Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Magyar fejlesztés mögé állt be a NASA

 A NASA 225 ezer dollárral (több mint 66 millió forinttal) támogatja a Puli Space „vízszimatoló” detektora, a Puli Lunar Water Snooper fejl...


 A NASA 225 ezer dollárral (több mint 66 millió forinttal) támogatja a Puli Space „vízszimatoló” detektora, a Puli Lunar Water Snooper fejlesztését, amely a tervek szerint 2022 januárjára készül el – írja az MTI. A Puli Space közleménye emlékeztet arra, hogy vízkutató detektora a holdi erőforrások kategória első díját nyerte el tavaly az amerikai űrügynökség „Honey, I shrunk the NASA payload” (Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét) kihívásán, amelyen olyan megvalósítható, kisméretű és kistömegű holdi mérő- és megfigyelőeszközök tervezése volt a feladat, amelyek cipősdoboznyi méretű kis robotokon is bevethetők.

A verseny folytatásában az első rész díjazottjai vehettek részt. Végül tíz csapat adott be részletes pályamunkát: ebben azt kellett bemutatni a csapatoknak, hogy hogyan fogják megvalósítani elképzelésüket a gyakorlatban. A zsűri a rendelkezésre álló pénzügyi keret megemelésével összesen négy projektet díjazott, és külön kiemelte a beküldött pályázatok kiemelkedően magas színvonalát – hangsúlyozzák a közleményben, amely szerint a holdi erőforrások felderítésére alkalmas eszközök közül egyedül a Puli vízszimatolója került be a díjazottak közé, és kap 225 ezer dollár támogatást a megvalósításhoz.

A Puli Lunar Water Snooper képes azonosítani a hidrogént és méri annak a holdi talajban (regolit) lévő mennyiségét és eloszlását. A műszer extrém kis tömege és mérete pedig különösen alkalmassá és bevethetővé teszi, akár egy 2 kilogrammos holdjáró hasára szerelve is – mutatnak rá a közleményben.

Nincsenek megjegyzések