéződött a családomban.
- És jött a középiskola….
- A helyi Hajnóczy József Gimnáziumba jártam. Mindig szívesen emlékezem vissza a tanáraimra. Legjobban a humán tárgyak érdekeltek, de minden tantárgyat szívesen tanultam. Nagyon szerettem iskolába járni és tanulni, s ez az olthatatlan szomj a mai napig megmaradt bennem.
- Valószínűsíthető, hogy ennek köszönheted a tanári pályát!
- Így igaz. Iskolás éveim alatt rengeteget olvastam. Különösen a nyári szünetekben. A helyi könyvtárból sok könyvet kölcsönöztem ki és azokat mohón faltam. A tágas udvarunknak volt egy lejtőn levezető lenti része, amelynek közepén egy terebélyes diófa állt. Levittem oda egy nagy pokrócot és a fa alatti hűs árnyékban csak olvastam és olvastam.
- És ebben megérezted, hogy tied a világ, hogy egyszer az egész világ a tiéd lesz? Hogy nekivágsz a nagyvilágnak…. Nézzük tovább!
- A gyerek- és ifjúkoromat a mezőgazdasági jellegű falusias földvári környezet és az iskolás élményeim határozták meg. Ritkán mozdultam ki a faluból. Nyáron szerettem a jó termálvizű földvári strandra járni. Gimnazista éveim alatt -az iskola szervezésének köszönhetően- szerencsére volt színházbérletem, és havonta vagy kéthavonta a szolnoki Szigligeti Színházba járhattam. Ezek a színházi előadások, mint például a Koldusopera, Kurázsi mama, Óz, a nagy varázsló, Ármány és szerelem jól bevésődtek az emlékezetembe és egy életre szóló művészeti-irodalmi élményt nyújtottak. A földvári Művelődési Házban is voltak kulturális-irodalmi programok. Egyszer például Ruttkai Éva Parancsolj velem, Tündérkirálynő! című műsorát láttam ott.
- A Földvárral kötött nagy frigy lassan oldódni kezdett!
- Az érettségi után elkerültem Földvárról. Sikeres felvételt nyertem a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészkarán a magyar-orosz szakra. A Szegedre kerülés, egy városias környezetbe való ‘belépés’ a  régi szakaszt lezárta és egy új korszakot nyitott az életemben.
- Tanár lettél, diplomát szereztél, már egyre messzebb kerülsz a Lapostól.
- Öt év után megszereztem a középiskolai tanári diplomámat. Közben megismerkedtem későbbi férjemmel, majd családot alapítottunk. Szegeden született első két gyermekem. Ezután Budapestre költöztünk. Ott szültem meg a harmadikat. Közben az ELTÉ-n elvégeztem a német szakot és utána középiskolában tanítottam.
- És jött Kanada, a migráció, a talajvesztés ideje…
- A férjem – aki afgán állampolgár volt – unszolásának és hosszú rábeszélésének engedve 1999-ben kivándoroltunk Kanadába.
- Milyen a haza, a Lapos, innen a csúcsról nézve?
- Magyarországot sohasem tudom elfelejteni. Magyar identitásom erősen bennem él. Sokszor eltűnődöm azon, hogy milyen messze vitt a sors. Ki gondolta volna? Az azonban biztos, hogy legbelül ugyanaz maradtam, mint aki voltam: egy földvári lány. Ma is, amikor hazalátogatok Földvárra, a szomszédomnak így köszönök: “Csókolom, Pista bácsi.” Pedig már több évtized elrepült a fejünk felett. Földvárra hazalátogatva az első utam mindig a temetőbe vezet. Meglátogatom a halottaimat. Jó két évvel ezelőttig, amíg édesanyám még élt, gyakran jártam haza, évente, kétévente.
- Könny szökken a szemünkbe…
- Mindig is fontosnak tartottam, hogy külhonban élve a családomban megmaradjon a magyar szó. Kanadában angol szakos tanárnak képeztem ki magam.
- Hogyan beszéltek, milyen nyelven értekeztek otthon?
- A gyermekeimmel nem vagyok hajlandó angolul beszélni. Az unokám, Rózi már Torontóban született. Hiába beszéltem hozzá magyarul kiskorában, csak angolul válaszolt vissza. Ezért a lányom beleegyezésével elhatároztam, hogy beíratom a tiszaföldvári Zöld Iskolába.
- Ez egy nagy missziós feladat, mérhetetlenül ellenkezik a generációs elvándorló lelkével.
-  Rózi Kanadából ment vissza Földvárra. Ott járt ki az általános iskolában majdnem két évet miközben szépen beléivódott a magyar nyelv. Úgy érzem, hogy egy szülőnek feladata átadni az anyanyelvet a gyermekének, egy nagyszülőnek pedig kötelessége az anyanyelv megtartása és ápolása. Így a nyelv fenn tud maradni.
- Meg talán Földvár is továbbél, ha már nem leszünk. Köszönöm, Ilona, és lássunk téged a Laposon!

Jó volt magyarnak lenni ezen a földvári-torontói eseményen.

Szíki Károly

Nincsenek megjegyzések