A nagy szélbe kapaszkodva, elindultam egy titkos útra, S csak úgy szállt mellőlem az erdő egyre feljebb magasodva. Már a nap sugara gáncsol...
A nagy szélbe kapaszkodva,
elindultam egy titkos útra,
S csak úgy szállt mellőlem az erdő
egyre feljebb magasodva.
Már a nap sugara gáncsolt,
ahogy szédülten zuhanni kezdtem,
Mint szárnya törött madárka
az erdei patakba estem.
Megpördülten úszni kezdtem,
rémülten a partot keresve,
De a víz csak folyt alattam
a hátán cipelt nagy unottan.
Halk zenéje a csobogásnak
állta útját a szélzúgásnak.
Visszafogottan szépítkeztem,
s a víz tükrébe merítkeztem.
Kristálytiszta, mint a gyémánt,
szemem szám is tőle elállt.
Az eget láttam újra benne
egészen az aljáig ereszkedve.
A magányomba kapaszkodtan
az élet keserén átsiklottam
Míg az idő arcom mosta
fakultra és elázottra.
S hogy meddig tart a kimért utam
sziklák között gyors futtamban
A bárányfelhők is azt kutatják
ott fent, keringve, a magasban.
Myrol Agárd
Nincsenek megjegyzések