Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Szíki Károly: Tavaszköszöntő ünnepi szertartás ősmagyar szokások szerint, Cserépfalun

 Március 21-e izgalmas, tartalmas és sokszínű ünnepeket hordoz: Johann Sebastian Bach születésnapja (1685) 2006 óta A Down-szindróma világna...


 Március 21-e izgalmas, tartalmas és sokszínű ünnepeket hordoz:
Johann Sebastian Bach születésnapja (1685)
2006 óta A Down-szindróma világnapja
A költészet világnapja
A faji megkülönböztetés elleni nemzetközi küzdelem napja
Az erdők nemzetközi napja

A tavaszi napéjegyenlőség napja, a csillagászati tavasz kezdete. Ekkor a nappalok, valamint az éjszakák hossza az egész Földön egyforma hosszú.

A tavaszi napéjegyenlőség egyben a csillagászati tavasz kezdete, amikor is a tél hivatalosan véget ér. Ez az év egyik legreménytelibb napja, amihez főként az újjászületéssel kapcsolatos szokás társul. Ennek az időpontnak már az ókorban nagy jelentőséget tulajdonítottak.

A fény újjászületését, uralomra kerülését, győzelmét szimbolizálja, amint a húsvét a sötétség és halál feletti győzelmet. Napéjegyenlőség kétszer van egy évben: március 21-én, illetve december 21-én.  Ez mindenkor  hegyi programok megvalósulásával párosul.

Így volt ez Cserépfalu mellett, a hegy lábánál, egy kaptárkő árnyékában.  E tájon az ősmagyar szokásokat felelevenítő mozgalmak évtizedek óta léteznek.


A felvezetőben Daragó Károly zeneművész jóvoltából folyamatosan szólt a tárogató, a  szertartást vezette és az őstörténeti magyarázatokat megadta dr. Pócs Alfréd. Szóltak a sámándobok, ötven ember imádkozott és körtáncot járt a tűz körül, s egy dobverő körbeadásakor mindenki elmondhatta kívánságait, hogy a nemzet milyen úton járjon. A megszólalók az összefogásra, a személyes vállalásra helyezték a hangsúlyt. Voltak, kik a költészet nyelvén szóltak, mások pedig fohászt intéztek Nimródhoz, Árpád vezérhez, Attila-, István- és Mátyás királyhoz. Egy boros kupa járt közbe, melybe frissen tört kovászos kenyeret áztattak a résztvevők, ezzel az összetartozás szimbólumát keltették életre. A késő órákba nyúlt 2 órás szertartás végén mindenki nemzettudatában megerősödve tért meg falujába, városába.

Szíki Károly

Nincsenek megjegyzések